Történészek vitatkoznak azon, hogy a múlt század történelem-e már? Lehet-e erről a korról már objektív ítéletet alkotni? Akármi is a véleményük: történelmi idők voltak.

Mostani írásunkkal elérkeztünk gyülekezetünk története elmesélésében az elmúlt mintegy nyolc évtizedhez. Talán van még, aki emlékezik arra, hogy nagyjából az 1930-as éveknél álltunk meg, a torony és a Néptanoda építkezésénél. Mi történt azóta? - Szoktam néha szavakkal játszani, most hadd használjak egy szót a múlt századra a jelenig, háromféle formában az utolsó két írásban. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert a következő számban is ez a szó fog ismétlődni különböző formában, negatív és pozitív értelemben.

Épülés. Ez lehetne az első szakasz címe a múlt század harmincas éveitől a háborúkig, pontosabban a második világháborúig. És itt most nemcsak a torony és iskolaépítésére gondolok, s nemcsak házaink alakulására. Sokkal inkább a gyülekezet belső épülésére. Mert ez talán az épületeknél is fontosabb. Különös élmény ebből az időből a gyülekezet presbiteri és közgyűlésének jegyzőkönyveit olvasni. Azt lehet érezni, hogy a kőszegi evangélikus gyülekezet nemcsak külsőleg akart "megjelenni" a városban, amint erre utaltam az újtemplom építésének tervével kapcsolatban.

Éppen a harmincas évektől pezsdül a gyülekezet élete: megszülettek a különböző gyülekezeti egyesületek. Az első ilyen volt nálunk is a Nőegylet. Célja karitatív volt: a gyülekezetben és a társadalomban is a rászorulók segítése. Ebből a szempontból feltétlenül emlékeznünk kell Gyurátz Ferenc püspökünkre, akiről olvashattuk már, hogy a kőszegi Leánynevelő Intézetet létrehozta. Mert az volt hitvallása: az asszonyok viszik tovább az evangélium ügyét akkor, amikor gyermekeiket imádkozni tanítják, vagy templomba mennek velük. Ahol megfordult, mindenütt szorgalmazta a nőegyletek megalakulását. Ezt sok gyülekezet püspöki látogatásának jegyzőkönyvében olvastam. Sajnos nem tudtam "kibogozni", hogy itt is hozzákötődik-e az egyesület születése, de nagyon valószínű. Magának a Nőegyletnek nem találtam jegyzőkönyvét, de a lelkészi jelentések mindig pozitív módon emlegették őket. Sokat segítettek a templom "díszítésében", rendszeres összejöveteli alkalmaik voltak, elnökeik, és elnökségük. - Egy másik ilyen szép "nyom" ebből az időből a: Kőszegi Evangélikus Keresztyén Ifjúsági Egyesület. Nagyon szép, színes, keménybekötött naplójuk volt, címoldalán a magyar címerrel. S a tagok maguk írták bele neveiket. Jó volt olvasni a magyar, német és szlovén eredetű neveket együtt. S itt hadd emeljek ki egyetlen nevet, sokáig az ügy hordozója volt Bráder Rezső, persze másokkal együtt. Érdekes, hogy nemcsak ennek a körnek volt lelkes összetartója, hanem egyik jegyzőkönyv tanúsága szerint a gyülekezetben "adószedésre" is vállalkozott. Elkötelezett tagja volt gyülekezetünknek. Ő is mutatott nekem még képeket az ifjúsági életről, alkalmakról, rendezvényekről (komoly darabokat is adtak elő!), de levéltárunkban is van egy doboz, amit érdemes lenne még emlékező gyülekezeti tagunknak átnézni, és a képek mögé esetleg a még felismert neveket, eseményeket odaírni. Akkor feltűnnének emlékezésre és említésre méltó nevek a "névtelen" arcok mellett, akik sokat tettek gyülekezetünk épüléséért.

Gyülekezetünk mindig komolyan vette a gyermekekkel foglalkozás, a tanítás ügyét is. Erről szinte minden jegyzőkönyv tanúskodik, alig van olyan, amiben a tanítás, az iskola ne lett volna téma. Emelni kellett a tanerők számát, s nekik lakásról és fizetésről kellett gondoskodni. Egy 1946-os (tehát már a második világháború után vagyunk) még mindig iskolafejlesztésről szólnak a jegyzőkönyvek. Felmerült a kerületi Leánygimnázium, és a kőszegi hatosztályos evangélikus iskola egyesítésének gondolata is. Ebben az esetben itt lett volna egy olyan iskola, ahol a kisebb kortól egészen az érettségig gondoskodott volna gyülekezet és a kerület a gyermekeink neveléséről. Aztán téma lett ennek az iskolának Sopronba telepítése, de végül is Kőszegen maradt. Később a gyülekezet földjének egy részét átadta az akkor már mezőgazdasági leányiskola gyakorlatai céljára. S újra meg újra felmerült, főként a háborús évek miatt, amikor tanítóinkat is behívták katonai szolgálatra, hogy a tanítók, tanárok számát tartani, sőt növelni kell.

Ami pedig a gyülekezeten belüli gyermekmunkát illeti, még a 19. századtól kezdődően megvannak a hitoktatási naplók, minden órához beírva a téma és az ének is. Ugyanilyen szépen vezették lelkész-elődeink a konfirmációi naplót is, bár itt az évszámok beírása néha elmaradt. S még1947-ben a presbitérium örömmel veszi, hogy a gyülekezetben elindult a családi áhítatok alkalom-sorozata és újraindult a vasárnap iskola. - Külön érdekes téma lenne felkutatni azokat a diakonisszákat, akik gyülekezetünkben szolgáltak, és akiknek lakást kellett teremteni. S akkor még nem szóltam a Vallisch alapítványról, melyről még 1946-ban is azt lehet olvasni egy presbiteri gyűlés alkalmával, hogy megürült egy hely és egy újabb szegény embert kell felvenni. Sajnos azt nem lehet tudni, hogy akkor hány lakója volt az intézménynek. De bizonyára kellettek hozzá alkalmazottak, gondozók is. - Ezek csak jelzések arra nézve, hogy a kőszegi gyülekezet hogyan épült, és azon belül a munkaágak is hogyan fejlődtek az akkori kornak megfelelően. De jött egy másik korszak, amiről, a következő írásban szeretnénk megemlékezni.

D. Keveházi László
(Szegletkő, 2009. Karácsony)