²⁵Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. ²⁶Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. ²⁷Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. ²⁸Pál azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!” ²⁹Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; ³⁰majd kivezette őket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak: ³¹„Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” ³²Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. ³³Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. ³⁴Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben. (Apcsel 16,25-34)

A húsvéti ünnepkör liturgikus rendjében a kegyelemhirdetés éneke Gerhardt Pál gyönyörű verse: „Hogyne dicsérném az Istent Zengedező énekkel. Ki dolgában oly bölcs oly szent, És jó tesz mindenekkel! Ő minden áldások Atyja, csupa jóság, szeretet, Ki engem bölcsen vezet, És hű szívét hozzám hajtja. Minden elhagy elfeled, Isten vég nélkül szeret.” (ÉK 53) Cantate vasárnapjának mi más lehetne az üzenete, minthogy erre a hitre, erre a bizalomra tanítson: Hogyne dicsérném az Istent… Ez az az új ének – bár régi –, amiről a vasárnap zsoltárverse is szól: Énekeljetek az Úrnak új éneket. Az Isten szeretetének, hatalmának, kegyelmének megtapasztalásából felzengő ének az új ének. Ezt énekelte egykor Pál és Szilász is a filippi börtönben.

„Ember tervez, Isten végez.” – tartja a közmondás. Ezt a mondást segítségül hívva szeretném végig gondolni mai igénket előzményeivel együtt. Az apostol és társa egy látomás után indul el Filippi felé. Már maga a látomás is hallatlanul érdekes. Egy makedón férfi jelenik meg éjjel látomásban Pálnak, s kérleli őt, hogy jöjjön át Európába és legyen segítségükre. Pálék eredetileg nem ezt az utat tervezték, de a látomás nyomán megértették, hogy Istennek ez a terve most velük.

Ez egy viszonylag tiszta képlet. Bárcsak lennének nekünk is ilyen élményeink, mint Pálnak, amiből tisztán érthető, hogy mit tegyünk, hogy döntsünk, merre induljunk. Azért ritkán látjuk meg ilyen kristálytiszta útmutatásban Isten tervét, bár lehetséges ez is, hanem bizony többször van részünk bizonytalanságban és kétségben.

Pálék megérkeznek Filippibe, és a folyóparton tanítani kezdenek. Ott, ahol a zsidók összegyülekeznek, s egy Lídia nevű asszony az igehallgatás nyomán egész háza népével megkeresztelkedett. Micsoda öröm! Kezdik már nem csak remélni, hanem tapasztalni, hogy Istennek nem akármilyen terve volt ez az európai út. Lám, milyen jó, amikor Isten tervével összhangban van az ember. Csodák, jelek követik. Így lehet énekelni az új éneket: Hogy ne dicsérném az Istent!

Nem sokkal később azonban Pál és Szilász bajba kerül. Egy jövendőmondó lány miatt, aki kiáltozva fut utánuk. Nem hazugságot, hanem igazságot kiáltoz: Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik. Pál mégis szembe megy vele. Mert a szájából hamisan cseng az igazság. Lám van ilyen, számít, hogy ki mondja. Hiába igaz, amit mond, mégsem hiteles.  Nem lehet rá igent mondani. Krisztus Urunk, amikor démonokat űz, ugyanerről tanúskodik. Hiába nevezi a megszállott Isten fiának őt, mégis kiűzi a tisztátalan lelket. Pál azt mondja a lányra tekintve: Parancsolom neked a názáreti Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle. S így történt! Lám milyen csodálatos, ami történt Jézus nevében. Milyen csodálatos Isten terve és végzése. Hogyne dicsérném az Istent!

Csakhogy, ami itt történik beleütközik a világi érdekekbe, ha a jövendőmondólány nem tud jósolni, nem hoz több pénzt a gazdáinak. Pálék pillanatokon belül börtönben találják magukat. S itt megfordíthatjuk a közmondást: Isten tervez, ember végez. Úgy tűnik, hogy mindaz, amit Isten eltervezett, ami kezdett kibontakozni, az egyszer csak abbamarad. Emberi erők és hatalmak lezárják a történetet. 

Pál és Szilász ezen a ponton kezd el imádkozni és énekelni. Éjfélkor. De nem azért, mert nem tudnak aludni, hanem mert zsidó ember számára az éjfél az imádság ideje. S ezen nem változtat az sem, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogy tervezték, vagy ahogy tűnt az elmúlt napokban. Ezt nem nehéz átérezni, de aki minden vasárnap az istentisztelet idejében kezébe veszi az énekeskönyvet, vagy bekapcsolja a számítógépet, az megtapasztalhatja, hogy milyen ereje van a rendnek. Pál és Szilász ezt teszi, nem hagyja el a megváltozott körülményekben sem az imádság óráját. Nem szidják a körülményeket, a rendszert, nem keseregnek, hogy micsoda igazságtalanságban van részük nem csak az emberek, hanem Isten felől is. Hogy engedhette ezt meg? Nem, ők megtartják a rendet – éjfélkor magasztalják az Istent –, s íme a rend is megtartja őket. Mert miközben énekelnek nagy földrengés támad. Megnyíltak az ajtók, lehullottak a bilincsek. Eljött a szabadulás órája. Milyen csodálatos, amikor Isten ilyen földrengésszerűen, látványosan avatkozik bele életünkbe, s hozza el a szabadulást és a gyógyulást. Válaszként egy imára, énekre már-már azonnal. Ritkán van így. Páléknak sem így jött el a szabadulás, hiszen a börtönőr megjelenése új helyzetet teremtett.

Lukács nem részletezi a történetet, hogy hogyan jutott el a börtönőr félelemből, vagy hitből ehhez a kérdéshez: Mit tegyek, hogy üdvözüljek, és aztán ahhoz, hogy egész házanépével megkeresztelkedjen. Annyit mond csak a bibliai könyv írója: hogy hirdették az Isten igéjét nekik.

Ezen a történeten keresztül megérhetjük, hogy nem az ember végez. Bár kétségtelen vannak pillanatok, amikor így tűnik. De ezeknek a pillanatoknak is megvan a nagy egészben a maguk szerepe. Nem csak Pál és Szilász merít erőt az éjféli imádkozásban és énekben, hanem azok a foglyok is bevonódnak ebbe az istendicséretbe, akik hallgatják őket. Az ő bilincseik is lehullanak. Sőt, még Isten humorát is felfedezhetjük abban, hogy a földrengés nem a foglyoknak, hanem a fogva tartónak hozza el elsőként a szabadulást. Ott is működik, ott is jelen van Isten, ahol nem is gondolnánk. Sőt, ott mutatja meg magát igazán.

Isten tervez és Isten végez. Minden köztes útnak, minden érthetetlen pillanatnak meg van a maga szerepe és célja. Ezért szólhat az ének Cantate vasárnapján a házi istentiszteletünkön is így: „Hogy ne dicsérném az Istent zengedező énekkel.” Ámen.

Imádkozzunk! Urunk, köszönjük neked, hogy a te terved a lehető legjobb. Segíts, hogy meglássuk ezt, és mindig dicsérjünk téged! Ámen.

Baranyayné Rohn Erzsébet