Lapszámok         

 

A KŐSZEGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA
2007. Karácsony - IV. évfolyam, 2. szám


Tartalom


Isten a jászolban fekszik

Lehunyom a szemem és látom a betlehemi jászlat. Középen három alak. Egy középkorú férfi, mellette a nála picit fiatalabb, alacsonyabb és vékonyabb nő, aki egy pólyás csecsemőt tart a kezében. Boldognak látszanak. De hát ki ne örülne egy várt gyermeknek?
A család boldognak látszik, pedig nem volt zökkenőmentes az útjuk idáig. A férfi néhány hónapja - mintha most lett volna - észrevette, hogy érintetlen jegyese állapotos. Nem lennék annak a férfinak a helyében, akinek a jegyese mástól állapotos. Aztán egy angyal elmagyarázta neki, hogy a gyermek a Szentlélektől van. József pedig megértette, hogy Mária az a szűz, akiről a prófécia szól, miszerint egy szűztől születik majd a gyermek, aki a szabadulást hozza.

A szülés, ill. születés körülményei sem éppen ideálisak. Az adóösszeírás miatt el kellett menniük Betlehembe. Idegen helyen, idegen emberek között, a körülményeknek kiszolgáltatva adott életet a nő a gyermeknek. Mégis boldognak látszanak.
A betlehemi jászol körül ott vannak a jól ismert figurák: a napkeleti bölcsek - koruk tudósai -, akik a csillagok állásából tudták, egy hatalmas uralkodó születik. Útközben segítséget is kértek, Heródestől. A próféciák és a csillagok végül a jászolhoz vezettek. Most itt állnak ajándékaikkal. Éppen úgy, mint az egyszerű emberek, a pásztorok - akiket az angyal vezetett ide. Az összkép tehát: egy nő, aki nem a jegyesétől várt gyermeket; egy férfi, aki el akarta kergetni jegyesét szégyene miatt, de az angyal szavára mellette maradt; napkeleti bölcsek, akik a csillagokból olvasták ki, hogy ide kell jönniük és egyszerű pásztorok, akiket szintén idehívtak; és a középpontban: egy törékeny gyermek.
Ki ez a törékeny gyermek, aki körül forog a történet? Akinek ilyen furcsák a szülei, aki magához vonz bölcseket és pásztorokat, aki irányítja a csillagok útját és az angyalok lépteit?
A megígért Szabadító? Az Isten Fia? Az Isten emberi testben? Róla szól a karácsonyi történet. Az Istenről, aki olyan nagyon szeret bennünket, hogy magára ölti emberi természetünket, kicsivé és védtelenné teszi magát értünk, részese lesz emberi sorsunknak, osztozik életünkben, hogy megérthessük, mennyire szeret bennünket.
S aki itt áll körülötte, mindegy, hogy milyen úton érkezett ide; mindegy, hogy csillag, angyal, a Biblia, prédikáció, vagy más valaki vagy valami vezette. Mind boldog, aki az Istenre talál, aki megtapasztalja a tőle áradó szeretetet.

Ments Orsolya

Vissza a tartalomhoz


Az új templom
Gyülekezetünk történetéből VII.

Emlékeztetőül: gyülekezetünk történetének legutolsó részét mostani templomunk felszentelésével fejeztük be: 1783. november 30-án, ádvent 1. vasárnapján történt.

Mivel mostani írásunk a karácsonyi számban jelenik meg, jó lenne emlékezni, arra gondolni, milyen lehetett ebben az évben ebben a templomban az első karácsonyi istentisztelet? Nyilván volt német istentisztelet Wohlmut Ferenc német lelkészünk szolgálatával, és külön volt magyar istentisztelet is Asbóth János igehirdetésével. Talán nem túlzás állítani, hogy tele lehetett a templom és boldogan szárnyalt a karácsonyi ének. Sajnos ezeken túl konkrétumot erről az első mostani templomban végzett istentiszteletről nem tudunk mondani. De bizonyosnak tűnik, hogy tele volt a templom!
Azt azonban tudnunk kell, hogy a templombelső azért még nem volt készen. Két nagyon fontos része hiányzott még: az oltár és az orgona. De hát a lényeg az volt, hogy a felépült templomban szabadon lehetett nyilvános istentiszteletet tartani! Az orgonát 1784-ben Jetter Jakab orgona építőmester készítette el. Arra tehát, hogy a gyülekezet éneklése orgona kíséretével egészüljön ki, még egy évet várni kellett. De elkészült ez is. Hálát adhatunk Istennek, hogy szép orgonánk van, amely nemcsak a gyülekezeti ének kísérésére, vezetésére, hanem hangversenyekre is alkalmas.

