Ti vagytok a világ világossága
Mint minden esztendőben, március 6-án idén is megrendeztük gyülekezetünkben a Nők Ökumenikus Világ Imanapját. Lengyelországból kaptuk az istentisztelet anyagát, akikkel sok közös örömteli, de szomorú esemény is összekötött a régi, de a közel múltban is. Sok új információt is kaptunk róluk, az előadás és vetítés során.
Az igehirdetés és az egész alkalom középpontjába a világosság, a fény került. Jézus, aki közénk hozta Isten országának fényét, bennünket, akik követői vagyunk, arra méltat, hogy magunk is világosságot árasszunk ki-ki a helyén. Ezt jelképezték az egymás után felgyulladó mécsesek fényei. Örömmel vettük gyermekeink aktív szolgálatát énekléssel és a gyertyák gyújtásával.
Idén megváltoztattuk az imanap helyszínét: a gyülekezeti teremben rendeztük meg az alkalmat. Jó döntésnek bizonyult, mert a zsúfolt teremben meleg testvéri, ökumenikus közösségben, voltunk együtt. Az alkalmat szeretetvendégség tette még meghittebbé.
Urunk segítsen bennünket, hogy valóban "fényéből fénysugár" legyen életünk.
Keveháziné Czégényi Klára
Megjelent a Szegletkő pünkösdi számában
Nemrég történt
- Az új presbitérium beiktatása a virágvasárnapi istentiszteleten
- Konfirmációi hétvége Balatonszárszón
- Egyházmegyei hittanverseny
- Ökumenikus Világimanap 2024.
- Kőszegi templomunkról az ATV műsorában
- Petőfi 200 - koncert a templomban
- Bakancsos istentisztelet Kiszsidányban a Teremtés hetében
- Hittanhét 2023.
- Konfirmáció, 2023.
- Konfirmációra felkészítő hétvége Balatonszárszón