Szeretettel köszöntjük gyülekezetünk honlapján!

Tradíció és nyitottság

Ebben a két szóban tudnánk összefoglalni a több mint 450 éve alakult német gyökerekkel rendelkező egyházközségünk életét, és vágyát, miszerint a lutheri reformáció által újra felfedezett jézusi alapokra szeretnénk a Szentlélek segítségével építeni ma is.

Nyitott és befogadó közösséggé szeretnénk válni, ahol mind a több generáció óta itt élő kőszegi családok, mind pedig a máshonnan érkezők otthonra találnak. Hisszük, hogy Isten bennünket is felhasznál országa építésében.

Épületeink városunkban való elhelyezkedése a sokszor egészen viharos múltról is beszél. Hiszen a „kőszegi evangélikus sziget” – az INSULA LUTHERANA – a múlt kényszerű bezárkózásának idejét is jelzi, de az Istenre mutatás és kapunyitás vágyáról is tanúskodik. Az értékes tradíció megtartása és az újra való nyitottság egyaránt tetten érhető gyülekezetünk mai életében is. Örömmel vállalunk szerepet városunk ökumenikus életének előmozdításában, és jó kapcsolatot ápolunk más keresztény testvéreinkkel.

Szeretettel látjuk istentiszteleteinken és más alkalmainkon, akár ide látogat az ország ékszerdobozának is nevezett gyönyörű városunkba, akár be szeretne kapcsolódni gyülekezetünk, vagy annak bármely csoportja által végzett szolgálatába!

  Erős vár a mi Istenünk!

 

B. Rohn Erzsébet és
Baranyay Csaba lelkészek

 

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
Dátum : 2024. február 1., csütörtök
2
Dátum : 2024. február 2., péntek
3
5
6
Dátum : 2024. február 6., kedd
7
Dátum : 2024. február 7., szerda
8
Dátum : 2024. február 8., csütörtök
9
Dátum : 2024. február 9., péntek
10
12
13
14
Dátum : 2024. február 14., szerda
15
Dátum : 2024. február 15., csütörtök
16
Dátum : 2024. február 16., péntek
17
19
20
Dátum : 2024. február 20., kedd
21
Dátum : 2024. február 21., szerda
22
Dátum : 2024. február 22., csütörtök
23
Dátum : 2024. február 23., péntek
24
26
27
Dátum : 2024. február 27., kedd
28
Dátum : 2024. február 28., szerda
29
Dátum : 2024. február 29., csütörtök