Az oltárt pedig az orgona után két évvel később kaptuk. Sajnos nem tudjuk származását. Amire azonban érdemes figyelni, hogy az akkori idő szokása szerint ez is úgynevezett "oltár-szószék", vagyis a kettő egybe van építve. Így gondolták eleink: egyetlen helyre figyeljen a gyülekezet az istentisztelet alatt. Ezt az oltár-szószéket megszoktuk már, pedig érdemes figyelni rá. Két oszlopszerű faragás előtt ott áll két oldalt Krisztus és Mózes aranyozott szobra, emlékeztetőül az Ó- és Újszövetségre, egy szóval arra, hogy Isten szövetségre lépett velünk. Az oltárkép 151x74 cm-es nagyságú, témája az utolsó vacsora. A fehér terítővel letakart, szögletes asztal körül ülnek Krisztus és a tizenkét tanítvány. Az asztalon serleg és sült bárány látható, emlékeztetőül Izrael páska vacsorájára. A festmény hátterében van egy félrehúzott kárpit, amely növeli a kép mélységét.
A mennyezetről égő olajmécses lóg. Az előtérben a jobb oldalon látható a lábmosáshoz használt kancsó és egy tál kendővel, Jézus szolgálatára utalva. A kép alsó részén a német nyelvű felirat: "Az én testem igazi étel, az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van." (Ján 6,55-56.) A felirat német nyelvű, mert akkor többen értették azt, mint ma. A mondatnak üzenete és hívó ereje, bíztatása van. S ehhez kapcsolódik még valami a képen, amit kevesen vesznek észre. A tanítványok ugyanis körbe ülik az asztalt (elől Júdás, háta mögött tartott kezében a pénzes zacskó!), de a kör elől nyitott. És mikor lesz zárttá? Akkor, amikor mi is odatérdelünk az oltár köré és együtt - igen gondolatban velük is együtt - vesszük Krisztus testét és vérét. A kör velünk zárul!

A templom három oldalán karzataink azt jelzik, hogy építő eleink nagy gyülekezetre számítottak! Lent pedig - ma talán furcsa már - a templompadoknál található nevek, a "megváltott" helyek. Minden egyes név arról szól, hogy eleink a templomban otthon érezték magukat, mindenkinek meg volt a helye. Ma már inkább arra tanítanak, hogy szívesen adjuk át megszokott helyünket másoknak, olykor betérő testvéreinknek.

A templom stílusáról pedig azt írják, hogy úgynevezett "klasszicizáló", tehát egy régi kort idéző stílus. De ha kívülről nézzük, akkor azt mondhatnánk egyszerűen: pajta-stílus. Igen, bármilyen furcsa, akkor csak ebben a stílusban volt szabad építeni, nem volt szabad templomra emlékeztetni az épületnek! De nekünk ez a hely drága örökségünk, és az Istennel való találkozásunk helye. Legyen ez így az idei karácsonykor is, érezzük magunkat otthon Urunk lábainál, a régiekkel egy kört alkotva!

Keveházi László

Vissza a tartalomhoz


Karácsonyi ének

Amint akkor tetted, úgy kétezer éve,
szüless meg most újra zengő szavú Béke.

