Lapszámok         

 

2006. Pünkösd - III. évfolyam, 1. szám


Tartalom


...mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak,
akik kérik tőle.

Lukács evangélista tanúskodása szerint Jézus az imádság tanításához hozzákapcsolja a Szentlélek iránti könyörgést is. (Lk 11, 1–13)

"Mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle." Ez a bíztatás napfényre hozza a tényt, hogy időnként hiányzik életünkből a Lélek.
Lélek vesztettek vagyunk. Lélek-hiányban szenvedünk. A langyos, felületes keresztyénségnek, egyházi életnek, gyülekezeti életnek, személyes életnek valójában ez az oka: hiányzik belőle az élet, a Lélek. Hiányzik belőle az erő, ami életben, lendületben, mozgásban tartja. Hiányzik az, amitől valóság a kisugárzás, a hatás, a megújulás, a növekedés.
Amikor nem tudunk lépni, amikor kellene, amikor nem tudunk szólni, amikor kellene, amikor félelem van bennünk bátorság helyett, amikor látszatbékességgel elégszünk meg az igazi helyett, amikor másokra mutogatunk magunk helyett, amikor önérzetünk, büszkeségünk van bűnbánat helyett, amikor struccpolitikát folytatunk bátor küzdelem helyett, akkor vagyunk híjával a Léleknek. Akkor hiányzik belőlünk a Lényeg. Az, amitől élet az élet, amitől keresztyén a keresztyén, amitől egyház az egyház.

Az ünnep ősi zsoltára így mondja: Istenünk, ha kibocsátod Lelkedet, élet támad. Visszavonhatatlan jele Isten Szentlelkének, hogy élet támad a nyomában. Olyan élet, amit nem lehet elfojtani, nem lehet megsemmisíteni. Ugyanúgy nem lehet megsemmisíteni, ahogy nem lehetett egykor sem a zsidóknak, sem a pogányoknak. A Lelket nem lehet bezárni, megkötözni, mert ahol az Isten lelke kiárad, ott szükségszerűen élet támad. Megmozdulnak a megmerevedett lábak, kiegyenesednek a meggörnyedt hátak, szavakkal telnek meg a néma ajkak, meghallják a szót a süket fülek.

Amikor Jézus a tanítványokat imádkozni tanítja, és ehhez a tanításhoz hozzá teszi: Szentlelket ad azoknak, akik kérik, egyértelművé teszi azt is, e nélkül nem lehet imádkozni, s nélküle nem lehet az ő útján megmaradva őt követni.
Ahogy a mindennapi kenyérre, úgy van szükségünk a Lélekre. S ahogy a kenyeret nem pótolhatja semmi, ugyanúgy a Lélek hiányát sem töltheti be más, mint csak a Lélek.
Az Isten adni akarja a Lelket. Azért, hogy éljünk, hogy legyen kisugárzásunk. Hogy legyen bennünk az, ami megvolt még az elsőkben. Kiáradt rájuk a Lélek, kedvelte őket az egész nép, az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet.
Merjük hinni, ebben a hiányoktól szenvedő XXI. században: a Lélek az, akire leginkább szükségünk van. Egyszerűen vele lesz értelme mindennek, minden útnak, szónak, mozdulatnak, igehirdetésnek, és bukdácsoló keresztyén életnek. Ahol ő ott van, ott van bűnbánat, bűnbocsánat, új élet.
Luther fogalmaz így: "Ahova a Szentlélek belép, készségessé és örvendezővé teszi a szívet, amely aztán önként dologhoz lát, és szívesen mindent megtesz, ami Istennek tetszik."
Könyörögjünk bátran: Ó jöjj, teremtő Szentlélek!

B. Rohn Erzsébet

Illusztráció: A guildfordi katedrális oltárképe. Festette Iain McKillop
(Forrás: http://hometown.aol.co.uk/imckillopi/Pentecost.html)

Vissza a tartalomhoz

Vihar előtt
Gyülekezetünk történetéből IV.

