Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, ²a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben. ³Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, ⁴aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. (1Tim 2, 1-3(4) )

 

„A szeretet önzetlen megállást parancsol. Ha szeretsz, időt kell szentelned annak, akit szeretsz. Imádkozni annyi, mint megállni, időt szentelni Istennek.” (M. Quoist)

Megállásra buzdít bennünket Pál apostol szava is, mégpedig azért, hogy imádkozzunk ezért a világért, amiben élünk, s benne minden emberért. Azokért az emberekért is, akikre még véletlenül sem szoktunk gondolni. Vagy ha eszünkbe is jutnak, akkor sem jut eszünkbe az, hogy imádkozzunk értük. Pedig Pál éppen erre biztat.

Az apostol nem csak ebben az igében buzdít bennünket erre, de pld az Ef 6, 18-ban így ír: Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által…könyörögve az összes szentekért. 

1, Tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket! – írja Pál. > Ez parancs és lehetőség. A kapcsolattartásra, a megszólításra, a vele való beszélgetésre Isten ad nekünk lehetőséget. De egyben arra is hív, hogy éljünk is ezzel a lehetőséggel, a másokért való imádság lehetőségével. Mert a másokért közbenjáró imádság nem csak istentiszteletünk fontos része, de mindnyájunk személyes lehetősége is. Imádkozni másokért, azt jelenti, hogy odafigyelek a másikra, hogy Isten elé viszem a másik embert. És nem csupán a „szenteket” – mint ahogyan az általam idézett igében olvassuk, hanem minden embert. A hatalmon lévőket éppúgy, mint bárki mást.

2, Tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket! > Ez a felszólítás bizalomépítés és felelősséghordozás is egyben. Az egymásért való imádság ugyanis a bizalomépítés útja. Jó lenne tudatosítanunk önmagunkban, hogy a hatalmon lévők és a kisemberek nem alapból ellenségeink, - ahogyan sokszor gondolunk rájuk - hanem társaink az úton. Aki úgy akar csendes és nyugodt életet élni, hogy nem törődik a másik emberrel, hogy megszakít minden emberi kapcsolatot, az rossz úton jár. A csendes és nyugodt élet sokkal inkább a másikkal való törődésben és egymással való szeretetközösségben nyilvánulhat meg. Mert éppen az imádságos élet vihet közelebb bennünket egymáshoz. Akivel megszakad a kapcsolatom, azzal csak látszólag vagyok békességben. Akiért azonban imádkozni is tudok, az idővel közelebb kerül hozzám.

3, Tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket! > Ez jövőformálás és Isten országának építése is egyben. Ezt nem szoktuk talán ilyen merészen megfogalmazni, de hadd utaljak Ábrahám Sodomáért való könyörgésére. Milyen kitartó tudott lenni Ábrahám, mennyire nem adta fel a másikért való közbenjárást. Emlékszünk rá, hogyan alkudozik? Ha csak 50 igaz ember van a városban…

A mi imádságunk gyakori megszűnése mögött vajon nem valami „lusta áltisztelet”, vagy „kegyes mázba bújtatott hitetlenség” van?! Mert komolyan kell vennünk, hogy Isten országa valóban a mi imádságunk révén is épül közöttünk! Gondoljunk csak az elmúlt napok egyik útmutatóbeli igéjére, amikor Jézus a Hamis bíró példázatához kapcsolódóan ezt mondja: Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. Vagyis az imádságban érdemes kitartónak lennünk. Nem szabad lemondóan legyintenünk, hogy nincs értelme a könyörgésnek. Mert a valódi imádság óriási erő. Isten mindenhatóságának csodálatos megtapasztalását adja nekünk.

S persze a könyörgés, imádság és esedezés mellett nem feledkezhetünk el a hálaadásról sem. Hiszen ez is ott van a felsorolásban. Mert imádságunk soha nem lehet állandó kérés csupán. Hanem szüntelen hálaadással élhetjük életünket. A csendes és nyugodt élet kulcsa valójában a hálaadásban van. Hiszen csak a hálás szív tud megnyugodni, csak az Istent magasztaló embernek lehet békessége.

Vagyis az imádkozó élet tkp. egy különös keresztény életforma. Luther mondta egykor: „Ha csak egy napot is kihagyok az imádkozásban, hitem lángolása halványulni kezd.”

És minderre az imádságos életre mondja ezt az apostol az igében: Ez jó és kedves az Isten előtt. > Azért jó és kedves dolog az egymásért való imádság és hálaadás, mert Isten akarata nem változott! Ő ma is ugyanazt akarja, mint mindig. Az Ő örök akaratáról pedig ezt olvasunk itt a 4. versben: Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. Ez Isten akarata. Ezért teremtette meg Isten ezt a világot. Az ember üdvözségéért tett mindent az Ő végtelen szeretetéből. És éppen ezért kell és lehet nekünk egymásért imádkozni! Mert ha Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és megismerje az Ő Krisztusban megjelent szeretetét, akkor mi miért akarnánk embertársainknak mást?!

Nagyon érdekes a Szentírásban Jónás próféta személye, aki az ószövetségi történet szerint – amikor végül megtérnek Ninive lakói a prédikálására - megsértődik Istenre az Ő könyörületes voltáért. Mert Jónás csak azt tanulta meg, hogy a bűnre büntetés jár, és nem vette komolyan Isten kegyelmes voltát, aki a megtérő bűnöst felemeli, aki nekünk is új lehetőséget ad, ha visszatérünk hozzá. Erre is gondoljunk és ezért is könyörögjünk akkor, amikor Istenhez így imádkozunk: Legyen meg a te akaratod! Mert Isten akarata mindig a lehető legjobb, hiszen Ő a legjobbat, a legtöbbet – az üdvösség örömét szánja nekünk.

Csak mi hasonlítunk sokszor az ószövetségi Jónáshoz, amikor csak a magunk számára tartanánk meg az üdvösséget, ahelyett, hogy másokért is könyörögnénk, ahelyett hogy a „többire” is tekintenénk, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között!

Az üdvösségért való könyörgés valójában a legfontosabb feladatunk. Luther így tanít bennünket a Kis Kátéban, amikor a Mi Atyánknak ezt a kérését magyarázza: „Isten jó és kegyelmes akarata meglesz imádságunk nélkül is, mégis azt kérjük ebben az imádságban, hogy bennünk is meglegyen.” Ámen.