Ma vérben taposunk, holtesteken járunk,
mérges gáz italunk, fegyveres az álmunk,

kígyó a szívünkben, a karunkban farkas,
ha meg akarsz ismerni, csak szavunk' ne hallgasd,

cirkuszok porondján füstölög a máglya,
mi égünk el rajtok, s mi raktunk alája,

megszűnt az idő bennünk, és megszűnt a távol:
füstölög a világ mindanégy sarkából,

táncolnak a bénák, a néma az kiáltoz:
a teremtés napján kisebb volt a káosz.
Nincsen út semerre, de százezer a vándor,
bűzlik az árokszél a hamis prófétáktól.

Ahogy akkor tetted, úgy kétezer éve,
szüless újra meg most szent gyermeki Béke,

ne jelenj meg királyoknak, ne menj el Betlehembe,
csak az értelmet, s a célt az életünkbe vidd be,

pásztorok se tudják, csillag se hirdesse,
ne gyújtsa emlékét a karácsonyeste;

ne hozz mirhát, kincset, ne szórd a szavaid sem,
szüless meg drága Gyermek, szüless meg...
szíveinkben.

(Fekete Ferenc erdélyi költő)

Vissza a tartalomhoz


A 2008-as év igéje:
Én élek és ti is élni fogtok. Jn 14,19

Ki nem állhatja január elsejét - jegyzi meg a lány. Üresek az utcák, sivárak a terek. Halál utáni nyomasztó csend jár át mindent. Néhány lélek lézeng a városban, emberi életről csak a megmaradt kosz és szemét árulkodik...
Nem tudja, hogy lesz az élet januártól - mondja az idős asszony. Megint drágább lesz minden. Igaz eddig sem maradt semmi a hónap végére. Talán majd a fűtésen spórol? Vagy inkább az áramon? Talán a vacsorán? Jó, hogy ruhára már nem kell költenie. De ott vannak az unokák...
Bele sem mer gondolni, mi lesz jövőre - ismétli már egy jó ideje a diplomás, nagycsaládos anya. Semmi sem biztos. Ésszerűsítés. Spórolás. Szükségszerű leépítés, muszáj megtenni - hallja napról-napra. De kenyeret, cipőt venni is muszáj a gyereknek. Meg aztán néhány könyvet, hogy növekedjen a lelke, a szelleme, hogy ebben a helyéről kifordult világban felnőve ismerje meg, hogy mi az érték...
Keservesen fog menni a működtetés jövőre. Hogy fogják átvészelni - mondják fejüket fogva az egyházi szeretetintézmények vezetői. Állami támogatás már csak a tartós ápolásra szorulok után jár. És a többiekkel mi lesz? Nekik is szükségük van melegre, gyógyszerre, élelemre. Közfeladatot ellátó intézmények, mégis magukra vannak hagyva a problémákkal, a működtetés nehézségeivel...
Sokakkal együtt a holnapra gondolok. Kibírni, túlélni, átvészelni. Ez lenne az élet? Vagy az a színjáték, amit a koncentrációs táborban játszik el a fiatal olasz apa, Guido a gyermekének, a lelke megmentéséért, mondván, hogy mindaz, ami ott történik, mese, s az élet szép.
Sokakkal együtt így december utolsó napjaiban elmerengek a holnapon, miközben olvasom a jövő év igéjét az Útmutatóból: A világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek és ti is élni fogtok.
Az evangélium minden kétséget kizárva hirdeti, hogy Jézus látása, Jézus jelenléte az élet záloga. Az a görög kifejezés, amit az evangélium használ, a minőségi, teljes életet jelenti. Tartalmában teljesen szemben áll a kibírni, túlélni, átvészelni életfelfogással. Nincs köze a vegetáláshoz, sem pedig a struccpolitikához. Őszinte. Érzékeli, tudatában van, és komolyan is veszi a mélységeket és a magasságokat. Számol az élettel, a halállal, de a halál utáni élettel is.
A 2008-ra kapott evangéliumi ige életünk két területére nézve is útmutatást ad. Egyrészt hirdeti azt a minőségi életet, ami túl mutat a síron. Ez a hitünk veleje. Másrészt hirdeti, hogy ebből az életből, már itt a földön is minőségi életet lehet élni. Mit jelent ez? A Jézus életéből élő ember nem nyugszik bele az élet rombolásába. Minden területen küzd az életért. Nyitott szívvel és nyitott szemmel jár, és észreveszi a pusztítás jeleit. Éles a hallása, és kiszűri a hamis hangokat. Gyors a járása és odaér a segítségre szorulóhoz. Kezében mindig akad valami, amit oda tud adni az üres kezűnek.
A Jézus életéből élő ember reménységgel tekint a holnapra. Mert hiszi, hogy az élet erősebb a halálnál, az igazság a hazugságnál, és a jó a rossznál. Ezért nem megkeseredett vegetálásra rendezkedik be, hanem lendületes, cselekvő életre.
Isten segítsen és tanítson bennünket a 2008-as esztendőben családunkban, gyülekezetünkben, városunkban megalkuvás nélkül, leleményes szeretettel az életért küzdeni. Úgy, mint akik tudják, hogy kinél van a teljes élet forrása.

