Online igehirdetések

Húsvét utáni negyedik (Cantate) vasárnap éneke
A vasárnap énekét (EÉK 318. ének) Szász Judit kántorunk szólaltatja meg templomunk orgonáján.

25Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. 26Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. 27Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. 28Pál azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!” 29Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; 30majd kivezette őket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak: 31„Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” 32Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. 33Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. 34Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben. (Apcsel 16,25-34)

Lue lisää...

Húsvét utáni harmadik vasárnap éneke
A vasárnap énekét (EÉK 364. ének) Szász Judit kántorunk szólaltatja meg templomunk orgonáján.

Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. 14Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. 15És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. 16Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített. 17Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, 18akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni”. 19Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. (Zsid 11, 13-19 )

Lue lisää...

Húsvét utáni második vasárnap – Fehérvasárnap éneke
A vasárnap énekét (EÉK 334. ének) Szász Judit kántorunk szólaltatja meg templomunk orgonáján.

25És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki. 26Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. 27Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. 28Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. 29Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, 30sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. 31Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. 32Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.  (ApCsel 20,25-32)

Lue lisää...

Húsvét utáni első vasárnap – Fehérvasárnap éneke
A vasárnap énekét (EÉK 214. ének) Szász Judit kántorunk szólaltatja meg templomunk orgonáján.

6Ezt mondja a Seregek Ura: Bár lehetetlennek tűnik a megmaradt nép számára, hogy ez így lesz abban az időben, az én számomra nem lehetetlen – így szól a Seregek Ura. 7Ezt mondja a Seregek Ura: Én kiszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről. 8Hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán. (Zak 8, 6-8)

 

Lue lisää...


 

A 2020. április 12-ére, Húsvét ünnepére készült videófelvétel megtekinthető honlapunkon.
Az istentiszteleten szolgálnak: Baranyayné Rohn Erzsébet és Baranyay Csaba lelkészek
A zenei szolgálatot végzik: Szász Judit kántor, Bolemányi Gábor, Csuka Ivett, Wölfel Mihály, Kalmár Zsuzsanna és Schreiner Bence

Egyben köszönjük ifj. Potyondi Lászlónak és Potyondi Dénesnek a videófelvételek elkészítését, valamint Schwahofer Balázsnak a böjti vasárnapok énekeinek vágását!

A 2020. április 10-ére, Nagypéntek ünnepére készült videófelvétel megtekinthető honlapunkon.

Az istentiszteleten szolgálnak: Baranyayné Rohn Erzsébet és Baranyay Csaba lelkészek
A zenei szolgálatot végzik: Szász Judit kántor, Kalmárné Asbóth Zsuzsanna, Csuka Ivett, Wölfel Mihály, Kalmár Zsuzsanna és Schreiner Bence
 
A videót készítette: ifj. Potyondi László és Potyondi Dénes

Böjt 6. vasárnapjának éneke
A vasárnap énekét (EÉK 141. ének) Szász Judit kántorunk szólaltatja meg templomunk orgonáján.

Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, 13pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: „Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!” 14Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: 15„Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” 16Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla. 17A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette. 18Elébe is azért vonult ki a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette. 19A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: „Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!” (Jn 12, 12-19)

 

Lue lisää...

TAPAHTUMAKALENTERI

ma ti ke to pe la su
1
Päivämäärä : perjantai, 1. maaliskuu 2024
2
4
5
Päivämäärä : tiistai, 5. maaliskuu 2024
6
Päivämäärä : keskiviikko, 6. maaliskuu 2024
8
Päivämäärä : perjantai, 8. maaliskuu 2024
9
Päivämäärä : lauantai, 9. maaliskuu 2024
11
12
Päivämäärä : tiistai, 12. maaliskuu 2024
13
Päivämäärä : keskiviikko, 13. maaliskuu 2024
14
Päivämäärä : torstai, 14. maaliskuu 2024
16
18
19
Päivämäärä : tiistai, 19. maaliskuu 2024
20
Päivämäärä : keskiviikko, 20. maaliskuu 2024
21
Päivämäärä : torstai, 21. maaliskuu 2024
22
Päivämäärä : perjantai, 22. maaliskuu 2024
23
25
26
Päivämäärä : tiistai, 26. maaliskuu 2024
27
Päivämäärä : keskiviikko, 27. maaliskuu 2024
29
Päivämäärä : perjantai, 29. maaliskuu 2024
30
Päivämäärä : lauantai, 30. maaliskuu 2024