Aki tavaly év végén megvásárolta a 2021-es gyülekezeti falinaptárunkat, az idén áprilisban a bezárt templom képét nézhette a naptárban. Amikor összeállítottuk a falinaptárt, még nem gondoltuk volna, hogy az idei évben is zárt templommal kell ünnepelnünk húsvétkor. Ez természetesen azt is jelentette, hogy a járványhelyzet miatt megint nem tudtuk megtartani a konfirmációi ünnepi istentiszteletet a szokott időben, a Húsvét utáni első vasárnapon. Hiszen áprilisban egyáltalán nem tarthattunk templomi istentiszteleteket.
Ugyanakkor az előző évből voltak jó tapasztalataink a vizsgát illetően, hiszen akkor a fiatalok választhattak a konfirmációi témák közül, amiből párban kellett egy-egy prezentációt készíteniük, amit vagy személyes találkozással, vagy videós beszélgetésben mutattak be nekünk.
A mostani alkalom annyiban volt más a tavalyihoz képest, hogy most minden kis csapatnak ugyanazt a témát kellett feldolgoznia. „Evangélikusok vagyunk” – címmel születtek meg a prezentációk, melyeket a gyülekezeti teremben mutatták be a fiatalok, s itt beszéltük át azokat a szülők jelenlétében a nyolc párossal és az egy háromfős csoporttal.
Egy párossal most is csak videós kapcsolaton keresztül tudtunk „találkozni”, hiszen koronavírusos megbetegedés miatt éppen akkor volt karanténban a család.
A feladatot szépen elkészítette mindenki és a fiatalok számot adtak arról is, hogy megtanulták a legalapvetőbb bibliai igéket, és a kátékérdésekre a válaszokat.
A tizenkilenc konfirmansdusról és szüleikről készült képek az ünnepi csoportképek helyett kerültek ide, hiszen a konfirmációi ünnepet idén május 30-ára, a Pünkösd utáni vasárnapra tervezzük.

A prezentációk (pdf formátumban) itt megtekinthetők:


 


 


 


 


 


 




Calendar

Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
2
3
Date : Tuesday, 03 May 2022
5
Date : Thursday, 05 May 2022
6
7
9
Date : Monday, 09 May 2022
10
Date : Tuesday, 10 May 2022
12
Date : Thursday, 12 May 2022
13
Date : Friday, 13 May 2022
14
Date : Saturday, 14 May 2022
16
17
Date : Tuesday, 17 May 2022
19
Date : Thursday, 19 May 2022
20
21
Date : Saturday, 21 May 2022
23
24
Date : Tuesday, 24 May 2022
27
30
31
Date : Tuesday, 31 May 2022