Kórusunk

Gyülekezeti énekkarunk próbáit
minden szerdán 18.30-tól tartja a Zrínyi utcai gyülekezeti házban.
Szeretettel várjuk énekelni vágyó új tagok jelentkezését!

 Gyülekezetünkben már az 1800-as években is működött énekkar, erről tanúskodnak a mindenkori lelkészek által vezetett énekes füzetek, melyekbe bejegyezték az istentiszteleti énekek számát és az énekkari szolgálatokat.
Az 1990-es években szünetelt az énekkar. A jelenlegi kórust 2001-ben szerveztük újra elsősorban azzal a szándékkal, hogy istentiszteleti alkalmainkat színesítsük. Tagjaink - képzettségtől függetlenül - lelkes, énekelni szerető testvérek.
Kórusunk négyszólamú vegyeskar, (kb. 20 fő), hetente egy alkalommal próbálunk. A próbákon nem csak a kórusműveket, hanem a gyülekezeti énekeket is gyakoroljuk.
Eddig főként istentiszteleti alkalmakon szolgáltunk, elsősorban a nagyobb ünnepeken. Általában orgona, vonószenekar, vagy rézfúvós együttes kíséretével énekelünk. Istentiszteleten templomunkon kívül kiszsidányban, valamint a kőszegi református templomban szolgáltunk. Többször énekeltünk már jótékonysági hangversenyeken, 2004-ben részt vettünk a pápai egyházkerületi kórustalálkozón.
Nem csak a kóruspróbákat, hanem a próbák utáni beszélgetéseket is nagyon fontosnak tartjuk, s ugyanilyen közösség építő alkalmak a közös kirándulások is. Nyaranta egy alkalommal gyalogtúrát szervezünk a Kőszegi hegységbe és jókedvvel, sok énekléssel vagyunk együtt.
Továbbra is szeretettel várjuk tagjaink sorába az énekelni szerető testvéreket!
Szívesen felvesszük a kapcsolatot más gyülekezeti énekkarokkal, hogy közösen, énekkel hirdessük Isten dicsőségét.

Szász Judit
karvezető

Kalender

Mo Di Mi Do Fr Sa So
2
3
Datum : Mittwoch, 3. Januar 2024
4
Datum : Donnerstag, 4. Januar 2024
5
Datum : Freitag, 5. Januar 2024
6
8
9
Datum : Dienstag, 9. Januar 2024
10
Datum : Mittwoch, 10. Januar 2024
13
15
16
Datum : Dienstag, 16. Januar 2024
17
19
Datum : Freitag, 19. Januar 2024
20
22
23
24
Datum : Mittwoch, 24. Januar 2024
26
Datum : Freitag, 26. Januar 2024
27
29
30
Datum : Dienstag, 30. Januar 2024
31
Datum : Mittwoch, 31. Januar 2024