Kórusunk

Gyülekezeti énekkarunk próbáit
minden szerdán 18.30-tól tartja a Zrínyi utcai gyülekezeti házban.
Szeretettel várjuk énekelni vágyó új tagok jelentkezését!

 Gyülekezetünkben már az 1800-as években is működött énekkar, erről tanúskodnak a mindenkori lelkészek által vezetett énekes füzetek, melyekbe bejegyezték az istentiszteleti énekek számát és az énekkari szolgálatokat.
Az 1990-es években szünetelt az énekkar. A jelenlegi kórust 2001-ben szerveztük újra elsősorban azzal a szándékkal, hogy istentiszteleti alkalmainkat színesítsük. Tagjaink - képzettségtől függetlenül - lelkes, énekelni szerető testvérek.
Kórusunk négyszólamú vegyeskar, (kb. 20 fő), hetente egy alkalommal próbálunk. A próbákon nem csak a kórusműveket, hanem a gyülekezeti énekeket is gyakoroljuk.
Eddig főként istentiszteleti alkalmakon szolgáltunk, elsősorban a nagyobb ünnepeken. Általában orgona, vonószenekar, vagy rézfúvós együttes kíséretével énekelünk. Istentiszteleten templomunkon kívül kiszsidányban, valamint a kőszegi református templomban szolgáltunk. Többször énekeltünk már jótékonysági hangversenyeken, 2004-ben részt vettünk a pápai egyházkerületi kórustalálkozón.
Nem csak a kóruspróbákat, hanem a próbák utáni beszélgetéseket is nagyon fontosnak tartjuk, s ugyanilyen közösség építő alkalmak a közös kirándulások is. Nyaranta egy alkalommal gyalogtúrát szervezünk a Kőszegi hegységbe és jókedvvel, sok énekléssel vagyunk együtt.
Továbbra is szeretettel várjuk tagjaink sorába az énekelni szerető testvéreket!
Szívesen felvesszük a kapcsolatot más gyülekezeti énekkarokkal, hogy közösen, énekkel hirdessük Isten dicsőségét.

Szász Judit
karvezető

Kalender

Mo Di Mi Do Fr Sa So
1
Datum : Mittwoch, 1. Februar 2023
4
6
7
Datum : Dienstag, 7. Februar 2023
8
Datum : Mittwoch, 8. Februar 2023
10
Datum : Freitag, 10. Februar 2023
11
13
Datum : Montag, 13. Februar 2023
17
Datum : Freitag, 17. Februar 2023
18
Datum : Samstag, 18. Februar 2023
20
Datum : Montag, 20. Februar 2023
21
Datum : Dienstag, 21. Februar 2023
22
Datum : Mittwoch, 22. Februar 2023
24
Datum : Freitag, 24. Februar 2023
25
27
28
Datum : Dienstag, 28. Februar 2023