Talán mindenki tapasztalta, mit jelent a vihar előtti állapot. Talán még süt a nap, lehet, hogy szinte "tűz" is, de már érezni lehet, hogy következik valami, ami a "légkört" változtatni fogja. Nemcsak a természetben és a mindennapi életben vagyunk így, hanem a történelemben is, sőt gyülekezetünk történetében is. A most következő időszakot, helyzetet gyülekezetünk történetében is így lehetne összefoglalni: vihar előtt.
Egyrészt látszólag békésen folyt az előző szakaszban említett csendes és békés építkezés. Talán még emlékezhet valaki, hogy ebben említést tettem az iskola-ügyünkre, s azt ígértem, hogy erről legközelebb kicsit többet írok. Kőszeg város történtének feldolgozója azt írta, nem tud a reformáció előtti iskoláról. Pedig bizonyosan volt, kellett, hogy legyen. Viszont kétségtelen, hogy a reformációval ez az ügy is fejlődésnek indult. Mintha már akkor komolyan vették volna a sokkal később író költőnk (Reményik) szavát: "ne hagyjátok a templomot, s az iskolát." A mostani Jakab és Imre templomban élő gyülekezet valóban nem hagyta az iskolát sem, sőt a kőszegi iskola egyre nevesebb lett és a régióban vezető szerepet is kapott.
Az első rektorunk Túróczi János volt, akit 1592-ben Wittenbergben tanulmányai után lelkésszé szenteltek. De az akkori kor szokása szerint először az iskolai munkával kezdte pályafutását. Nem szeretném terhelni az olvasót a tanítók nevének felsorolásával. Csak egy nevet emelek ki a hosszú sorból: Sármelléki Nagy Benedek nevét. Ő is Wittenbergben tanult, majd 1605 és 1615 között, tehát tíz évig dolgozott a kőszegi iskolában. Korának nevezetes író embere is volt. Még kőszegi munkája előtt Keresztúron megjelent egy verse Nádasdy Ferenc halála alkalmából. Már itt volt, amikor Zvonarics Imre esperes könyvébe előszót írt. Ebben a könyvben a lutheránus tanítást igyekeztek kifejteni. S aztán nem kisebb ember, mint Pázmány Péter ellen emelték fel ugyanők ketten a szavukat: "Pázmány Péter pironságai" címmel. Irodalomtörténetünk a csepregi esperes és a kőszegi rektor könyvét nem értékeli úgy, amint az megérdemelné, legalább mi ne hagyjuk feledésbe merülni! Pedig nemcsak szép írásukról, hanem klasszikus műveltségükről és a Szentírásban jártasságukról is beszél ez a könyv. Tanítónk tőlünk Sopronba távozott. Sajnos a tanulókról nem tudunk, és az iskoláról sem többet, csak annyit, hogy neves és sok gyermeket idevonzó iskola lett.
De gyülekeztek már a viharfelhők, vagy legalábbis a közelgő vihar jelei. Ugyanezek az idők – erről volt már szó – a szabadságharcok évtizedei is voltak, amikor a fejedelmek a haza szabadságával együtt küzdöttek a protestáns egyházak szabadságáért is. Kevés eredménnyel.
A vihar közeledtét 1621-ben a csepregi dúlás jelezte talán először. Ennek az évnek első napjaiban három nap alatt több mint ezer embert lemészároltak Eszterházy csapatai, a lelkészt is a templomban ölték meg. Az egyik templomot fel is gyújtották. A nagy pusztítás híre bizonyára a kőszegieket is megrendítette.
Néhány évtized múlva átcsapott gyülekezetünkön is az ellenreformáció hulláma. 1671-ben a győri katolikus püspök vezetésével csapatok érkeztek városunkba, hogy el-, vagy visszavegyék tőlünk a Jakab templomot. Nehéz és feszült napok voltak ezek. A városi tanács nem akart a parancsnak engedni, amikor a kulcsokat kérték tőlük. Napokig folyt az izgalmas tárgyalás, kis híja, hogy vér nem folyt. Végül is a katonák segítségével betörtek a templomba, átvették azt, és újraszentelték, hiszen "eretnekek" tartottak ott sokáig istentiszteletet. Egyik templomunk hát elveszett. 1673-ban azonban mintha ugyanaz a történet játszódott volna le, de most már az általunk épített másik, a mai Imre templomért. S napokig tartó viták után ezt a templomot is elvették az evangélikus gyülekezettől. Sőt ekkor már olyan keményen léptek fel, hogy a lelkésznek és tanítónak is órákon belül távoznia kellett a városból! S a gyülekezet nemcsak templom, hanem pap és tanító nélkül maradt. Névsorunk alapján 1671-től Gertner Mihály, és 1673-tól Vislicenus György voltak a német lelkészeink, a magyar lelkészről külön szót kell ejtenünk. Menekülniük kellett.
S a vihar előtti állapothoz még egy tény tartozott hozzá, a már említett magyar lelkészünk. Szenci Fekete István 1662-től volt magyar lelkészünk, sőt, kiemelkedő tehetsége miatt 1669–1680 között püspök is lett. Amikor az ellenreformáció vihara elért minket, ő a keményen ellenállók közé tartozott. Egy darabig itthon volt, s aztán a kemenesaljai ellenállók közé ment, s ott vezető szerepet is játszott. De a helyzet tarthatatlanná lett, s menekülnie kellett. Ausztriában elfogták, és börtönbe került. Mi történt, mi nem – tény, hogy a börtönben rekatolizált, elhagyta evangélikus hitvallását. Ez sajnos eddig is szomorú, de az akkori vezetés visszaküldte a már katolikussá lett, volt püspököt Kőszegre bírónak! S bizony ilyen minőségében sokat tett a régi hívei ellen. Az ő izgalmas életét egy Payr Sándor nevű történészünk külön könyvben is feldolgozta. Legyen most nekünk ennyi elég a vihar előtti állapotból!
A külsőleg és belsőleg is meggyengült egyházunk életébe beköszöntött a "gyászévtized", amikor is lelkészeinket és tanítónkat mint "lázítókat" börtönbe vitték, majd azokat, akik nem voltak hajlandók semmi engedményre, gályarabságra hurcolták. Tessék elképzelni, hogy egyházunk egy évtizedig lelkészek és tanítók nélkül élt! És még mindig nem ez volt a legnagyobb csapás.
1681-ben az országgyűlés kimondta, hogy nyilvános protestáns istentiszteletet csak "artikulusba", törvénycikkbe foglalt templomokban szabad tartani. Ezek voltak az "artikuláris" templomok. Innen a kőszegieknek egy évszázadon át a nemescsói templom lett menedékük. Ekkor tört ki igazán a vihar, s következtek a "viharkárok" gyülekezetünk életében. De ez legyen már egy következő része a történetünknek.
Mi pedig adjunk hálát annak, aki a viharnak is Ura, aki a viharban beszáll tanítványai csónakjába és tovább segíti, sőt átsegíti a "másik partra."