B. Rohn Erzsébet

 

Vissza a tartalomhoz


Bemutatkozik Csitári Boglárka Flóra lelkészjelölt

Amikor feleségemmel együtt végeztünk a Teológián még öt évig tartott a felkészülés, és az öt esztendő után rögtön gyülekezeti szolgálatba kerültünk, mint segédlelkészek. Hét éve változott az Evangélikus Hittudományi Egyetem képzési rendje, és a lelkészképzésbe is bekerült az ún. gyakorlati év, melyet a lelkészjelöltek egy-egy gyülekezetben töltenek mentoruk mellett. Bercsi Zsófia testvérünknek a gyülekezetre hagyott lakása adott lehetőséget arra, hogy az idei esztendőben gyülekezetünk is be tudjon kapcsolódni a hatodéves képzésbe. Így a 2007/2008-as tanévben új szolgálattevővel ismerkedhettek meg a kőszegiek Csitári Bolglárka Flóra személyében. Megkértük őt, mutatkozzon be gyülekezeti újságunk olvasóinak, és számoljon be az első hónapok tapasztalatairól. (B.Cs.)

1982-ben születtem Kecskeméten. Édesanyám magyar nyelv és irodalom szakos tanár egy budapesti általános iskolában, édesapám a nagytarcsai Polgármesteri Hivatal vezető főtanácsosa. Két nővérem van. Idősebbik nővérem egy budapesti kiállítás szervező cég kiállítás és rendezvény igazgatója, fiatalabbik nővérem, hosstes ügynökségvezető. Családi okok miatt sokat költöztünk gyermekkoromban, így Kecskemét után laktam még Simontornyán, Helvécián, Nagytarcsán és Budapesten.
Az igazi fordulatot hitem szempontjából Nagytarcsa jelentette. Bár kisgyermekként megkereszteltek, de sosem várták el tőlünk, gyerekektől, hogy hitünket gyakoroljuk. Én a katolikus keresztségem révén elmentem katolikus hittanra még Helvécián, de nem hagyott bennem mély nyomokat az élmény, így felhagytam ebbéli kíváncsiságommal. Azonban Nagytarcsára költözve egy tradicionális evangélikus közeg vett minket körül. Az osztálytársam volt a lelkész lánya, mindenki járt hittanra, ahol nagyon jól érezték magukat a gyerekek, és nem utolsó sorban Gáncs Péter lelkész és felesége olyan szeretettel gondozták a gyülekezetet, hogy rám ezek a dolgok nagy hatást gyakoroltak. Így én is elkezdtem hittanórára járni, konfirmációi előkészítőre, majd konfirmációi órára. Konfirmációmkor kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy esetleg én is majd felnőttként lelkész szeretnék lenni. Ezt az érzésemet csak tovább erősítették, az ifjúsági órán szerzett élmények, a gyenesdiási nyári konferenciák, a piliscsabai országos bibliaversenyek, és a sok más egyházi rendezvényen való részvétel. A konfirmáció után, mi fiatalok, már rögtön bekapcsolódtunk a gyülekezeti munkába. Én személy szerint a gyermek és ifjúsági munkában végeztem szolgálatot, először a vasárnapi bibliaórák megtartásával, majd később a konfirmációi órák, ifjúsági órák, csendesnapok szervezésében vettem részt.
Másik meghatározó ember volt a teológiára indulásomkor Smidéliusz Gábor. Mivel Gáncs Péter országos misz-
