450 éve alakult a Kőszegi Evangélikus Gyülekezet
Majdnem azt írtam a címben: Morzsák gyülekezetünk történetéből. Mert egészet nem ígérhetek, csak részleteket, valóban morzsákat. Egy teljes kidolgozott történetre sem én nem vagyok alkalmas, sem most újra meginduló időközönkénti lapunk. De lassan 10 éve, hogy itt élünk, megszerettem a gyülekezetet és valamit megismertem a történetéből is. Ehhez nagy segítségeim voltak: Chernel Károly régebbről, és dr. Bariska István és dr. Bakay Kornél tudós kortársaink. De sokan mások is, akik szeretik városunk és benne az egyház sorsát, történetét. Tőlük tanultam. Amit leírok, azok tőlük és másoktól összegyűjtött "morzsák". De ha a morzsákat összegyűjtjük, s nem dobjuk el, "összeállhat" valami belőlük, az egészből is. Ezzel a reménnyel induljon el ez a "morzsaszedés a történelemből". Talán másokat is érdekelni fog gyülekezeti múltunk. Kezdjük el Isten nevében!
Gyülekezetünk történetéből a "második morzsának" címét: "Hitviták tüzében" egy másik könyvtől kölcsönöztem, ami ugyancsak erről az időszakról szól. A nemrég megszületett evangélikus egyház ebbe a "tűzbe" került, egyrészt az akkori római katolikus egyházzal szemben, másrészt pedig a reformáció következő "helvét", vagy svájci hullámával szemben is. Erről szól nemcsak egész egyházunk története, hanem a kőszegi gyülekezet története is ebben az időszakban. De miről is volt szó voltaképpen? Nézzük történetünket tovább!
Evangélikus gyülekezetünk története nem mindig volt "viharos". Talán vannak még, akik emlékeznek az előző két részre, a kezdetre és a "hitviták tüzében" című fejezetünkre. A 17. századdal, vagyis az 1600-as évekkel csendesebb szakasz kezdődött. Ezért adtam ennek a "morzsának" ezt a címet: csendes épülés.
Talán mindenki tapasztalta, mit jelent a vihar előtti állapot. Talán még süt a nap, lehet, hogy szinte "tűz" is, de már érezni lehet, hogy következik valami, ami a "légkört" változtatni fogja. Nemcsak a természetben és a mindennapi életben vagyunk így, hanem a történelemben is, sőt gyülekezetünk történetében is. A most következő időszakot, helyzetet gyülekezetünk történetében is így lehetne összefoglalni: vihar előtt.
Talán vannak, akik emlékeznek még az előző rész címére: "vihar előtt". Ismerős tapasztalata mindnyájunknak: erősödik a szél, gyülekeznek a felhők, már látni a villámokat, egyre közelebb csapnak le, és egyre erősebben dörög az ég. Félelmes érzés a legkeményebb embereknek is. A történelem is tele volt ilyen vihar előtti időkkel, sőt kitörő viharral is. Hazánk, egyházunk életében is sokszor előfordult ez. Erről szeretnék most írni néhány sort, mert ez történt a kőszegi gyülekezet életében is.
Ha emlékszünk még az előző szakaszra, annak címe: "Egy viharos század" volt. Valóban, pontosan egy évszázad volt ez, 1681-től 1781-ig tartott. S ezután következett hála Istennek a "borúra derű", fordítva, mint mondani szoktuk. Ez nem azt jelenti, hogy minden vihar elmúlt, jöttek még nehéz korszakok is. Ezekről is olvashatunk majd. Mégis, a nagy viharfelhők elmúltak, a "derűs" korszakot pedig így is nevezhetjük a türelem korszaka.
1781-ben II. József, Mária Terézia fia, a "kalapos király", aki nem koronáztatta meg magát, az "Edictum tolerancia"-t, a Türelem rendeletét adta ki. Messze nem jelentett ez teljes vallásszabadságot!
Emlékeztetőül: gyülekezetünk történetének legutóbbi részét mostani templomunk felszentelésével fejeztük be: 1783. november 30-án, ádvent 1. vasárnapján történt.