Keveházi László

Vissza a tartalomhoz


Alapkőletételi Okirat

A Kőszegi Evangélikus Egyházközség új gyülekezeti házának, és a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, és Informatikai Szakközépiskola kollégiumbővítésének alapkőletételi ünnepén 2006. április 17-én a jelenlévők Isten iránti hálával helyezik el a következő dokumentumot az épülő ház alapkövébe.
Az építkezés gondolata a Kőszegi Evangélikus Egyházközség részéről merült fel, miután az egyházi kárpótlások rendezésének ügyében a gyülekezet egykori iskolaépülete után (jelenleg Kőszeg Város Központi Óvodája) a gyülekezet pénzbeli kárpótlási igénnyel lépett fel. A 2004-ben megkapott pénzösszegből új gyülekezeti ház építését határozta el a presbitérium, amit az egyházközség közgyűlése megerősített. Több lehetőség megvizsgálása után a Zrínyi utcai ingatlan tűnt a legkedvezőbb adottságokkal rendelkezőnek. Így történt meg a kapcsolatfelvétel az iskolával, hiszen ezen a telken 1989/ 90-ben csak részben épült meg az akkor még városi fenntartású szakközépiskola kollégiuma.
Most a beépítetlen területen közös beruházásban indult meg az építkezés.
A tervek elkészítésére Vincze Csaba építészmérnököt kérték fel, aki a kollégium épületét is tervezte egykor.
Az első feladat a meglévő kollégiumépület és a telek megvásárlása volt, hiszen az Kőszeg város tulajdonát képezte, mert a fenntartó Magyarországi Evangélikus Egyház az iskola 2001. évi visszavétele után csak használatba kapta ezt az épületet.
2005-ben a Magyarországi Evangélikus Egyház megvásárolta a meglévő ingatlant, az egyházközség pedig a rá eső telekhányadot.
A kivitelezésre árajánlatot adó hét cég közül a Szárnyasép Kft. nyerte el a kivitelezés jogát, akik 2006. szeptemberi átadással vállalták az épület felépítését. Építési ellenőri feladatra Stampf Gyula kapott megbízást a beruházóktól.
Az új épület elkészültével a kollégium épülete az egykor elmaradt tanulószobákkal, közösségi- és kiszolgálóhelyiségekkel bővül; ezek délelőtti használatával csökken az Árpád téri főépület zsúfoltsága. A Lelkészi Hivatalt, lelkészlakást, és gyülekezeti helyiségeket magába foglaló új gyülekezeti ház felépülésével pedig megkezdődhet majd a Gyöngyös utcai Konventház szeretetotthonná való átalakítása. Így megoldódhat a 2001 óta a gyülekezeti helyiségekkel és lelkészlakással egy fedél alatt működő szeretetotthon bővítése is.
Iskola és kollégium, gyülekezeti ház és szeretetotthon öleli majd körül a belső udvar zártságában megbúvó templomot, és hirdeti, hogy Isten mindnyájunkat hív magához.
Isten áldja meg közös munkánkat, és adja, hogy mindez egyháza épülését szolgálja!
Erős vár a mi Istenünk!

