Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. ¹⁴Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. ¹⁵És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. ¹⁶Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített. ¹⁷Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, ¹⁸akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni”. ¹⁹Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. (Zsid 11, 13-19 )

A Zsidókhoz írott levél 11. fejezete így kezdődik: A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ezután a felütés után mindent a hit szempontjából mutat be a levél szerzője, csakúgy, mint ahogyan ebben a mai ünnepre kijelölt szakaszban is erről van szó. A hitről, amelyen minden áll, vagy bukik, mert „egyedül hit által” fogad el bennünket a mi Istenünk. A hit pedig nem más, mint Isten szavának elfogadása.

Ezt látjuk azt itt felsorolt példákban is. Hiszen Noénak azt mondta Isten, hogy építsen bárkát. S bár hosszú ideje nem esett az eső, Noé mégis komolyan vette Isten szavát, és elkezdett bárkát építeni.

Ábrahámnak azt mondta Isten, hogy menjen el arra a helyre, amelyet majd örökségül fog kapni, ahol ugyan még előtte sohasem járt. S Ábrahám komolyan vette Isten szavát, és elindult… Sorolhatnánk tovább a Zsidó levél 11. fejezetében előkerülő példákat, akik mind-mind a hit példaképei, akik a körülményektől függetlenül, a logika és a tapasztalati érvek ellenére is mind hittek Istenben és az ő Szavában, és engedelmeskedtek az Úrnak.

Minden istentiszteleten elmondjuk az Apostoli, vagy a Níceai Hitvallást, ami így kezdődik: HISZEK. De gondolkodjunk egy kicsit arról, hogy mit is jelent ez a hit?

Ha a „hiszek” azt jelenti, hogy nem tudok valamit, hanem csak úgy sejtem, mint ahogyan például az időjárásról beszélünk azt mondva: „azt hiszem, holnap jó idő lesz...” Ha ilyen bizonytalan sejtést fejezne csak ki a „hiszek”, akkor valóban jobb nem is hinni. Mert a hit ennél sokkal több. Egyszerre reménység és bizonyosság –, ahogyan a fejezet első mondatában is olvassuk.

Merthogy a hit nem is egyfajta alacsonyabb rendű szellemi funkció, amelynek folytán kikapcsolom az értelmemet és alávetem magam érthetetlen hittételeknek, és dohszagú dogmáknak. Ha így lenne, akkor mi is azt mondhatnánk, amit sokszor rólunk gondolnak a világban, hogy az ilyen „hit” valami elavult babonaság. Hiszen ha a hit csak hiszékenység lenne, a gondolkodni nem szerető és nem tudó, vagy még inkább nem merő ember szellemi enerváltsága, akkor valóban szégyenletes dolog lenne. De ez a szó, hogy „hiszek” nem ezt jelenti.

Nem azért nehéz ma hinni, – ahogyan azt a marxizmus-leninizmus tanította –, mert a tudomány olyan magas fokra emelkedett már, hogy nincs is szükség a hitre, hanem azért nehéz hinni, mert az ember rengeteget csalódott. S az az ember, aki csalódott valamilyen eszmében, vagy egy számára fontos emberben, de akár csak önmagában is, az „nem mer” többé hinni. Mégpedig azért, mert nem meri ismét kiszolgáltatni magát, nem meri rábízni magát többé senkire. Vagyis nem a tudás a hit akadálya, hanem a félelem és a csalódás. Ezért sodródik ma a hitetlenség felé a világ, mert a mai ember nagyon sok mindenben csalódott és nagyon sok mindentől fél.

Joó Sándor református lelkész szavait idézem itt, aki ezt mondta: „Amikor tehát én azt mondom „hiszek”, akkor tulajdonképpen valami hallatlan merészséget követek el. Azt, hogy dacára minden csalódásnak és félelemnek, mégis ráhagyatkozom Valakire, mégis rábízom az egzisztenciámat Valakire. Mint ahogyan a híd támaszkodik a pillérre, mint ahogyan a ház ráépül a fundamentumra: így épül rá az életem egy vakmerő bizonyosságra, egy láthatatlan valóságra, arra, hogy van Isten!” „Olyan aktus a hit, mint amikor a menyasszony eldönti magában, hogy összeköti az életét egy férfivel. Megbízik benne, rá meri bízni magát teljesen arra a másikra, mert szereti, és hiszi, hogy az is szereti őt. Persze, hogy ez merészség! Egy ilyen döntést merni kell megtenni, mert hiszen nincs semmi kézzelfogható, szemmel látható bizonyítékom, csak a hitem abban a másikban. De hát éppen ez a merészség a hit!”

Ma Jubilate vasárnapja van. Örvendezésre hív bennünket a vasárnap zsoltára: Ujjongj Istennek, egész föld! Zengjétek dicső nevét! Örömünk forrása pedig nem más, mint keresztény hitünk alapja, Krisztus feltámadásának evangéliuma.

Húsvét után ugyanis jó újra és újra visszatérnünk hitünk alapvető kérdéséhez. Mert a keresztény hit feltámadáshit. Erre emlékeztet bennünket a Zsidó levél mára kijelölt szakasza, amikor az igazi otthon és a haza iránti vágyról olvasunk, valamint amikor Ábrahám és Izsák példájáról hallunk, mint Krisztus feltámadásának előképéről. Mert örömünk forrása nem lehet más, mint Krisztus feltámadása. Hiszen ha Jézust feltámasztotta Isten a halálból, ugyanígy bennünket is az örök élet örömére szán.

Talán azért van ma kevesebb örvendező ember a világban, mert ez a hit, a feltámadás hit olyan kevéssé határozza meg az emberek életét. Mert hiányzik belőlünk a „jobb utáni, mégpedig a mennyei utáni vágyakozás” – ahogyan ezt a mai igénkben olvassuk. Pedig azt írja a levél szerzője, hogy ha megvan bennünk ez a vágy, akkor Isten nem szégyelli, hogy őt Istenünknek nevezzük, mert Ő várost készített számunkra. Előtte pedig ezt olvassuk: Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek.

Weöres Sándor sorai jutnak eszembe erről a keresésről, aki az „Ének a határtalanról” című gyönyörű versében így vall: 

„Amikor még senkise voltam, fény, tiszta fény,
a kígyózó patakokban gyakran aludtam én.

Hogy majdnem valaki lettem, kő, durva kő,
hegylejtőn jég-erezetten hömpölygetett nagy erő.

És végül élni derültem, láng, pőre láng,
a szerte határtalan űrben mutatom valódi hazánk.”

Legyen szívünkben Isten szeretete, amely által mi is rá tudunk mutatni valódi hazánkra, amit Isten készített el nekünk Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. Mi lenne nagyobb örömforrás számunkra, mint ez a hit, ami erőt ad, ami megtart és felemel a nehéz időben is?! Ámen.

Imádkozzunk a bibliaolvasó Útmutató 2020. évi igéjének szavával! Hiszek Uram, segíts a hitetlenségemen! Ámen.

Baranyay Csaba