Mivel mostani írásunk a karácsonyi számban jelenik meg, jó lenne emlékezni, arra gondolni, milyen lehetett ebben az évben ebben a templomban az első karácsonyi istentisztelet? Nyilván volt német istentisztelet Wohlmut Ferenc német lelkészünk szolgálatával, és külön volt magyar istentisztelet is Asbóth János igehirdetésével. Talán nem túlzás állítani, hogy tele lehetett a templom és boldogan szárnyalt a karácsonyi ének. Sajnos ezeken túl konkrétumot erről az első mostani templomban végzett istentiszteletről nem tudunk mondani. De bizonyosnak tűnik, hogy tele volt a templom!
"Ne hagyjátok a templomot és iskolát" - írta szép versében Reményik Sándor. Igen: az egyházi élet komolyan vételében és szolgálatában a templom és iskola szorosan összetartoznak. Még akkor is, ha ezt az állam és társadalom nem vette, vagy veszi komolyan, esetleg nem akarja érteni. Csak emlékeztetőül: nem sok évtizeddel ezelőtt államosították iskoláinkat, mondván, az egyháznak nem ez a dolga. S ma sem mondhatjuk, hogy egyházi iskoláink az államiakkal együtt elismertek és támogatottak. Pedig evangélikus egyházunk életében templom és iskola egyformán fontos szolgálati területek voltak és gyülekezeteink együtt hoztak áldozatot a templomért és iskoláért (harmadikként a szeretetotthonokért!).
De hogy is volt ez Kőszegen, evangélikus gyülekezetünk életében? Szóljon ez a mai, pünkösdi megemlékezés gyülekezetünk történetében az iskolákról, vagy az iskolákért való szolgálatról.
Valamikor, talán még gyerekkoromban hallottam, hogy egy jól épített háromlábú szék nagyon biztosan áll. Talán még vannak, akik emlékeznek a régi cipészek háromlábú székére. Könnyen mozgatható, de biztos "munkabázisa" volt a dolgozó cipésznek.
Biztos vagyok benne, hogy első pillantásra nem is érthető nekünk már ez a kérdés. Ugyanakkor azonban ma is tény: van egy templomunk egy udvarban, és külön egy tornyunk, az utcára nézve. Kevés ilyen jelenség van még, ha van egyáltalán egyházunkban. Olyan gyülekezetünk van, ahol a templomtól független harangláb tartja a harangokat, de különálló torony ismereteim szerint nincs még egy. Persze ennek is története van, és gyülekezetünk történetének morzsáit összeszedve, most a történetnek ehhez a szakaszához jutottunk.
Történészek vitatkoznak azon, hogy a múlt század történelem-e már? Lehet-e erről a korról már objektív ítéletet alkotni? Akármi is a véleményük: történelmi idők voltak.
Amikor felkérést kaptam, hogy templomunk újraszentelésének alkalmából néhány sort írjak, rögtön a 288. ének második versének kezdősora jutott eszembe énekeskönyvünkből: "Templomunk, drága vagy nekünk..." De mennyire! - sóhajtanak napjainkban a kőszegiek.
Ezzel az írással sorozatunk végéhez érkeztünk. Hat és fél évtizedet kell összefoglalnunk: 1945-től 2010-ig. Nehéz erről írni, hiszen az idősebbek már átélték ezt az időszakot, saját emlékeik vannak, talán egészen más hangsúlyokkal, mint az emlékezés idecsöppent fogalmazójának. Másrészt sokszori tapasztalatom, hogy a fiatalabb nemzedéket mintha nem érdekelné a közelmúlt. Mégis érdemes és biztosan tanulságos is erről az időszakról megemlékezni.
Amikor a Szeretetotthon fennállásának 10 éves évfordulóját ünnepeljük, néhány szót arról szeretnék szólni, hogy a kőszegi gyülekezetben hála Istennek a diakónia, a szeretetszolgálat gyökerei sokkal mélyebbek. Erre is érdemes néhány percre visszagondolni.