Nemcsak a táborba készülő fiatalok, hanem mi, vezetők is izgalommal vártuk a tábort, hiszen ez volt az első ilyen típusú tematikus tábor a nyári gyermek és ifjúsági konferenciák között.
A létszám végül családias lett, de a résztvevők sokfelől jöttek, az ország távolabbi pontjairól is. Legmesszebbről Réka érkezett: Szarvasról, valamint nagy útra vállalkozott Kati és Oszkár, akik a Felvidékről, Rozsnyó mellől jöttek.
Érkezéskor mindenki megkapta a Jutka néni, készítette batikolt kendőt, melynek színe a választott kézműves-technikát is, azaz a csoportbeosztást is mutatta. A narancssárga színűt az agyagozást, a kéket a szövést, a lilát pedig a gyöngyfűzést választók kapták. A zöld nyakkendő lett a vezetőké. A három alaptechnika mellett volt batikolás, üvegfestés és szalmából és nemezből is készültek alkotások. Mivel kevesen voltunk, mindenki hozzáfért a szövőkeretekhez, a koronghoz, s volt idő megmutatni minden résztvevőnek a következő lépést, ha elakadt a munkában.
A helyi adottságokat igyekeztünk kihasználni, így a sportpályán is gyakran volt kosárlabda és focimeccs, Zsófi vezetésével, sőt métáztunk és a bigéztünk is a várárokban. Pihenésképpen vasi népdalokat énekeltünk.
A reggeli és esti áhítatok adták a nap keretét, Erzsi néni, Zsófi és Csaba bácsi vezetésével, melyeken a kezekről és a szemekről, mint a barkácsoláshoz fontos két testrészünkről hallhattunk, bibliai megközelítésben.
Sok szempontból volt rendhagyó és új ez a tábor: tematikája, szervezői gárdája és helyszíne miatt is. A hely - bár sokak számára talán messzinek tűnt -, igen fontos eleme volt a tábornak. Biztos hátteret adtak, otthonossá tették a tábort. A kőszegi gyülekezet több tagja is bekapcsolódott a tábor életébe: segítettek a kirándulás megszervezésében, a csendsétán és velünk örültek a tábor végén a kiállított sok szép alkotás láttán. Azt hiszem, a gyülekezeti tagok imádságos szeretete volt az a többlet, amit jó volt megtapasztalni már a tábor előkészületei során is.

MNM

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
Dátum : 2024. április 1., hétfő
2
Dátum : 2024. április 2., kedd
3
Dátum : 2024. április 3., szerda
4
Dátum : 2024. április 4., csütörtök
5
Dátum : 2024. április 5., péntek
6
8
9
Dátum : 2024. április 9., kedd
10
Dátum : 2024. április 10., szerda
11
Dátum : 2024. április 11., csütörtök
12
Dátum : 2024. április 12., péntek
13
15
16
Dátum : 2024. április 16., kedd
17
Dátum : 2024. április 17., szerda
18
Dátum : 2024. április 18., csütörtök
19
Dátum : 2024. április 19., péntek
20
22
23
Dátum : 2024. április 23., kedd
24
Dátum : 2024. április 24., szerda
25
Dátum : 2024. április 25., csütörtök
26
Dátum : 2024. április 26., péntek
29
30