Húsvét utáni első vasárnap – Fehérvasárnap éneke |
6Ezt mondja a Seregek Ura: Bár lehetetlennek tűnik a megmaradt nép számára, hogy ez így lesz abban az időben, az én számomra nem lehetetlen – így szól a Seregek Ura. 7Ezt mondja a Seregek Ura: Én kiszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről. 8Hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán. (Zak 8, 6-8)
Kedves Testvérek!
Ma lett volna a konfirmációi ünnep gyülekezetünkben. Az utóbbi időben mindig a Húsvét utáni első vasárnapon, az ún. „Fehérvasárnap” öltöznek konfirmandusaink fehér ruhába, hogy részesedjenek Urunk megerősítő áldásában és az úrvacsora szentségében. Ezzel szemben ma nem tudjuk megmondani, hogy mikor gyűlhetünk össze az idei ünnepre. Az ötven évvel ezelőtt konfirmáltaknak már a meghívót sem tudtuk elküldeni, hiszen egyelőre minden bizonytalan.
Hasonló bizonytalanságban élte életét a zsidó nép is a fogságban, amikor olyan lehetetlennek tűnt a változás. Már egészen megszokták az új helyzetet, alkalmazkodtak az idegen környezethez. Mint ahogyan mi is – bár nehezen, de mégis - kezdjük megszokni a megváltozott életünket, hogy csak maszkban mehetünk a boltba, vagy tartanunk kell egymástól a megfelelő távolságot. Régebben, amikor elsősorban repülőtereken találkoztam keleti turistákkal soha nem értettem, hogy miért van szájmaszk rajtuk a kevésbé szmogos Európában is, olyan idegen volt mindez számomra. Nem gondoltam volna, hogy egyszer én is naponta viselni fogom azt, s ki tudja meddig lesz rá szükség?!
Zakariás próféta szavaiban ugyanakkor megszólalt egykor az Úr biztató, reményt adó igéje a fogságban lévő nép számára. S azt mondta nekik, hogy az Úr számára nincs lehetetlen.
S ha hozzáolvassuk a mára kijelölt szakasz előtti mondatokat, akkor számunkra is egészen különös üzenetként rajzolódik ki Urunk szava a mi jelenlegi helyzetünkre nézve. A felolvasott igénk előtti mondatok ígérete ugyanis így hangzik: 4Ezt mondja a Seregek Ura: Fognak még öregemberek és öregasszonyok üldögélni Jeruzsálem terein, és mindegyiknek bot lesz a kezében, mert magas kort érnek meg. 5A város terei megtelnek fiúkkal és leányokkal, akik vígan játszadoznak a tereken.
Hát nem csodálatos ez az üzenet?! Hát nem ilyen egészen konkrét biztatásra vágyunk magunk is?! Hogy valaki végre közel hozza hozzánk a biztató reménységet. Hiszen ezekre a bevezető szavakra mondja válaszul mai igénk, hogy bár lehetetlennek tűnik a megmaradt nép számára, hogy ez így lesz abban az időben, az én számomra nem lehetetlen – így szól a Seregek Ura.
A zakariási prófécia ugyanakkor nem csupán a választott nép számára hozott vigasztalást egy konkrét történelmi helyzetben, sőt még csak nem is csupán a mi mostani helyzetünkben szeretne erőforrássá lenni a koronavírus járvány idején. Hanem van ennek az igének egy ennél is nagyobb – életünk alapjaira nézve igaz vigasztalása. Nevezetesen az a drága üzenet, ami ebben a mondatban rejlik: Én kiszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről. 8Hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán.
Mert egyáltalán nem véletlenül hangzik ez a prófécia felénk éppen most Húsvét ünnepe után. Hiszen mi itt arra a végső szabadításra gondolhatunk, amit Jézus Krisztus Urunk halála és feltámasztása által ad nekünk az Isten. S talán az sem véletlen, hogy nem csupán napkelet földje, hanem napnyugat földje is szerepel itt az igében. Hiszen számunkra már nem a babiloni fogságból való hazatérés, hanem a végső összegyűjtetés utáni hazaérkezés szívet melengető ígéretét jelenthetik ezek a szavak. Mert mi már a Mennyei Jeruzsálemre tekinthetünk, ahol ténylegesen, vagy ahogyan az igében olvassuk valósággal és igazán lesz megtapasztalhatóvá Istennek az emberrel való kapcsolata.
Húsvét utáni első vasárnap evangéliumában (Jn 20, 19-29) azt olvassuk, hogy a hét első napján, vasárnap jelent meg Jézus a tanítványoknak. Az Úr meg akarta erősíteni őket. Megjelent tanítványai között, bár az ajtók zárva voltak. Ugyanúgy, ma is meg tud jelenni Szentlelke által, és békességet, boldogságot hozhat számunkra. Sören Kierkegaard dán evangélikus lelkész/filozófus írja: „Ha Jézus csak azt mondaná, hogy az ajtó előtt állok, és zörgetek – ahogyan azt a Jelenések könyvében olvassuk – akkor én talán soha nem nyitnám ki az ajtót, de mivel ő meg tud jelenni a bezárt ajtókon keresztül is, ez azt jelenti, hogy az én hitre jutásom sem lehetetlen.” Ezt hirdeti számunkra a mai zakariási prófécia és a bezárt ajtók evangéliuma is: Jézus a mostani bezárt ajtóink mögötti életünkbe is középre akar állni.
A történetet tovább olvasva találunk még egy érdekes párhuzamot a zakariási prófécia és az ünnep evangéliuma között. Hiszen tudjuk, Tamás nem volt velük akkor, amikor Jézus először megjelent a tanítványoknak. Ám egy hét múlva újra eljött, és akkor megmutatta neki testét, hogy „valósággal és igazán” megtapasztalhassa az Úr jelenlétét.
Nos, pont ilyenek vagyunk mi emberek, mindnyájan. Látni akarunk és tapasztalni. Nem elég nekünk Isten ígérete: Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán. Mi már most rögtön szeretnénk valóságosan és igazán tapasztalni, úgy ahogyan Tamás egykor. Mert nagyon nehezen tudjuk elfogadni, hogy nem mi irányítjuk az életünket, ahogyan Pál mondja „hitben kell járnunk, és nem látásban” (2Kor 5, 7). Pedig számtalan tapasztalásunk lehet mindebben. Ez a mostani időszak is pont ezt mutatja nekünk.
Ezért is lehet Jézus Krisztus Urunk eligazító szava mindnyájunk számára egyben biztatássá! Az evangéliumi történet szerint ugyanis ezt mondja Tamásnak, s vele együtt minden kétségek és lehetetlennek tűnő problémák között vergődő tanítványnak: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek. Ámen.
Imádkozzunk! Urunk, áldunk Téged, hogy előtted nincs lehetetlen! Segíts, hogy megtanuljunk bízni Benned! Ámen.
Baranyay Csaba