
A kőszegi gyülekezet története
Evangélikus gyülekezet a katolikus templomban
Furcsa, de így kezdődött evangélikus gyülekezetünk története városunkban. Ezt a kezdetet az 1550-es évekre helyezhetjük. Bár előtte is voltak már annak jelei, hogy a reformáció szele itt "fújdogálni kezdett". Chernel Károly szerint a Jurisich családban is voltak, akik a reformáció felé hajlottak. Még előbb ideért egy "előreformációs" hullám is, egy bizonyos Kőszegi Annát azért ítéltek el, mert "waldens" volt.
Gyülekezetünk történetéből – írások
Alábbi linkre kattintva gyűjtöttük össze a Szegletkő című hírlevelünkben publikált olvasmányos és elgondolkodtató írásokat Keveházi László tollából, olvasásra ajánlva. Szemezgessenek kedvükre!
Templomunkról

Műemlék templomunk 1783-ban épült, II. József "türelmi rendelete" értelmében zárt helyen, torony és harang nélkül. Evangélikus őseink-több, mint 110 éves üldöztetés, vallási jogfosztottság után - lázas sietséggel, nagy szorgalommal építették fel templomunkat. 1783. június 25-én volt az alapkő ünnepélyes elhelyezése: ezen az alkalmon Asbóth János Gottfried lelkész végezte az ünnepi szolgálatot. Ugyanebben az évben, november 30-án, Ádvent első vasárnapján pedig már a templom felszentelése is megtörtént. A templomépítés évében a város 5080 lakosából 1533 volt evangélikus (30 %). Templomunk a kor felfogásának megfelelően copf stílusban épült. Kontyolt, nyeregtetős egy emeletes épület. Oldalán szép arányú portikuszok.
A Kőszegi Evangélikus Gyülekezet lelkészei
Lelkészeink felsorolása az 1500-as évektől napjainkig.
Menu
TAPAHTUMAKALENTERI
ma | ti | ke | to | pe | la | su |
---|---|---|---|---|---|---|
1
|
2
Päivämäärä :
sunnuntai, 2. maaliskuu 2025
| |||||
3
|
5
Päivämäärä :
keskiviikko, 5. maaliskuu 2025
| |||||
10
|
15
|
16
Päivämäärä :
sunnuntai, 16. maaliskuu 2025
| ||||
17
|
21
|
22
| ||||
24
|
30
Päivämäärä :
sunnuntai, 30. maaliskuu 2025
| |||||