Amikor felkérést kaptam, hogy templomunk újraszentelésének alkalmából néhány sort írjak, rögtön a 288. ének második versének kezdősora jutott eszembe énekeskönyvünkből: "Templomunk, drága vagy nekünk..." De mennyire! - sóhajtanak napjainkban a kőszegiek.
Valóban, ezt a pár szót kétféle módon lehet mondani, vagy énekelni. Lehet nehezet sóhajtva is: drága nekünk ez a templom, sokba kerül, nagy árat kell fizetnünk érte! Bizony, igaz! Az újraszentelés ünnepén kár lenne ezt tagadni. De lehet hálásan is mondani: a templom nekünk mindennél többet ér, mindennél drágább! Ez is igaz! Ma gondoljuk át ezt mindkét módon, de nem elmélkedésre gondolok, hanem történeti megemlékezésre.
Drága templomaink története nem a mostani kárt vallott épülettel kezdődött. Hiszen olvashattuk: a kőszegi evangélikus gyülekezet első temploma a mostani Jakab-templom volt. Ezt "örököltük". Nem erőszakkal került hozzánk, hanem egyszerűen kiürült, miután a kőszegiek az 1550-es években szinte egyöntetűen kimondták: a lutheri tanítást tartják igaznak. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor visszavették, a gyülekezet arra hivatkozott, hogy üres templomot vettek át. De ennek hitünkhöz alakítása, tartása sem volt egyszerű.
Ez a templom azonban kicsinek bizonyult. Ezért határoztak elődeink úgy, hogy a magyarok részére új templomot építenek, a mostani Imre templomot. A templom külső díszítése, rajta Luther domborműve árulkodik arról, hogy ez a templom a miénk volt. Gondoljunk bele, ha árakat nem is tudunk, de ennek építése sem lehetett olcsó az 1612-1614-es években, biztos, hogy az akkori gyülekezetnek nem kis anyagi és fizikai megerőltetésébe került.
Ezután másféle árat kellett a templomért fizetni. 1671-ben elvették a gyülekezet német-, majd 1673-ban a magyar templomát is, sőt 1681-ben országgyűlési rendelet kimondta, hogy nyilvános protestáns istentiszteletet csak törvénycikkben kijelölt ("artikuláris") templomban lehet tartani. Nekünk és nagy környékünknek a nemescsói akkor még kisebb templom jutott, amit meg kellett újítani, mellette a lelkészlakás udvarában a pajtát a német istentiszteletekre átrendezni, és 100 évig, több nemzedéknek ide kellett járnia messziről, a Mura vidékétől a mai ausztriai őrvidékig, akinek drága volt a templom. Nem kis ár volt ez sem. A lelkészeket is kitelepítették, bejönniük tilos volt, 1705-ben a "tilosban járó" Frideliusz Dániel lelkészünk ezért életével fizetett.
1781-ben fordult a helyzet a türelmi rendelettel. Ahol 100 család élt és vállalta az építést, torony nélküli imaházat építhetett. Drága volt ez a templom is. Kőszegen és Kiszsidányban nem 100, hanem 383 család jelentkezett. S legyen szabad most megint ennek árára figyelni. Az említett családok kereken 10.700 forintot ajánlottak fel, ami mai pénzben szinte elképzelhetetlenül sok millió forint.
S elindult az építkezés, az alapkövet 1783. június 25-én tették le, és november 30-án készen volt a templom. A fogadott és fizetett munkásokon kívül ott sürgött-forgott a gyülekezet apraja-nagyja, mint az elmúlt évben is! Micsoda ünnep lehetett a felszentelés akkor! A később épített orgona majdnem 100 forintba került, ami jócskán meghaladta a mai milliós összeget, az oltár beszerzése sem volt olcsó. Sajnos nem találtam adatokat, de ki tudja, hányszor kellett ezt a templomot javítani, renoválni az elmúlt századokon át. Az 1970-es évekből van róla nyom, a külső-belső renoválás, szigetelés akkor is több évig tartott és óriási erőfeszítésbe került.
De itt sem állt meg a munka. Négy házat vásároltak eleink a Gyöngyös utcában, és ott épült a lelkészlakás, iskola földszintesen, majd az 1840-es években ez emeletes lett, mert már két lelkészlakásra volt szükség, és az iskola mellett szeretetotthon is létesült. Ezeknek is nagy ára volt, de a kőszegi gyülekezet akkor is áldozatra kész volt.
A gyülekezet azonban megint tovább akart lépni. Az 1900-as évek elején jött a gondolat: nem elég ez a torony nélküli "eldugott" imaház, új nagy, "méltó" templomra van szükség toronnyal. S amikor ez nem sikerült az első világháború miatt, 1930-ban felépült a "tanoda", és a torony azzal, hogy megfelelő időben ehhez fognak új templomot építeni. Még megvannak a számítások, mai pénzen óriási, sokmilliós összegekről volt szó. De ez nem valósulhatott meg.
A "drága" történet azonban folytatódott. Századunk elején megújult a Békesség háza otthonunk, ki is bővült, mert új gyülekezeti házunk épült és a lelkészlakás is odakerült. Így alakult lassan a kőszegi "insula lutherana" (lutheránus sziget). Ez a munka az állami kárpótlás összegével, kerekítve megközelítette a 100 milliós összeget.
Az elmúlt évben több milliós költséggel megújult a tornyunk, s tervünk az volt, hogy abban "kőszegi toronyélmény" címmel múzeumot rendezünk be. És ekkor lecsapott ránk a vihar. 2009. június 24-én templomunkat és kertünket elöntötte a víz. Nemcsak csatornázási hiányosságok és a körülöttünk fekvő hegyeken a fakivágások miatt, de azért is mert templomunk a türelmi rendelet idején nem véletlenül került a város legmélyebb, akkoriban mocsaras, vizes területére. A kár rendezésének összegéről és a kiemelkedő fizikai munkáról nem az én tisztem beszámolni, de biztosan sok millióról és nagyon sok fizikai munkáról szól az erről szóló jelentés. A történetet végiggondolva bizony elmondhatjuk talán sóhajtva is: "templomunk drága vagy nekünk!"
De nemcsak így! Az előbbieken túl miért is drága nekünk templomunk? Isten iránti hálával, hittel énekelhetjük, és énekeljük is teljes bizonyossággal az idézett éneknek nemcsak az első sorát, hanem az egészet:
"Templomunk, drága vagy nekünk,
Itt hangzik Isten igéje,
Itt imádságunk, énekünk,
Hogy nevét áldja, dicsérje.
Ide vár minket Istenünk,
És szövetséget köt velünk,
Kegyelmet ad, békességet."
D. Keveházi László
(Szegletkő, 2010. július 4.)