sziói lelkész lett, így távozott a gyülekezetből. Smidéliusz Gábor tudott teológiai terveimről, így elég sok szolgálatba betekintést nyerhettem, a mellett, hogy Gáncs Péter munkájában is segíthettem a missziói napokon, a gyermekmunka területén. Azt gondolom mindkettőjüktől sokat tanultam, és ebből sok mindent tudtam kamatoztatni
teológiai tanulmányaim alatt, és a lelkészi szolgálatban is nagy hasznát fogom venni a tőlük tanultaknak.
Egy idő után Smidéliusz Gábor elhagyta a nagytarcsai gyülekezetet elfogadva a Budapesti Deák téri Gyülekezet hívását, és idő közben Gáncs Péter is püspökként a Deák térre került. Mivel már teológus voltam és nagyon sokat dolgoztam velük együtt, úgy döntöttem én is követem őket a Deák térre, így 2004-től én is a Deák téri gyülekezet tagja lettem, és az elmúlt években ott végeztem szolgálatot.
Természetesen a Teológián is sok olyan ember volt, aki hatott rám, formált engem, és mellettem állt minden helyzetben. Azt gondolom ez nagyon fontos az én életemben, hogy olyan emberek legyenek mellettem, akiktől lehet és érdemes is tanulni, és örülök, hogy mindezt itt, Kőszegen is megtapasztalhatom.
A teológiai tanulmányaim alatt legjobban a gyakorlati teológiát szerettem meg. Amellett, hogy tudom a tudásbeli felkészültség, az egyház tiszta tanításának megtanulása nagyon fontos a teológiai évek alatt, azt is érzem milyen fontos megtanulnunk nekünk teológusoknak, hogy a gyakorlatban mindez hogyan néz ki. Az emberekkel való bánás, a különböző szituációkba való belehelyezkedés, átélés mindennél fontosabb. Ezért vagyok boldog, hogy Kőszegre kerülhettem hatodévesként, mert itt a kisgyermekektől elkezdve, az ifjabb nemzedéken át az idősebb nemzedékig sokféle gyülekezeti alkalom adott, hogy ezt megtanuljam. Nagy élmény számomra a sok új dolog, amit tanulhatok itt. Hiszen az elméleti felkészülés után, itt végre gyakorlatban tapasztalhatom meg, élhetem át, amiről eddig csak beszéltünk a Teológián. Nem is beszélve arról, hogy végre azt tehetem, amivel hátralévő életemben foglalkozni szeretnék.
Kőszegen nagyon jól - otthon érzem magamat - szeretem ezt a várost, a gyülekezetet, és a körülöttem lévő embereket. Amellett, hogy hiányzik a családom, kedvesem, barátaim, itt azt érzem, hogy a helyemen vagyok, ami megerősít abban, hogy valóban azt a szolgálatot végzem, amelyre elhívattam.

 

Vissza a tartalomhoz


A 2007. esztendő a kazuális szolgálatok tükrében

"Hála legyen Néked mindenért,
hétköznapi ünnepért, társakért,
csendekért, hála mindenkiért!"
(Új ének 112)

A keresztség szentségében részesültek:

Horváth Máté
Rozsos Petra
Somlai Mira
Gábor Xavér
Piskor Márton
Csörnyi Ármin
Kozma Patrik Csaba
Bukovinszky Zsolt
Koszorús Bence Levente
Abért Olivér
Szabó Eliza
Szabó Jázmin
Tuczai Izabella Jázmin
Baráth Boglárka
Németh Szófia Anikó
Jagodits Liliána
Tóth Richárd
Szegletes Marcell

...házasságukra Isten áldását kérték:

Bodorkós Roland - Györe Andrea (ökumenikus, rk. templom)
Koczor Zsolt Attila - Scheck Enikő Éva
Faludi Szilárd - Vági Viktória
Hollósy Tibor Csaba - Róka Anita
Polgár Károly - Németh Eszter
Horváth Béla - Ávár Judit

...a feltámadás reménységében búcsúztunk tőlük:

Mendel Sándor (sz. 1921)
Szarvas Vilmosné szül. Németh Julianna (sz. 1931)
Asztalos István (sz. 1958)
Dr. Kneffel Pál (sz. 1913)
Gaál Zoltánné szül. Cseh Ilona (sz. 1949)
Patyi Endre (sz. 1926)
Bánhegyi József (sz. 1930)
Lepold Gézáné szül. Csery Margit (sz. 1922)
Gácsi Elek (sz. 1955)
Tonházi Jenő (sz. 1921)
Wölfel Margit Mária (sz. 1929)
Erős Józsefné szül. Perenyei Margit Lujza (sz. 1922)
temetése Bozsókon
Wölfel Mihály (sz. 1933)
Juhász Zoltánné (sz. 1928)
Horváth István (sz. 1946)
Szentesi Józsefné szül. Pathy Anna (sz. 1926)
Torda Istvánné szül. Haramia Sára (sz. 1940)
Unger József (sz. 1956)


 


Gyülekezeti falinaptár
kapható iratterjesztésünkben
650 Ft-ért.

Benne az egyes hónapok igéivel,
és különböző fotókkal
gyülekezetünk életéről.

Szeretettel ajánljuk Testvéreink figyelmébe!

 

 

 

Vissza a tartalomhoz


2008. július 16-20. között Kőszegen lesz
a VII. Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozó

A Szélrózsa egyházunk ifjúsági munkájának legnagyobb, kétévente megrendezésre kerülő eseménye, amely fiatalok széles rétegét kívánja és tudja megszólítani.
A jövő évi Szélrózsa Kőszegen a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény teljes területén kerül megrendezésre. Ez a találkozó is - a korábbiakhoz hasonlóan - fesztiváljellegű, különféle programok tömegét kínálja majd. A rendezvényre elsősorban a fiatalokat és fiatalokkal foglalkozó vezetőket várjuk az ország egész területéről, és a határon túlról is. Ugyanakkor gondoltunk a gyermekekkel érkező családokra is, hiszen az első, és az immár 7. Szélrózsa Találkozó között 12 év telt el. Ez azt is jelenti, hogy az egykori fiatalok nagy része családossá vált, de ők is szívesen visszajárnak ezekre az alkalmakra.
Bízunk ugyanakkor abban, hogy egyházunk minden tagja korra való tekintet nélkül talál magának programot, és kihasználja a testvéri találkozás lehetőségét. A találkozó záró istentiszteletét a Magyar Televízió is közvetíti, és erre az alkalomra várjuk majd a kőszegi gyülekezet tagjait is!
A találkozó honlapja a www.szelrozsatalalkozo.hu címen található az interneten, ahol minden fontos tudnivaló elérhető lesz, s a találkozóig folyamatosan frissül. Ez az oldal egyébként gyülekezetünk honlapjáról is elérhető már, ahol az előkészületekről olvashatunk, és részt vehetünk a találkozót előkészítő játékban is.
A találkozó mostanra annyira kinőtte magát, hogy megbízott titkára is van Martonné Némethy Márta személyében, aki mint kőszegi lakos és egyben az egyházi gyermek és ifjúsági munkában tevékeny lélek vállalta a titkári feladatok végzését. Őt a 20/824-4300 egyházi mobilszámon lehet elérni a találkozóval kapcsolatos különböző kérdésekkel.
Nekünk, mint házigazdáknak egy különleges missziói lehetőség ez a találkozó. Lendületet adhat gyülekezetünknek, és számos ponton kapcsolódhatunk be az előkészületekbe.
A konkrét feladatok persze majd júliusban lesznek, de addig is hordozzuk imádságban ezt az ügyet, hogy minél több áldást hozzon egyházunk és gyülekezetünk számára a kőszegi Szélrózsa!