Készült és aláírásra került Kőszegen, Húsvéthétfőn az ünnepi istentisztelet utáni alapkőletételi ünnepségen.

Aláírók: Ittzés János elnök-püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház részéről, Koczor Lajos felügyelő és Baranyay Csaba lelkész a Kőszegi Evangélikus Egyházközség részéről, Király Csaba igazgató, a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola részéről, Vincze Csaba építészmérnök, az épület tervezője.

Vissza a tartalomhoz


Megkezdődött az építkezés

2006. április 17-én megtörtént az új gyülekezeti ház alapkőletétele. A húsvéthétfői ünnepi istentiszteleten Ittzés János püspök hirdette Isten igéjét a templomban, majd pedig elhelyeztük az alapkőletételi okiratot az épülő gyülekezeti ház és bővülő diákotthon helyszínén, a Zrínyi utcában.

 

Vissza a tartalomhoz


Bercsi Zsófia
(1926–2006)

2006. május 5-én elment közülünk Bercsi Zsófia nyugalmazott gimnáziumi tanár.
A kiskőrösi családi háttér jó alapot biztosított testvérünknek ahhoz, hogy meghallja Isten hívó szavát. Mert Bercsi Zsófia testvérünk elhívott ember volt. Tanárként és keresztény emberként egyaránt. Akár sokat emlegetett paksi szolgálatában, akár itt Kőszegen a Jurisits Miklós Gimnázium tanáraként így végezte munkáját, pedagógusi hivatását. Sok tanítványával tartotta a kapcsolatot, különösen jó viszonyban volt egykori paksi tanítványaival. Örömmel számolt be a levelekről, és látogatásokról, ha valamelyik sok-sok évvel ezelőtti tanítványa megkereste őt.
Elhívása azonban nem csak hivatásként megélt munkájára vonatkozott, hanem elhívott ember volt a szó bibliai értelmében is. Ezt az elhívást 1943 őszén kapta ebben az igében: Hű az Isten, aki nem hagy benneteket erőtökön felül kísértetni...
Ez az ige lett erőforrássá számára a nehéz években, saját kísértései között is egy olyan világban, ahol a pedagógustól azt várták volna el, hogy mást tegyen és hirdessen, mint ami az ő meggyőződése. És úgy, ahogy a mindennapi életben a végsőkig tudott ragaszkodni saját elképzeléséhez, ugyanez a ragaszkodás volt jellemző rá hitében, az ő Urához, Megváltójához való ragaszkodásában is.
A kísértések között való harcban erőt adott neki földi példaképe Ordass Lajos püspök, élete példájával, és kitartásával. Az Útmutató mellett napi olvasmánya volt Ordass püspök: "Útravaló" című lelki tápláléka.
Gyülekezetünk presbitereként, a bibliakör aktív tagjaként, és a kazetta-szolgálat szervezőjeként igen sokat tett maga is a gyülekezet lelki megújulásáért... Talán akkor még nem is gondolva arra, hogy egykor majd neki fogják hordani az istentiszteletek hanganyagát, mert ő maga már nem tud eljönni a templomba az alkalmakra.
Köszönet azért, hogy voltak társai élete utolsó időszakában is, akik látogatták, segítették őt, elsegítették hozzá az őt éltető Evangéliumot.
Minden közös beszélgetésünkben, és közös imádságainkban egyaránt állandóan visszatérő téma volt: a fiatalok megszólítása, bevonása a gyülekezeti életbe, egyáltalában, az ő hitre jutásuk segítése. Naponta imádkozott Testvérünk azért, hogy minél több fiatal találja meg Krisztusát.
Isten még azt a kegyelmet is megadta neki, hogy azzal a békességgel mehetett el Urához, amivel egykor édesanyja ment el ugyanazon a helyen és órában. Ahogy az igében olvassuk: Isten hűsége a "szabadulás útját is elkészíti" a benne bízóknak.
Emlékét megőrizzük szívünkben mindnyájan, akik ismertük őt. Várköri lakása pedig – melyet az Evangélikus Egyházközségre hagyott – Zsóka néni halála után is azt az ügyet fogja szolgálni, ami testvérünk számára a legfontosabb volt földi életében: Isten hűséges szeretetének a nemzedékről nemzedékre való átadását. Hogy minél többen tapasztalják meg Istennek a korintusi levél szavában hangzó üzenetét: Hű az Isten, aki elhívott titeket.

