Kórusunk

Gyülekezeti énekkarunk próbáit
minden szerdán 18.30-tól tartja a Zrínyi utcai gyülekezeti házban.
Szeretettel várjuk énekelni vágyó új tagok jelentkezését!

 Gyülekezetünkben már az 1800-as években is működött énekkar, erről tanúskodnak a mindenkori lelkészek által vezetett énekes füzetek, melyekbe bejegyezték az istentiszteleti énekek számát és az énekkari szolgálatokat.
Az 1990-es években szünetelt az énekkar. A jelenlegi kórust 2001-ben szerveztük újra elsősorban azzal a szándékkal, hogy istentiszteleti alkalmainkat színesítsük. Tagjaink - képzettségtől függetlenül - lelkes, énekelni szerető testvérek.
Kórusunk négyszólamú vegyeskar, (kb. 20 fő), hetente egy alkalommal próbálunk. A próbákon nem csak a kórusműveket, hanem a gyülekezeti énekeket is gyakoroljuk.
Eddig főként istentiszteleti alkalmakon szolgáltunk, elsősorban a nagyobb ünnepeken. Általában orgona, vonószenekar, vagy rézfúvós együttes kíséretével énekelünk. Istentiszteleten templomunkon kívül kiszsidányban, valamint a kőszegi református templomban szolgáltunk. Többször énekeltünk már jótékonysági hangversenyeken, 2004-ben részt vettünk a pápai egyházkerületi kórustalálkozón.
Nem csak a kóruspróbákat, hanem a próbák utáni beszélgetéseket is nagyon fontosnak tartjuk, s ugyanilyen közösség építő alkalmak a közös kirándulások is. Nyaranta egy alkalommal gyalogtúrát szervezünk a Kőszegi hegységbe és jókedvvel, sok énekléssel vagyunk együtt.
Továbbra is szeretettel várjuk tagjaink sorába az énekelni szerető testvéreket!
Szívesen felvesszük a kapcsolatot más gyülekezeti énekkarokkal, hogy közösen, énekkel hirdessük Isten dicsőségét.

Szász Judit
karvezető

TAPAHTUMAKALENTERI

ma ti ke to pe la su
1
Päivämäärä : perjantai, 1. joulukuu 2023
2
4
5
Päivämäärä : tiistai, 5. joulukuu 2023
6
Päivämäärä : keskiviikko, 6. joulukuu 2023
8
Päivämäärä : perjantai, 8. joulukuu 2023
9
11
12
Päivämäärä : tiistai, 12. joulukuu 2023
13
Päivämäärä : keskiviikko, 13. joulukuu 2023
15
Päivämäärä : perjantai, 15. joulukuu 2023
16
18
19
Päivämäärä : tiistai, 19. joulukuu 2023
20
Päivämäärä : keskiviikko, 20. joulukuu 2023
21
Päivämäärä : torstai, 21. joulukuu 2023
22
Päivämäärä : perjantai, 22. joulukuu 2023
26
Päivämäärä : tiistai, 26. joulukuu 2023
27
28
29
30
31
Päivämäärä : sunnuntai, 31. joulukuu 2023