 

Vissza a tartalomhoz


Képes visszatekintés nyári-őszi gyülekezeti programjainkra

Az idei nyári szünet sem kezdődhetett másként, mint a gyülekezeti napközis hittantáborral, a Kőszegi Hittanhéttel, amelynek első ízben adott otthont új gyülekezeti házunk.

 

Június végén a paksi Országos Evangélikus Találkozón vett részt gyülekezetünk csoportja. Odafelé menet Zügn Tamás lelkészt látogattuk meg Györkönyben, aki megismertetett bennünket a Szőlőtő Alapítvány munkájával.

 


Júliusban ismét Kőszegen volt a Hagyományőrző Kézműves Tábor, melyre az ország minden pontjáról érkeztek résztvevők.

 

Augusztusban gyülekezeti kórusunk Fertőzentmiklóson töltött egy hétvégét, mely közösségépítéssel, gyakorlással, a Fertő tavi kirándulással, és a soproni templomban való szolgálattal telt.

 


Szeptemberben a keddi bibliakörrel voltunk kirándulni az ausztriai Myra vízesésnél, és látogatást tettünk a burgenlandi Őriszigeten - ismerkedve az ausztriai magyar evangélikusok életével.

 


Október első hetében finn testvérgyülekezetünkből Mikkeliből láttunk vendégül egy húsz fős csoportot. Ezúton is köszönjük a vendéglátóknak és a programok szervezésében segítőknek a szolgálatát!

 

Vissza a tartalomhoz


Gyülekezeti események 2007. második felében

  • Szeptember 3-án volt templomunkban a Szakközépiskola tanévnyitó istentisztelete, melynek keretében Ittzés János püspök iskolalelkészi szolgálatába iktatta Ments Orsolyát, az Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium új iskolalelkészét.
  • Szeptember 8-án a Fő téren ökumenikus közösségben gyújtottunk gyertyát és imádkoztunk, csatlakozva a 2007. szeptember 4. és 9. között Nagyszebenben megrendezett 3. ökumenikus nagygyűlés szombat esti fáklyás istentiszteletéhez, melynek témája: Jézus Krisztus világossága reménység Európa megújulására volt.
  • Szeptember 16-án gyülekezeti munkaévkezdő (tanévnyitó) istentiszteletet tartottunk.
  • Szeptember 23. A 9 órai istentiszteletünkön Csitári Boglárka lelkészjelölt hirdette Isten igéjét, aki a 2007/2008-as esztendőben gyakorlati évét tölti gyülekezetünkben.
  • Szeptember 26-án a bibliaórai közösség Ausztriában, a Myra vízesésnél tett kirándulást, majd Őriszigeten ismerkedett a burgenlandi magyar evangélikusság életével.
  • Október 5 és 8. között a finnországi Mikkeli városából egy húsz fős testvérgyülekezeti csoport volt a vendégünk Kőszegen. Az istentiszteleten Pekka Huokuna mikkeli lelkész hirdette Isten igéjét templomunkban.
  • Október 20-22. A Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézményben - a Kőszegen megrendezésre kerülő 7. Szérózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozó-t előkészítő, felkészítő táborra és képzésre került sor.
  • Október 29-31. Reformációi sorozat volt a kőszegi evangélikus és református gyülekezet szervezésében Az énekben mondott evangélium - 400 éve született Paul Gerhardt címmel a református templomban. Paul Gerhardt életéről Keveházi László ny. ev. lelkész, énekeiről Johann Gyula csömöri ev. lelkész-zenetanár tartott előadást. A 31-iki úrvacsorai istentiszteleten Veres János ref. lelkész hirdetett igét.
  • November 4-én tartottuk őszi hálaadó istentiszteletünket.
  • November 17-én Kire hallgatsz? címmel Egyházmegyei Konfirmandus Találkozó volt Kőszegen.
  • December 1-jén ádventi előkészületek, barkácsolás volt a gyülekezeti házban.
  • December 2-án este hagyományos Ádvent esti családi istentiszteleten vehettünk részt konfirmandusok és gyülekezeti kórusunk szolgálatával.
  • December 6-án Mikulás délután volt a gyülekezeti házban.
  • December 9-i szeretetvendégségen Ments Orsolya iskolalelkész és Illés Péter, az Evangélikus Szakközépiskola tanára szolgált, majd gyertyagyújtás volt a Jurisics téri ádventi koszorúnál gyülekezetünk szolgálatával.
  • December 11-én Ádvent a néphagyományban címmel tartottuk Ádventi estek sorozatunk első alkalmát, amelyen Palatkásné Kolnhofer Judit tanár volt az előadó.
  • December 12-én Szász Judit kántortól hallhattuk Ádventi estek sorozatunk második részét, melynek címe Ádvent a zenében volt.
  • December 13-án volt Ádventi estek sorozatunk befejező alkalma, melyet Ádvent a belső szobában címmel Ócsai Zoltán lelkész tartott.
  • December 15-én Tamásmise volt Szombathelyen.
  • December 16-án gyújtottunk harmadszor gyertyát a Jurisics téri ádventi koszorúnál a református testvérek szolgálatával.
  • December 18-án volt a keddi bibliakör karácsonyi alkalma.
  • December 19-én a gyülekezeti énekkar szolgálatára került sor az evangélikus szeretetotthonban.
  • December 20-án tartottuk a Fiatal felnőtt kör, 21-én pedig az ifjúság karácsonyi alkalmát.

