Evangélikus gyülekezet a katolikus templomban

Furcsa, de így kezdődött evangélikus gyülekezetünk története városunkban. Ezt a kezdetet az 1550-es évekre helyezhetjük. Bár előtte is voltak már annak jelei, hogy a reformáció szele itt "fújdogálni kezdett". Chernel Károly szerint a Jurisich családban is voltak, akik a reformáció felé hajlottak. Még előbb ideért egy "előreformációs" hullám is, egy bizonyos Kőszegi Annát azért ítéltek el, mert "waldens" volt.

Lue lisää...

Alábbi linkre kattintva gyűjtöttük össze a Szegletkő című hírlevelünkben publikált olvasmányos és elgondolkodtató írásokat Keveházi László tollából, olvasásra ajánlva. Szemezgessenek kedvükre!

Gyülekezetünk történetéről bővebben

Műemlék templomunk 1783-ban épült, II. József "türelmi rendelete" értelmében zárt helyen, torony és harang nélkül. Evangélikus őseink-több, mint 110 éves üldöztetés, vallási jogfosztottság után - lázas sietséggel, nagy szorgalommal építették fel templomunkat. 1783. június 25-én volt  az alapkő ünnepélyes elhelyezése: ezen az alkalmon Asbóth János Gottfried lelkész végezte az ünnepi szolgálatot. Ugyanebben az évben, november 30-án, Ádvent első vasárnapján pedig már a templom felszentelése is megtörtént. A templomépítés évében a város 5080 lakosából 1533 volt evangélikus (30 %). Templomunk a kor felfogásának megfelelően copf stílusban épült. Kontyolt, nyeregtetős egy emeletes épület. Oldalán szép arányú portikuszok.

Lue lisää...

Lelkészeink felsorolása az 1500-as évektől napjainkig.

Lue lisää...

TAPAHTUMAKALENTERI

ma ti ke to pe la su
1
Päivämäärä : keskiviikko, 1. joulukuu 2021
2
Päivämäärä : torstai, 2. joulukuu 2021
3
4
Päivämäärä : lauantai, 4. joulukuu 2021
6
7
Päivämäärä : tiistai, 7. joulukuu 2021
8
Päivämäärä : keskiviikko, 8. joulukuu 2021
9
Päivämäärä : torstai, 9. joulukuu 2021
10
Päivämäärä : perjantai, 10. joulukuu 2021
11
Päivämäärä : lauantai, 11. joulukuu 2021
13
14
Päivämäärä : tiistai, 14. joulukuu 2021
15
Päivämäärä : keskiviikko, 15. joulukuu 2021
16
Päivämäärä : torstai, 16. joulukuu 2021
17
18
Päivämäärä : lauantai, 18. joulukuu 2021
20
21
Päivämäärä : tiistai, 21. joulukuu 2021
22
Päivämäärä : keskiviikko, 22. joulukuu 2021
23
Päivämäärä : torstai, 23. joulukuu 2021
26
Päivämäärä : sunnuntai, 26. joulukuu 2021
27
28
29
30
31
Päivämäärä : perjantai, 31. joulukuu 2021