"Ne hagyjátok a templomot és iskolát" - írta szép versében Reményik Sándor. Igen: az egyházi élet komolyan vételében és szolgálatában a templom és iskola szorosan összetartoznak. Még akkor is, ha ezt az állam és társadalom nem vette, vagy veszi komolyan, esetleg nem akarja érteni. Csak emlékeztetőül: nem sok évtizeddel ezelőtt államosították iskoláinkat, mondván, az egyháznak nem ez a dolga. S ma sem mondhatjuk, hogy egyházi iskoláink az államiakkal együtt elismertek és támogatottak. Pedig evangélikus egyházunk életében templom és iskola egyformán fontos szolgálati területek voltak és gyülekezeteink együtt hoztak áldozatot a templomért és iskoláért (harmadikként a szeretetotthonokért!).
De hogy is volt ez Kőszegen, evangélikus gyülekezetünk életében? Szóljon ez a mai, pünkösdi megemlékezés gyülekezetünk történetében az iskolákról, vagy az iskolákért való szolgálatról.

Chernel Kálmán, aki Kőszeg történetét alaposan megírta, úgy fogalmaz, hogy az egyházi iskolai oktatásról igazán csak a reformáció idejétől tudunk. Pedig ő katolikus volt. Pedig nem valószínű, hogy a katolikus egyház ne tanította volna már a reformáció előtt is az egyházhoz tartozó gyermekeket. De nyomok csak a reformáció utáni időről maradtak.
A reformációval tehát lendülettel indult el a gyermekek oktatása is. Hiszen a reformáció egyik fő célja éppen az volt, hogy megtanítson írni és olvasni, s ezzel kézbe adja a Bibliát is! "Sopronban 1557-ben felállítják az első evangélikus iskolát, majd Kőszeg követi Sopront" - olvassuk Bakay Kornéltól, a Kőszeg közép koráról írt könyvében. Hamarosan két iskolája is lett a gyülekezetnek, egy német és egy magyar. Sőt: "1653-ban Kőszegen hozzálátnak az evangélikus gimnázium fundementumának elő készítéséhez" - olvassuk az előbb idézett könyvben. S olyan tudós tanítónk is volt, Sármelléki Nagy Benedek (1605- 1620), aki Pázmány Péterrel, a hírneves katolikus püspökkel és íróval és kiállt vitázni Zvonarics Imre lelkésszel együtt. Rajtuk kívül is több ismert tanítója és írója is volt gyülekezetünknek, megérdemelnék a felsorolást. Amikor a csepregi gyülekezet elpusztult, akkor az akkori püspök szerint "az kőszegi szabad városban az scholának aedificiumja fundanemtumból (az alapon az épület építésére) nagyobb építés tovább folytatása" - volt a következő cél. Sőt, Payr Sándor egyháztörténész szerint a gyülekezet szerződést kötött a Dunántúli Kerülettel, "itt - Kőszegen! - szerepel először a kerület, mint iskolafenntartó".
Ez a virágzás nem folytatódott, hiszen a százados elnyomás kora következett, amint arról már írtunk. Az iskola is Nemescsóba került, de ott erősödött, s német, magyar és vend nyelven is tanítottak. De amint a már említett türelmi rendelet 1781-ben megjelent, a templom építése mellett rögtön az iskola megszervezése is szóba került. 1784-től kezdték el a Gyöngyös utcai épületben a tanítást újra. Az iskolában először egy, majd hamarosan már két tanító végezte szolgálatát. 1785-ben indítottak már egy "triviális", vagy "latin" tehát alsóbb középiskolát is. Kilenc iskolai tanítóról tudunk ebből az időből, és három középiskolai tanárról.
Csak egyetlen nevet emelünk ki - bár talán méltatlan a többiek elhallgatása - Turcsányi Lajost, aki 1821-1854 között nemcsak tanár, hanem gyülekezetünkben magyar prédikátor is volt. 1841-ben jelent meg egy kiemelkedő kis könyve: "Vorschule der ungarischen Sprache". A magyar nyelv előiskolája, bevezetése - adhatnánk vissza magyarul. "Nemde? Németül tudsz már olvasni és beszélni. Rendben van! Miután azonban Magyarországon laksz, tehát magyar vagy, meg kell tanulnod magyarul is beszélni és olvasni" - írja. Könyvében megadja a német és magyar ábécét. Leírja, hogy ne csak a tanítótól várják a tanítást, hanem otthon is gyakorolják a németül tudó gyermekek a magyar szavak tanulását. Mert: "boldog az a német, aki a magyarok közt magyarul is tud". (Lehet, hogy ma fordított a helyzet?) Mindenesetre Turcsányi Lajos nem csak jó tanító és prédikátor volt, hanem - mondhatnánk - bevezette a magyar nyelvet a csak németül tudók között is. Példa még bőven akadna a sor folytatására. Csak két iskolai tényt szeretnénk még megemlíteni.
Az egyik Gyurátz Ferenc püspökünk álma, amikor 1899-ben Kőszegen megépült és megszületett az "evangélikus felsőbb leányiskola". Maga a püspök adta át ünnepélyesen az iskolát, s beszédében az egyházat olyan veteményeskertnek nevezte, ahol az asszonyok "palántáznak", ők nevelik gyermekeinket, s ezért őket is tanítani, nevelni kell. Mondhatjuk, elsők között volt ebben hazánkban, egyházunk a nőnevelésben is példát adott. Ma ez az iskola - államosítás után - Országos Egyházunk "Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskolája", s megérdemelné, hogy gyülekezetünk, egyházmegyénk jobban figyelje és segítse.
S csak még egyetlen példa. Már a huszadik században történt, 1930-ban, amikor gyülekezetünk egy "Nép tanodát" épített. Ennek tábláját őrizzük ma is. Ezt is államosították, ma ez az óvoda a tornyunk mellett. De kártérítést kaptunk államosítása miatt, s ebből épült új gyülekezeti házunk és bővült szeretetotthonunk. De ez már egy másik történet, a következő részben.
Minden esetre igaza van Reményik Sándornak: "ne hagyjátok a templomot és iskolát." Mert a jelen nemzedéknek szóló igehirdetés és a jövő nemzedék nevelése és tanítása az egyház Istentől kapott feladata. Pünkösdi ünnepünk a megújulásról szól. Isten adja, hogy, a templom legyen erőforrásunk ehhez, és ha nincs is a gyülekezetnek iskolája, de legyünk társak egész egyházunkkal együtt a jövő nemzedékről szóló felelősségben is, ahogyan lel készeink és munkatársaik sok állami iskolában is tanítanak, a Szakközépiskolának pedig iskolalelkésze is van. A reneszánsz évében, ami éppen megújulást jelent, adjon Isten nekünk is megújulást abban, hogy "ne hagyjátok a templomot és iskolát."

D. Keveházi László
(Szegletkő, 2008. Pünkösd)