Baranyay Csaba

Vissza a tartalomhoz


A Kőszegi Evangélikus Kórus Oroszlányban

A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület által meghirdetett hagyományos kórustalálkozót 2006. május 14-én rendezték meg a Komárom– Esztergom megyei Oroszlányban.
Négy kórus kapott ez évben meghívót: a székesfehérvári, a komáromi, a somogyvámosi és a kőszegi.
A Cantate vasárnapjára időzített kórustalálkozó 10 órakor közös istentisztelettel kezdődött a patinás, 1787-ben épült késő-barokk evangélikus templomban.
Ittzés János püspök prédikált, a kántori szolgálatot Trajtler Gábor orgonaművész, egyházzenei igazgató – a zsűri elnöke – végezte. A résztvevő énekkarok egy-egy rövid énekkel járultak hozzá e jeles nap, "az éneklés vasárnapjának" tiszteletéhez.
A kórusok délutáni bemutatkozása során énekkarunk Kirkstadt: Glória; Praetorius: Tarts meg Urunk szent igédben; Händel: Örvendj világ!; J.S. Bach: Készítsd magad kedves lélek; Eszterházy Pál: Zengje nyelvünk című műveket adta elő Szász Judit kórusvezető-kántor vezénylésével.
Hangszeres kísérőink voltak Gamauf Márta tanárnő (cselló), Kálmán Izabella, Kálmán Kinga (hegedű) és Csuka Yvett (furulya) tanulók.
Végül a négy kórusból alakult összkar egy Bach korált, egy Händel oratórium részletet és egy Szokolay (Sándor) kórusművet adott elő.
Kórusunk a közönségtől nagy tapsot, a zsűritől kedvező szakmai értékelést kapott egy emléklap kíséretében.
A lelkes, énekelni szerető közösségünk számára e bemutatkozási lehetőség komoly megerősítést, bíztatást adott a további tevékenységünkhöz.
Kiváltképpen az augusztusi finnországi szereplésünk előtti felkészülésben ösztönöz bennünket kemény, odaadó munkára.

Schwahofer Gusztáv

Vissza a tartalomhoz


2006 – a választások éve

Nem csak parlamenti, valamint önkormányzati választásokat tartanak ebben az évben, de az egyházban is az általános tisztújítás időszaka van mögöttünk. Az egyházmegyei választások eredményeképpen a Vasi Evangélikus Egyházmegye új esperese: Rostáné Piri Magda bobai lelkésznő, egyházmegyei felügyelője pedig Sztrókay Attlia meszleni felügyelő. Az országos felügyelő választásnál Pröhle Gergely kapta meg a gyülekezetek bizalmát.
Az egyházközségi választások eredményeképpen hat éves ciklusra választotta meg a Kőszegi Evangélikus Egyházközség az új presbitériumot, és tisztségviselőket. Miközben Isten áldását kívánjuk az új presbitérium munkájára, köszönetet szeretnénk mondani az egész gyülekezet nevében az előző ciklusban szolgálatot vállaló testvéreknek!

 

Az új presbitérium tagjai

Felügyelő: Koczor Lajos
Másodfelügyelő: Schwahofer Gusztáv
Kántor: Szász Judit
Gondnok: Szentesi József
Pénztáros: Schwahofer Péter
Jegyző: Kornerné Kosztich Julianna
Számvevőszéki elnök: Mersichné Hod Lívia
Presbiterek: Bokorné Sebestyén Judi, Dalos Józsefné, Erdősi Attila, Fejes Zoltán, Freyler Ernőné, Gamauf Márta, Kolnhofer Ferencné, Máténé Csontár Gyöngyi, Prácser György, Rádl Gusztáv, Stefanich Mátyásné, Wölfel László.

Az Egyházkerületi felügyelő megválasztására 2006. június 18-án, vasárnap a 9 órai istentisztelet után kerül sor gyülekezetünkben.

