Hat évre szóló elöljárói mandátumot kaptunk a gyülekezet bizalmából. Pál apostoltól tudjuk, hogy „a mi alkalmasságunk Istentől van” (2Kor 3.5). Szolgálatunkat azonban csak akkor tudjuk a gyülekezet javára végezni, ha felkészülünk rá. Ezt a felkészülést szolgálta a presbiteri nap 2018. május 12-én, Acsádon.

A kezdő áhítat után a Róm 12, 3-8 igevers segítségével megértettük, hogy a gyülekezeti szolgálat a Lélek kiáramlása révén lehetséges. Cselekvő, aktív emberré Krisztus által leszünk. „Ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata”, mindenkinek más a feladata a gyülekezeten belül is. Ugyanakkor függünk egymástól, mert csak akkor tudunk jól működni, ha együtt munkálkodunk. Különböző lelki ajándékokat kaptunk születéskor, mely attól lesz speciális, hogy a Lélek által Isten
szolgálatába állítjuk.

Ezután számba vettük gyülekezetünk erősségeit és fejlesztésre szoruló feladatait. Közös feladatunk, hogy megszólítsuk, hívogassuk azokat, akik ugyan evangélikusok, de nem járnak templomba, nem fizetnek egyházfenntartói járulékot. Szeretnénk elérni, hogy konfirmált fiataljaink ne szakadjanak el a gyülekezettől. Ebben a családok különösen sokat segíthetnek.

Nyolc munkacsoportot hoztunk létre, melyek közül több, már eddig is működött gyülekezetünkben. Ezek munkájába bárki bekapcsolódhat:

  1. Gyerekmunka,
  2. Férfi kör, 
  3. Énekkar,
  4. Látogatói csoport,
  5. Imakör,
  6. Istentiszteleti szolgálattevők,
  7. Kerti munka,
  8. Arculat csoport (Facebook, honlap Szegletkő, Kőszeg és Vidéke).

Csapatépítő játékok tették színessé az együttlétünket, melyet gyermeki lelkesedéssel élveztünk.

A záró áldás után abban a reménységben indultunk haza, hogy szolgálatunk gyülekezetünk fejlődését szolgálja.

Fehér Lenke

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
Dátum : 2021. december 1., szerda
2
Dátum : 2021. december 2., csütörtök
3
4
Dátum : 2021. december 4., szombat
6
7
Dátum : 2021. december 7., kedd
8
Dátum : 2021. december 8., szerda
9
Dátum : 2021. december 9., csütörtök
10
Dátum : 2021. december 10., péntek
11
Dátum : 2021. december 11., szombat
13
14
Dátum : 2021. december 14., kedd
15
Dátum : 2021. december 15., szerda
16
Dátum : 2021. december 16., csütörtök
17
18
Dátum : 2021. december 18., szombat
20
21
Dátum : 2021. december 21., kedd
22
Dátum : 2021. december 22., szerda
23
Dátum : 2021. december 23., csütörtök
27
28
29
30
31
Dátum : 2021. december 31., péntek