Kórusunk

Gyülekezeti énekkarunk próbáit
minden szerdán 18.30-tól tartja a Zrínyi utcai gyülekezeti házban.
Szeretettel várjuk énekelni vágyó új tagok jelentkezését!

 Gyülekezetünkben már az 1800-as években is működött énekkar, erről tanúskodnak a mindenkori lelkészek által vezetett énekes füzetek, melyekbe bejegyezték az istentiszteleti énekek számát és az énekkari szolgálatokat.
Az 1990-es években szünetelt az énekkar. A jelenlegi kórust 2001-ben szerveztük újra elsősorban azzal a szándékkal, hogy istentiszteleti alkalmainkat színesítsük. Tagjaink - képzettségtől függetlenül - lelkes, énekelni szerető testvérek.
Kórusunk négyszólamú vegyeskar, (kb. 20 fő), hetente egy alkalommal próbálunk. A próbákon nem csak a kórusműveket, hanem a gyülekezeti énekeket is gyakoroljuk.
Eddig főként istentiszteleti alkalmakon szolgáltunk, elsősorban a nagyobb ünnepeken. Általában orgona, vonószenekar, vagy rézfúvós együttes kíséretével énekelünk. Istentiszteleten templomunkon kívül kiszsidányban, valamint a kőszegi református templomban szolgáltunk. Többször énekeltünk már jótékonysági hangversenyeken, 2004-ben részt vettünk a pápai egyházkerületi kórustalálkozón.
Nem csak a kóruspróbákat, hanem a próbák utáni beszélgetéseket is nagyon fontosnak tartjuk, s ugyanilyen közösség építő alkalmak a közös kirándulások is. Nyaranta egy alkalommal gyalogtúrát szervezünk a Kőszegi hegységbe és jókedvvel, sok énekléssel vagyunk együtt.
Továbbra is szeretettel várjuk tagjaink sorába az énekelni szerető testvéreket!
Szívesen felvesszük a kapcsolatot más gyülekezeti énekkarokkal, hogy közösen, énekkel hirdessük Isten dicsőségét.

Szász Judit
karvezető

Calendar

Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
Date : Sunday, 05 September 2021
6
7
8
10
11
Date : Saturday, 11 September 2021
13
14
Date : Tuesday, 14 September 2021
15
Date : Wednesday, 15 September 2021
17
18
Date : Saturday, 18 September 2021
20
21
Date : Tuesday, 21 September 2021
22
Date : Wednesday, 22 September 2021
24
25
27
Date : Monday, 27 September 2021
28
Date : Tuesday, 28 September 2021
29
Date : Wednesday, 29 September 2021