Vissza a tartalomhoz


"Gyülekezetépítő" presbiteri csendesnap

Lelkészeink meghívására 2006. május 21-én gyülekezetünk vendége volt dr. Szabó Lajos rektor úr és felesége dr. Szabóné Mátrai Marianna.
A 15 órakor kezdődő presbiteri csendesnapon tartottak előadást, ahol dr. Szabóné Mátrai Marianna útmutatásával arra a kérdésre kerestük a választ, hogy kicsoda számunkra Isten. Felvillantotta az Atya- és a pásztor-képet, illetve a 91. zsoltár oltalmazó, védő Istenéről beszélt. Az újonnan megválasztott presbitérium tagjainak az új szolgálatra indulva megújuló erőt kívánt és azt, hogy megtapasztaljuk Isten áldását a presbiteri szolgálatban.
A délután második részében rektor úr a presbiteri munka gyakorlati részébe avatott be minket. Előadásába több szubjektív elemet is beleszőtt, elsősorban a kőszegi gyermekkori emlékeit, melyek nagy hatással voltak későbbi életútjára. Foglalkozott a jól működő gyülekezet meghatározásával is. Megfogalmazása szerint a jó gyülekezet a sokszínűség egységes organizmusa, ahol a különböző korú, élethelyzetű, és érdeklődésű gyülekezeti tagok megtalálják a helyüket. Ennek a megteremtésében kell szerepet vállalnia a presbiternek.
Véleménye szerint nagyon fontos a múltbéli tapasztalatok új helyzetekben való alkalmazása és a változások kezelése. A presbiter küldetése, hogy éreznie kell, hogy a gyülekezet állandó reformra szorul. Mindenkinek meg kell találnia azt az elhívást, amivel hasznossá tud válni. Azonban nem szabad elfelejteni, a gyülekezetben végzett munka nem azonos egy vállalatnál vagy egy politikai pártban végzett tevékenységgel, ahol hiányzik az emberek és az események közötti spirituális kapcsolat.
Végezetül egy Svédországból származó Presbiteri Kiskáté felolvasásával érzékeltette, hogy ettől a szolgálattól egyáltalán nem idegen a jókedv és a vidámság. Majd kötetlen beszélgetés formájában osztottuk meg egymással véleményünket vallásunk és gyülekezetünk jövőjéről.
Az alkalom után lelkiekben feltöltődve, lelkesedéssel indulhatunk a presbiteri szolgálatra, hiszen "aki áldásban részesült, csak egyet tehet: továbbadja az áldást".

Schwahofer Péter

Vissza a tartalomhoz


Konfirmandus-tábor Balatonszárszón

A kőszegi és a szombathelyi konfirmandusok és ifisek közös hétvégét tölthettek el 2006. március 31-e és április 2-a között Balatonszárszón. A vidám hangulatú vonatozás után izgatottan érkeztünk meg a szárszói missziói otthonba. Már első pillantásra is csodálatos helynek látszott, de a szálláshelyek elfoglalásakor megtapasztalhattuk milyen "úri helyre" csöppentünk. Hárman voltunk egy szobában, amely minden luxussal fel volt szerelve (fürdő, hűtő, tv). Vendéglátóink nagyon finom ételekkel kínáltak bennünket.
Az első programok az ismerkedést szolgálták. Újságokból kivágott képekből plakátot készítettünk. Mindenki a saját egyéniségét fejezhette ki a "remekművekkel". Az ismerkedős játék során egy kőszegi és egy szombathelyi fiatal párban, kérdezz–felelek formájában faggatta egymást. Mindenki kapott egy "titkos tesót" sorsolás útján, akit a hétvége során kényeztetett, és akinek kedveskedett, természetesen a személyünket titokban kellett tartani. Moziztunk is: a Legyetek jók, ha tudtok és a Luther című filmeket néztük meg.
Különböző vetélkedőkön mindenki bizonyíthatta ügyességét és tudását. A csocsó-bajnokságon a fiúk mellett a lányok is nagyon ügyesen helytálltak. A legjobb kőszegi csapat a második helyezést szerezte meg. A falukutatás során Balatonszárszóval kapcsolatos feladatokat úgy kellett megoldani, hogy a helybelieket kellett kikérdezni.
A szerepjáték is nagyon tetszett, amikor a "páskavacsorát" játszottuk el. A láthatatlan akadályok között megtapasztalhattuk, milyen a kiszolgáltatottság érzése és milyen jó érzés, ha valakiben "vakon" megbízhatunk, mikor bekötött szemmel próbáltunk végigmenni a kijelölt útvonalon. Kipróbáltuk a karaokét és jókat nevettünk a rögtönzött előadásokon.
Az utolsó napon az ifisek szép műsorral leptek meg minket.
A rengeteg program mellett természetesen jutott idő imádságra és beszélgetésekre is.
Köszönjük szépen Erzsi néninek, Csaba bácsinak és Gyuri bácsinak ezt a csodálatosan tartalmas és vidám hétvégét, amit sosem felejtünk el.

Schwahofer Nóra

Vissza a tartalomhoz


Hittanhét

2006. június 19-től 23-ig, minden nap 9 és13 óra között a konventteremben (Gyöngyös u. 29.)
Programok: Reggelenként áhítat, bibliai téma feldolgozása, valamint
játék, kézművesség, kirándulás, vetélkedő, foci, éneklés...
Mindenkit szeretettel várunk! Hozd el a barátodat is!

Vissza a tartalomhoz


Konfirmáció
2006. június 11. de. 10 óra

Idei évi konfirmandusaink:
Baranyay Bence, Barki Gábor, Csukovics Ármin, Házi Gábor, Hortobágyi Miron, Fekete Alexandra, Kaiser Bence, Polák Dávid, Proks Áron, Proks Dorina, Schwahofer Dániel, Schwahofer Nóra.

