Amikor a Szeretetotthon fennállásának 10 éves évfordulóját ünnepeljük, néhány szót arról szeretnék szólni, hogy a kőszegi gyülekezetben hála Istennek a diakónia, a szeretetszolgálat gyökerei sokkal mélyebbek. Erre is érdemes néhány percre visszagondolni.

Városunkban már az 1700-as évek vége felé indult városi és katolikus egyházi vonalon a szeretet szolgálatának ügye. (Egyrészt a Jurisich várban, másrészt Kelcz Imre jezsuita szerzetes és Adelfy Antal táblabíró támogatásával: innen Kelcz-Adelfy!)
Evangélikus vonatkozásban a diakónia ügye a legnehezebb időben indult akkor, amikor 1681-től 1781-ig, száz évig Kőszegen evangélikusnak tilos volt istentiszteletet tartani, a mi lehetőségünk és otthonunk is Nemescsó volt. Ebben az időben született meg Sartoris (Szabó) János lelkész vezetésével az első evangélikus „Alumneum” (tápintézet, kollégium) Nemescsón. Az egész országból tudunk diákokról, akik szegényen itt kaptak szállást és tanítást. Levéltárunkban van egy Számadó Könyv 1756-ig, amelyben a kőszegi fillérek is benne vannak, és a kőszegi lelkészek neve is, hiszen ők Nemescsón szolgáltak akkor. Ez az első nyoma az evangélikus diakóniának itt, és ez az otthon a miénk is volt!
Az új élet gyülekezetünkben igazán 1783-ban lendült fel, templomunk felépítésével. Ezzel a nagy építkezéssel együtt gyülekezetünk a Gyöngyös utcában házakat vásárolt a lelkészek és az iskola számára. Ezzel indult az építkezés és erősödés szakasza.
1810-ban született meg a Pallisch-Alapítvány (Pallisch evangélikus kereskedő ember volt), 1575 Ft tőkével és két házzal, amely igazán elindította a kőszegi gyülekezetben is a szeretetmunkát a terv szerint „10 elaggott protestáns egyén szállásával, teljes ellátásával, és 4 ösztöndíjjal szegény tanulók támogatására.” 1836 és 1843 között alakult ki a gyülekezetünk házának mostani formája az emelettel, benne a lelkészek lakásával, az iskolával és persze egy a mainál szerényebb szeretetotthonnal. 1843-ban történt az épület felszentelése. Kezdetben három, majd hat személyről gondoskodtak. Itt szeretném a figyelmet felhívni az épület utcafrontján a homlokzatra: Jézus és gyermekek képére. Igen, ez az épület ezt a szolgálatot végezte az iskolával és az árva gyermekek befogadásával. Úgy tűnik tehát, hogy az otthonban később inkább gyermekek voltak? Erről részletekre nincs idő, nyom is kevés, csak annyit, hogy az intézet 1917-ig, 74 éven keresztül, működött. Nyilván az akkori világháborús helyzet „zárta be az otthon kapuit.”
A szeretetszolgálat azért továbbra is működött. 1920-ban a gyülekezet komolyan latolgatta egy evangélikus kórház létrehozatalát, aztán inkább a városi kórházat támogatta azzal a feltétellel, hogy evangélikusokat is felvesznek oda.
1929-től a szeretetszolgálat újabb ága indult a diakonisszák szolgálatával. Ettől kezdve szolgáltak a középiskolában (Gyurátz!), a leányinternátusban, 1930-tól bővült létszámuk és szolgálatuk a gyülekezeti tagok látogatásával. 1931-től a Dreiszker szanatóriumban is végeztek betegápoló szolgálatot. Talán még van, aki emlékszik a „diakonissza házra”.
A szeretetszolgálattal kapcsolatban szólni kell gyülekezeti egyesületeinkről is. Több ilyen volt, most csak a Kőszeg Evangélikus Nőegyesületet emelném ki. Napokban kaptam egyik kőszegi barátomtól egy 1946-os jelentést munkájukról. A rengeteg, színes alkalom mellett a szeretetszolgálatról is jelentést tesz. „Az inflációs időben is támogattuk szegényeinket, de a kimondhatatlanul magas számú összegeket nem állíthatjuk mérlegre. Betétünk és készpénzünk értékét veszítette” – írja a jelentés. Abban az évben azonban a bevételük és kiadásuk meghaladta a 2000 forintot, ami nagy összegnek számított akkor, s amelyet szegények támogatására fordítottak.
Ezután azok az évek következtek, amikor az egyházi szolgálat és szeretetszolgálat keretei beszűkültek külső nyomásra, aztán mégis lassan eljött a szeretetotthon „megálmodásának” és születésének ideje, de ez már a következő fejezethez tartozik.

D. Keveházi László
(Szegletkő, 2010. július 4.)