Online igehirdetések

Böjt 5. vasárnapjának éneke
A vasárnap énekét (EÉK 199. ének) Szász Judit kántorunk szólaltatja meg templomunk orgonáján.

19Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, 20azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; 21és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: 22járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, 23a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett. 24Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. 25Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.

Read more ...

Böjt 4. vasárnapjának éneke
A vasárnap énekét (EÉK 357. ének) Szász Judit kántorunk szólaltatja meg templomunk orgonáján.

„Mert a belső ember szerint gyönyörködöm Isten törvényében, de tagjaimban egy másik törvényt látok, mely ellene szegül az elmém törvényének, és a bűn törvényének foglyává tesz engem, mely a tagjaimban van. Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálra szánt testből? Hálát adok Istennek Jézus Krisztus, a mi Urunk által.

Azért én elmémmel ugyan Isten törvényének, de természetem révén a bűn törvényének szolgálok.” /Róm 7,22-25/

 

Read more ...

Calendar

Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30