Online igehirdetések

Böjt 5. vasárnapjának éneke
A vasárnap énekét (EÉK 199. ének) Szász Judit kántorunk szólaltatja meg templomunk orgonáján.

19Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, 20azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; 21és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: 22járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, 23a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett. 24Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. 25Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.

Lue lisää...

Böjt 4. vasárnapjának éneke
A vasárnap énekét (EÉK 357. ének) Szász Judit kántorunk szólaltatja meg templomunk orgonáján.

„Mert a belső ember szerint gyönyörködöm Isten törvényében, de tagjaimban egy másik törvényt látok, mely ellene szegül az elmém törvényének, és a bűn törvényének foglyává tesz engem, mely a tagjaimban van. Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálra szánt testből? Hálát adok Istennek Jézus Krisztus, a mi Urunk által.

Azért én elmémmel ugyan Isten törvényének, de természetem révén a bűn törvényének szolgálok.” /Róm 7,22-25/

 

Lue lisää...

TAPAHTUMAKALENTERI

ma ti ke to pe la su
1
Päivämäärä : torstai, 1. helmikuu 2024
2
Päivämäärä : perjantai, 2. helmikuu 2024
3
5
6
Päivämäärä : tiistai, 6. helmikuu 2024
7
Päivämäärä : keskiviikko, 7. helmikuu 2024
8
Päivämäärä : torstai, 8. helmikuu 2024
9
Päivämäärä : perjantai, 9. helmikuu 2024
10
12
13
14
Päivämäärä : keskiviikko, 14. helmikuu 2024
15
Päivämäärä : torstai, 15. helmikuu 2024
16
Päivämäärä : perjantai, 16. helmikuu 2024
17
19
20
Päivämäärä : tiistai, 20. helmikuu 2024
21
Päivämäärä : keskiviikko, 21. helmikuu 2024
22
Päivämäärä : torstai, 22. helmikuu 2024
23
Päivämäärä : perjantai, 23. helmikuu 2024
24
26
27
Päivämäärä : tiistai, 27. helmikuu 2024
28
Päivämäärä : keskiviikko, 28. helmikuu 2024
29
Päivämäärä : torstai, 29. helmikuu 2024