Az 50 évvel ezelőtt konfirmáltakat is hívtuk a konfirmációra, hogy együtt adjunk hálát Isten megtartó erejéért, és újbóli megerősítést kérjünk testvéreink számára.

1956-ban a következő testvérek konfirmáltak a kőszegi gyülekezetben:
Benzingen Frida, Biegner András, Bruckner Hajnal, Csörnyi Lajos, Derdák Vilmos, Fröhlich László, Kappel Endre, Kocsis János, Klafszky László, Krug Anna, Renner Erszébet, Reymayer Lajos, Rusznyák Károly, Schrödl Erika, Seper Ildikó, Schwarz Irén, Torda Sándor, Wächter Julianna, Wölfel Gusztáv.

Vissza a tartalomhoz


Gyülekezeti események

2006. első felében

• Január 15–22. között tartottuk az idei esztendőben az Ökumenikus imahét alkalmait Kőszegen, melynek keretében ismét volt ifjúsági istentisztelet is.
• Január 22-én vasárnap Pekka Huokuna, a finnországi Mikkeli gyülekezet lelkésze hirdette Isten igéjét.
• Február 5. A gyermek-istentiszteleten az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola alsós-kórusa szolgált.
• Február 12. Gyermek-szeretetvendégség volt a konventteremben.
• Február 23-án a Fiatal felnőtt kör alkalmán Zabos Róbert verbita missziós testvér tartott vetített képes előadást három éves mexikói szolgálatáról.
• Március 5-én tartottuk a Nők Ökumenikus Világimanapját Kőszegen. Az idei imatéma Dél-Afrika volt.
• Március 12. Teológus nap volt gyülekezetünkben. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem küldöttsége szolgált a délelőtti istentiszteleteken. Dr. Csepregi Zoltán hirdette Isten igéjét. Délután gyülekezeti összejövetel volt a konventteremben, melyen a teológusok szolgáltak.
• Március 18-án a Bonyhádon tartott Országos Evangélikus Hittanverseny döntőjén III. helyezést ért el a kőszegi Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola második osztályos hittanos csapata: Bokor Gréta, Pintér Karolin, Láng Ferenc, Marton Csaba. Gratulálunk nekik!
• Március 19-én családi istentiszteletet tartottunk a kőszegi templomban, melyen az igehirdetés bábelőadás formájában történt.
• Március 25-én a finnországi hirvensalmi iskola diákjai szolgáltak a gyermek-istentiszteleten, akik a Szakközépiskola vendégeiként jártak Kőszegen.
• Március 31. és április 2-a között gyülekezetünk konfirmandusai a szombathelyi konfirmandusokkal együtt Konfirmációra felkészítő táborban vettek részt Balatonszárszón az ifjúság tagjainak részvételével. (Ifiseink az alkalomról mozgóképet készítettek, mely honlapunkon megtekinthető.)
• Április 9-én került sor az egyházközség új presbitériumának és megválasztott tisztségviselőinek a beiktatására.
• Április 15-én a kőszegi evangélikus ifjúság idei passiójátéka került bemutatásra "Az Isten báránya" címmel.
• Április 17-én volt a Kőszegi Evangélikus Egyházközség új gyülekezeti házának és az Evangélikus Mezőgazdasági Szakközépiskola diákotthonának alapkőletételi ünnepsége. Az istentiszteleten Ittzés János püspök hirdette Isten igéjét.
• Április 23-án Szeretetvendégséget tartottunk a konventteremben az idei konfirmandusok és szüleik számára.
• Április 29-én Egyházmegyei Ifjúsági Csendesnapon vettek részt gyülekezetünk ifjúságának tagjai Bükön.
• Május 14-én gyülekezetünk kórusa is részt vett az Oroszlányban megrendezett Kerületi Kórustalálkozón.
• Május 21-én, vasárnap délután presbiteri csendesnapot tartottunk a kőszegi gyülekezetben. A nap szolgálattevője Dr. Szabóné Mátrai Mariann és Dr. Szabó Lajos az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora volt, aki a 9 órai istentiszteleten igehirdetéssel is szolgált.

Előttünk álló alkalmak

• Június 26–30. családos tábor Balatongyörökön.
• Július 26-án, szerdán 19 órakor Jakaranda koncert a kőszegi evangélikus templomban. A Jakaranda Finnország első számú gospel kórusa, melyet Pekka Simojoki alapított. A kórus jelenlegi vezetője Pekka Nyman. Sok magyar nyelven is ismert ifjúsági éneket énekelnek.
• Július 30-tól augusztus 6-ig ismét Kézművestábor Kőszegen!

