Az 2011. őszétől péntek esti ifik különböző formában valósulnak meg. Minden hónap első péntekjére IFIS TEAHÁZ-ba várunk benneteket, ahol mindig lesznek vendégeink is. Ezekre az alkalmakra - reméljük - könnyű lesz betérni, és bátran hívd el barátaidat is!
A hónap utolsó péntekjén 17 órától kezdünk, hogy azok is részt tudjanak venni ezeken az alkalmakon, akiknek az idei évben más elfoglaltságuk lett péntek estére (pl. fúvószenekar).
A többi ifi tartalma szerint más: iMa és tMa. Az iMa azt jelenti, hogy a súlypont az imádságon, elcsendesedésen van - interaktív imaösvény, képmeditáció vagy más formában.
A témás ifiken pedig egy-egy témát járunk körbe, melyek után lehetőség van a kötetlen együttlétre.
Szeretettel várunk!

  • 2007. február 10-én este ifjúságunk volt a házigazdája az immár hagyományosnak számító kőszegi ifik közös farsangi alkalmának. A három ifjúsági csoport tagjai előadással készültek és többféle vetélkedőn mérhették össze erejüket... Képek »
     
  • 2007. március 2-4-i hétvégén - péntek reggeltől vasárnap délutánig - konfirmációra felkészítő táborban vettek részt gyülekezetünk konfirmandusai és az ifjúság tagjai. A felkészülést idén is a szombathelyi gyülekezet fiataljaival együtt tartottuk Balatonszárszón. Képek »

Calendar

Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
2
4
5
Date : Tuesday, 05 March 2024
8
Date : Friday, 08 March 2024
9
Date : Saturday, 09 March 2024
11
12
Date : Tuesday, 12 March 2024
13
Date : Wednesday, 13 March 2024
16
18
19
Date : Tuesday, 19 March 2024
20
Date : Wednesday, 20 March 2024
22
Date : Friday, 22 March 2024
23
25
26
Date : Tuesday, 26 March 2024
27
Date : Wednesday, 27 March 2024
30
Date : Saturday, 30 March 2024