Talán vannak, akik emlékeznek még az előző rész címére: "vihar előtt". Ismerős tapasztalata mindnyájunknak: erősödik a szél, gyülekeznek a felhők, már látni a villámokat, egyre közelebb csapnak le, és egyre erősebben dörög az ég. Félelmes érzés a legkeményebb embereknek is. A történelem is tele volt ilyen vihar előtti időkkel, sőt kitörő viharral is. Hazánk, egyházunk életében is sokszor előfordult ez. Erről szeretnék most írni néhány sort, mert ez történt a kőszegi gyülekezet életében is.

Engedtessék meg nekem, hogy most kicsit kitekintsek hazánk és egyházunk életére is, hogy annál inkább értsük ezen a háttéren a kőszegi gyülekezet életét, sorsát és próbáját is.
1664-ben a török és a Habsburg hatalom békét kötött Vasváron. A béke értelmében mindkét hatalom megtarthatta maga részét. Ezzel állandósulni látszott az ország három részre szakadása, elveszett minden reménység a kiútra. Wesselényi Miklós vezetésével néhány nemes összeesküdött a hatalom ellen, le akarták rázni az igát, el volt keseredve az egész ország. Persze felfedték az összeesküvést, és Wesselényi Miklóst, társaival kivégezték. Wesselényi özvegye, Széchy Mária Bécsből éppen Kőszegre menekült, de a hatalomtól való félelem miatt öccse, Széchy Péter, a vár akkori ura nem merte befogadni. Vendégfogadóban élt, 1679-ben halt meg. Ezután Thököly, majd Rákóczy szabadságharcai következtek, seregeik Kőszegen is megfordultak, de bizony sok eredményt nem értek el. Kőszeg "két tűz között" szenvedett, közel volt a császári hatalom, de itt voltak a szabadságharcosok is.

Ebben az időben egy 1681-ben tartott soproni országgyűlés rendeletet hozott egyházaink életével kapcsolatban. Látszólag ez a rendelet engedékeny volt, hiszen megengedte a "nyilvános vallásgyakorlást", de csak bizonyos helyeken, amelyeket a törvénycikk ("articulus") megnevezett. Gyakorlatilag tehát nem bővítette, hanem szűkítette az egyházaink életének kereteit. Ezek az "artikuláris helyek" a mi környékünkön Vadosfa, Nemeskér, Nemesdömölk és Nemescsó voltak. Máshol tilos volt nyilvános istentiszteletet, egyházi szolgálatot végezni. Draskovich katolikus püspök külön levelet írt Kőszegre, "hogy prédikátort semmi által magoknak hozni ne merészeljenek" a kőszegiek. A kőszegi lelkészeknek is ki kellett költözniük Nemescsóra. Ez volt a 100 éves kiűzetés ideje. Itt kellett lakniuk, itt végezhettek csak szolgálatot, és ide kellett járnia nemcsak a megye nagy részének, hanem a mai Burgenlandból is, egészen Felsőőrtől, sőt a Mura vidékéről is. El lehet képzelni, hogy mit jelentett ez gyakorlatilag: sok-sok embernek már szombaton korán el kellett indulnia, hogy vasárnap ott legyen a nemescsói evangélikus istentiszteleten. Persze nem azért jelölték ki ezt a községet, mert itt nagy templom lett volna.

Egy 1689-ből származó katolikus püspöki vizsgálat jegyzőkönyve leírja az akkori nemescsói állapotokat. Azt írja, hogy a falu északi részén egy "temlomotska" áll, torony nélkül, belül egy kőoltárral és néhány rossz állapotban lévő székkel. A templom mellett építettek egy "imaházat" fából, ahol a magyarok tartottak istentiszteletet a templomi mellett, és a lelkészlakás udvarán lévő pajtából egy másik imaházat alakítottak ki a német istentiszteletek részére.

Másik kérdés, hogy Isten ebből a bajból is jót hozott ki, mert Nemescsó nagy kisugárzású istentiszteleti, iskolai és szellemi kisugárzású hely lett. A kétnyelvű istentiszteletek mellett az iskolában három nyelven is tanítottak: magyarul, németül és vendül. S a lelkészek helyt álltak, nemcsak azzal, hogy helyben mindent elvégeztek, hanem olyan tudós papok éltek itt, akik énekeskönyvek, imádságos könyvek, káték, sőt új fordítású Bibliát is adtak ki más könyvek mellett. Ebben az időben, amikor sok helyen nem lehetett nyilvános istentiszteletet tartani, a családi áhítatokban és a hit megőrzésének szolgálatában igen nagy szerepet játszottak a könyvek.
Huszonnyolc lelkész szolgált Nemescsóban egy évszázad alatt német és magyar nyelven és sok tanító is megfordult a nemescsói iskolában. Megérdemelnék, hogy névsorukat közöljük, de a névsor túl hosszú lenne. Közéjük tartozott a kalandos életű id. Ács Mihály, aki Thököly tábori lelkésze is volt, és itt, Nemescsón fejezte be életét. Legkiemelkedőbb műve a "Zengedező Mennyei Kar" című nagy énekeskönyv volt. Meg kell emlékeznünk Fridelius Györgyről, aki engedély nélkül bejött Kőszegre (1705-ben), nem is tért vissza, lelőtték. A sorból kiemelkedett Sartoris (Szabó) János, akinek temetésén ez a néhány verssor is elhangzott:

"Oskola gyermekinek katkizmusokat,
Idvességre vettek szép oktatásokat,
Általad öregek is hasznos munkákat
Sőt még tanítók is útmutatokat" - nyertek.

Vagy említhetnénk Fábri Gergely püspököt, akit a hatalom püspöki és lelkészi szolgálatától is megfosztott, üldöztetés után végül Nemescsón talált oltalmat.

A mai kőszegiek erre már nemigen emlékeznek. Emlékszem az ausztriai őriszigeti lelkész néhány évvel ezelőtt konfirmandusaival úgy kirándult Nemescsóra, hogy a határon a busz megállt és onnan gyalog mentek a csói templomba, hogy megtapasztaljanak valamit őseik áldozatából.

De emlékszem egy bibliai történetre is, amikor a tanítványok egy csónakban viharba kerültek, de a legnagyobb rémületben Jézus a vízen közeledett hozzájuk, és amint beszállt, lecsendesítette a vihart, és elérték a másik partot. Urunk a kőszegi gyülekezetet is átsegítette a viharos időn, a vihar csendesítésének megtapasztalásával folytatjuk majd emlékezésünket.

D. Keveházi László
(Szegletkő, 2006. Karácsony)