Finn testvéreinkkel számos testvér-gyülekezeti kapcsolat köt bennünket össze, de az egyetlen egyházmegyék közötti kapcsolat egyházunkban a Vasi Evangélikus Egyházmegye és a Mikkeli egyházmegye között jött létre 2009-ben. A cél az volt, hogy a nagyobb egységben több kisebb közösség is bekapcsolódhasson egyházunk e rendkívül áldásos kapcsolatrendszerébe. A kapcsolattartás többféle módon zajlott az elmúlt kilenc évben. Egyházmegyénk istentiszteletein elkezdünk egymásért imádkozni, s ezzel együtt gyülekezeti tagokból és lelkészekből álló csoportok fordultak meg egymásnál. Vas megyéből indult teológus hallgatók kaptak lehetőséget arra, hogy a Mikkeli egyházmegye gyülekezeteinek életével és az ott folyó ifjúsági munkával ismerkedhessenek egy-két hónapos ösztöndíjas lehetőség segítségével. Finnországból pedig diakóniai munkások jöttek Vas megyébe, hogy tapasztalatot szerezzenek az itteni egyházi szolgálatról.

Most a Mikkeli egyházmegye három gyülekezetéből Hirvensalmiból, Kangasniemiből és Mikkeliből érkezett egy csoport Magyarországra, akiket budapesti tartózkodásuk után először az egyházkerület győri székházában fogadott Szemerei János püspök. A csoporttagok között ismerősöket is üdvözölhetett, hiszen az Nyugati Evangélikus Egyházkerület is aktív kapcsolatot ápol a Mikkeli egyházkerülettel, és tagja volt a csoportnak Juha Palm dómesperes valamint Matti Tolvanen esperes is, akik az egyházkerületi kapcsolattartásban is kiveszik részüket.

Pannonhalmi és tapolcai programok, valamint egyéjszakás révfülöpi tartózkodás után érkeztek a finn testvérek a Vasi Egyházmegye területére, ahol Rostáné Piri Magda esperes vezetésével ismerkedtek a bobai szeretetszolgálat munkájával Devecserben, majd Bobán az egyházmegye és a gyülekezet életével, s megkóstolhatták a Ság-hegy levét is Danka Imre szőlőjében.

A hétvégét pedig a három vendéglátó gyülekezetben, Nemescsóban, Bükön és Kőszegen családoknál töltötték a vendégek bepillantást nyerve az egyes gyülekezetek életébe is. Így nálunk Kőszegen testvérgyülekezetünk tíz tagjával ismertettük meg városunkat, és  vittül el őket a sümegi várjátékokra. Kétségtelen, hogy a vasárnapi istentiszteletek jelentették a találkozás csúcspontját. A 9 órai istentiszteleten templomunkban Juha Palm hirdette isten igéjét, a családi istentiszteleten pedig egy gyermekéneket tanítottak finn testvéreink. S bár a csoport egy részén egy vírus is átment ittlétük alatt – így Bükön és Nemescsóban a lelkészek rosszulléte miatt más olvasta fel az igehirdetések finn szövegét, és a kőszegi Stefanich pincészetnél tartott búcsúestről is hiányoztak páran – mégis mindenki azzal az örömmel térhetett haza, hogy megerősödtünk közös hitünkben és Krisztusban ismét közelebb kerültünk egymáshoz. 

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
4
6
Dátum : 2019. november 6., szerda
8
Dátum : 2019. november 8., péntek
9
11
13
Dátum : 2019. november 13., szerda
15
16
Dátum : 2019. november 16., szombat
18
22
23
25
29
30