Vissza a tartalomhoz


Előttünk álló események

  • December 23. 15 órakor lesz a gyerekek karácsonyi ünnepe a templomban.
  • December 23. 18 órakor gyertyagyújtás a Jurisics téri ádventi koszorúnál - ökumenikus alkalom lesz.
Ökumenikus imahét

Az ökumenikus imahét 2008. évi alkalmait
január 20. és 27. között tartjuk. Az imahét témája:
"... szüntelenül imádkozzatok," (1Thessz 5,17)

Az alkalmak vasárnaptól szerdáig az evangélikus templomban, csütörtöktől vasárnapig pedig a Jézus szíve plébániatemplomban lesznek 18 órától. Január 25-én, pénteken ökumenikus ifjúsági istentiszteletet tartunk.

  • Ünnepeljünk együtt Húsvét hajnalán! Húsvét hajnali istentiszteletre hívogatunk Mindenkit templomunkba március 23-án 5.30 órára. Az istentisztelet után közös húsvéti reggeli lesz a gyülekezeti teremben.
  • Tamás mise Szombathelyen! A keresők istentiszteletének is nevezett alkalomra kerül sor a szombathelyi evangélikus kápolnában 2008. március 29-én, szombaton 18 órától.

Vissza a tartalomhoz


Állandó gyülekezeti alkalmaink

VASÁRNAP
9.00
Istentisztelet (ünnepnapon és minden hónap első vasárnapján úrvacsorai istentisztelet)
10.30
Gyerek-istentisztelet (tanévben)

A gyermek-istentiszteleteket
az új gyülekezeti teremben tartjuk.

KEDD
16.00
Gyülekezeti bibliaóra
SZERDA
8.00
Ovis hittan a gyülekezeti teremben
18.00
Német nyelvű istentisztelet (minden hónap első szerdáján)
18.30
Kóruspróba
CSÜTÖRTÖK
10.00 Baba-mama kör (minden második héten)
19.00
Fiatal felnőtt kör (minden második héten)
PÉNTEK
16.30
Konfirmációi óra
 
19.00
Ifjúsági óra

 

Vissza a tartalomhoz


Gyerekeknek

Összeállította: Martonné Némethy Márta

Letölthető oldal


SZEGLETKŐ - a Kőszegi Evangélikus Egyházközség lapja.
Megjelenik Kőszegen, évente két alkalommal.
Felelős kiadó: a Kőszegi Evangélikus Egyházközség
Cím: 9730 Kőszeg, Gyöngyös u. 29. Telefon/fax: 94/563-154
E-mail: koszeg@lutheran.hu Honlap: koszeg.lutheran.hu
Felelős szerkesztő: Baranyay Csaba