Az idei évben is megrendezzük a kőszegi keresztény
egyházak a Határátlépő Fesztivált. A tavalyi alkalommal az ifjúság volt a célcsoport, idén a gyermekeket szólítjuk meg, de reménységünk az, hogy ők elhozzák szüleiket, nagyobb testvérünket, és barátaikat, és így egészen széles réteget érhetünk el. A program összeállításánál is igyekeztünk figyelembe venni ezt a sokszínűséget.
Így nem csak a piciknek, de a nagyobbaknak is kínálunk alkalmat az idő tartalmas eltöltésére.

Vissza a tartalomhoz


Állandó gyülekezeti alkalmaink

ISTENTISZTELETEK:
• vasárnap 9.00 istentisztelet
• vasárnap 10.30 gyerek-istentisztelet (tanévben)
• vasárnap 18.00 esti istentisztelet
• szerda 18.00 német nyelvű istentisztelet
Június közepéig és szeptembertől:
BIBLIAÓRA: kedd 18.00
KONFIRMÁCIÓI ÓRA: péntek 15.30
IFJÚSÁGI ÓRA: péntek 19.00
FIATAL FELNŐTT KÖR: kéthetente csütörtök 18.30
KÓRUSPRÓBA: szerda 18.30

Vissza a tartalomhoz


Gyerekeknek

Összeállította: Martonné Némethy Márta

Csiga rejtvény

Írd bele a csigaházba belülről kifelé haladva a meghatározásoknak megfelelő szavakat. Minden szó utolsó betűje egyben a következő szó első betűje is. (Az első szó utolsó betűje a 2. számú kockába kerül.)
Ha ügyes vagy, a kiemelt négyzetekben található betűket sorban összeolvasva egy Pünkösdhöz kapcsolódó szót kapsz.
Meghatározások: 1. Pünkösdöt megelőző nagy ünnepünk. 2. Ennyi tanítványa volt Jézusnak. 3. A hitetlen tanítvány. 4. Tornatanárok jelzőeszköze. 5. Helytartó volt Jézus idejében. 6. Csúnya ellentéte. 7. A zsidók országának neve. 8. Amit azért kapsz, mert szeretnek; meglepetés.

Pünkösdi színező

Két képet is kiszínezhetsz. Az első rajz Jézus mennybemenetelét ábrázolja, a második rajzon Péter apostol pünkösdi beszédét láthatod. Olvass utána, vagy kérdezz szüleidtől az eseményekről!

PÜNKÖSDI TOTÓ

Ha jó válaszokat adsz a kérdésekre és a megfejtések betűjeleit összeolvasod, akkor megtudhatod, hogy húsvét után hány nappal ünnepeljük pünkösdöt.

Ki volt Tamás?
S Az, aki Jézus keresztjét cipelte.
H Főpap.
Ö Jézus tanítványa.

Mit jelent a Tamás név?
J Kegyelembe fogadott.
T Kettős, azaz iker.
C Kőszikla.

Ki nem volt ott a tanítványok közül, amikor megjelent Jézus?
V Tamás.
U Péter.
S János.

Hol volt Jézus mennybemenetele?
I Olajfák hegyén.
Z Golgotán.
E Tábor-hegyen.

Kit választottak Júdás helyett apostolnak?
M Józsefet.
N Mátyást.
T Istvánt.

Minek az ünnepe Pünkösd?
B Krisztus feltámadásáé.
O Krisztus mennybemeneteléé.
N A Szentlélek kitöltetéséé.

Ki mondta a híres pünkösdi beszédet, melynek hatására sokan megkeresztelkedtek?
M Pál.
É János apostol.
A Péter apostol.

Milyen csoda történt pünkösdkor?
U Kenyérszaporítás.
P Nyelvek csodája.
T Betegek gyógyulása.

Miért csodálkoztak az emberek?
R Mert ilyet még nem láttak.
P Mert mindenki a maga nyelvén hallotta az igehirdetést.
Á Mert nem gondolták Péterről, hogy ilyen bátran mer bizonyságot tenni.

Milyen formában szállt alá a Szentlélek Pünkösdkor?
G Galamb formájában, mert Jézus keresztelésekor is így volt.
A Kettős tüzes nyelv formájában.
K Nem írja a Biblia, tehát nem fontos.

Hányan hittek és keresztelkedtek meg Pünkösdkor, az apostol bizonyságtételekor?
L 3000 lélek.
E 4000 lélek.
S 5000 lélek.

Vissza a tartalomhoz


SZEGLETKŐ - a Kőszegi Evangélikus Egyházközség lapja.
Megjelenik Kőszegen, évente két alkalommal.
Felelős kiadó: a Kőszegi Evangélikus Egyházközség
Cím: 9730 Kőszeg, Gyöngyös u. 29. Telefon/fax: 94/563-154
E-mail: koszeg@lutheran.hu Honlap: koszeg.lutheran.hu
Felelős szerkesztő: Baranyay Csaba