Evangélikus gyülekezetünk története nem mindig volt "viharos". Talán vannak még, akik emlékeznek az előző két részre, a kezdetre és a "hitviták tüzében" című fejezetünkre. A 17. századdal, vagyis az 1600-as évekkel csendesebb szakasz kezdődött. Ezért adtam ennek a "morzsának" ezt a címet: csendes épülés.

Érdekes tény, hogy ebben a században a kőszegi gyülekezetnek összesen harminckét lelkésze volt. Soknak tűnik egyetlen század alatt. De ehhez hozzá kell tenni, hogy külön volt "magyar" és külön "német" lelkész is, ez mindjárt "megfelezi" a lelkészek számát. Ez azonban akkor is sok. Ehhez hozzá kell azt is venni, hogy országunk élete bizony küzdelmes volt. Ez a század volt a szabadságért folytatott küzdelmek szakasza, mindnyájan emlékezünk Bocskai István, Bethlen Gábor és Rákóczy György fejedelmek szabadságharcaira. S ezek a harcok nemcsak hazánk szabadságáért folytak, hanem a protestáns egyházak szabad vallásgyakorlatáért is. "Nagy küzdelmek - kis eredményekkel" - írta ezekről valaki. S így is volt. Szinte lépésről lépésre kellett minden templomért, a hit, vallás gyakorlatáért küzdeni. Nem csoda hát, hogy ebben az időben ennyi lelkész fordult meg nálunk, nem lehetett a lelkészi szolgálat "biztos állás" és nyugodt munka!
Nem tudunk minden lelkészről külön írni, ez túl nagy feladat lenne. Néhányat azonban talán érdemes külön is kiemelni. Kevesen tudják, hogy volt egy Hartlieb György nevű németül prédikáló lelkészünk 1610-12 között, aki neves költő is volt hazánkban, de inkább német területen. Nem is itthon született, hanem Tübingenben. 1600-ban jött Magyarországra. Az akkori Lánzséron lett pap, innen ismeretlen helyre távozott. 1610-ben érkezett Kőszegre, hozzánk. Több könyve is megjelent, de voltaképpen verseiről lett nevessé. Sajnos további útjáról sem tudunk semmit, haláláról sem.
Lethenyei István, akiről szintén külön is meg kell emlékeznünk. Csasztán született, de nem tudjuk, mikor. Külföldre ment tanulni, mint akkoriban annyian. 1609-ben a wittenbergi egyetem hallgatói közt találjuk. Amikor hazatért, ezek voltak szolgálatának állomásai: Sárvár, ahol rektor volt, majd Ikervár, Lövő, Csepreg. 1625-ben már az "alsó-csepregi" egyházmegye esperese, s mint esperes került már Kőszegre 1643-ban. Irodalmi munkásságot is folytatott, Imádságos könyvet írt, majd megírta neves lelkész-apósa, Zvonarics Mihály életét, része volt az ún. "Csepregi Graduál", énekes és liturgikus könyv szerkesztésében is.
Folytathatnánk a sort, legyen elég ennyi. Mindenesetre Isten igéje arra tanít, hogy "meg ne feledkezzetek elöljáróitokról"! Köszönjük Istennek a nevesebbeket és számunkra névteleneket, akik elődeinket oktatták és erősítették a hitben. Ehhez a "csendes épüléshez" tartozik a gyülekezet iskolájának erősödése, lassan a környéken híressé válása, és tanítóink itteni munkálkodása is. De ez majd egy külön "morzsa" legyen!
Amiért azonban az "épülésről" írtam, az egy valóságos építkezés története is, amely erre az időszakra esik. 1615-1620 körül a gyülekezet elhatározta, hogy egy másik templomot épít. Említettem már, hogy a reformáció idejétől az ún. Jakab templomot használta gyülekezetünk. Ez azonban "kevésnek" bizonyult. Annál is inkább, mert a városban élő magyar evangélikusok szerettek volna külön templomot építeni maguknak. Így épült fel a ma "Imre-templomnak" nevezett istentiszteleti hely a Jakab templom mellett. A kőszegi város történetével foglalkozó Chernel Károly írja erről: "a magyar templom… párkányzatának kacskaringós homlokzatával, ezek közt Luther, Melanchton s más hitújítók dombor arcképeivel." Ezek ma is láthatók még a párkányzaton! Vagyis ez a bizonyítéka annak, hogy ezt evangélikusok építették. Nem kis áldozat és munka volt ez abban az időben! S ezt azért is kell hangsúlyozni, mert aztán megjelent egy jezsuita szerzetes által írt könyv, amelyben a szerző azt akarta bizonyítani, hogy ezt a templomot ők építették! A tény azonban nem ez, csak annyi igaz ebből, hogy amikor ezt is elvették, akkor átépítették és megnagyobbították.
Ez volt hát a "csendes épülés" szakasza gyülekezetünk történetében röviden összefoglalva. Épült a gyülekezet, de nemcsak épületeiben, hanem bensőleg is. Sok-sok lelkész hirdette az igét, és sok tanító tanította a gyermekeket. S közben épült a "magyar" templom is. Aztán újra viharos idők jöttek, de az már egy következő történet lesz.
Itt álljunk meg emlékezésünkben és adjunk hálát Istennek ezért a szakaszért, a "csendes épülésért". Mert egyik zsoltárunk szerint Isten a gyülekezet építője, és nélküle hiába fáradoznak az építők! De Isten segítéségével, áldásával csendben folyhatott az épülés, erősödés, amire különösen is szükség volt, hogy a gyülekezet a későbbi viharban is meg tudjon maradni és állni!

Keveházi László
(Szegletkő, 2005. Karácsony)