Evangélikus gyülekezet a katolikus templomban

Furcsa, de így kezdődött evangélikus gyülekezetünk története városunkban. Ezt a kezdetet az 1550-es évekre helyezhetjük. Bár előtte is voltak már annak jelei, hogy a reformáció szele itt "fújdogálni kezdett". Chernel Károly szerint a Jurisich családban is voltak, akik a reformáció felé hajlottak. Még előbb ideért egy "előreformációs" hullám is, egy bizonyos Kőszegi Annát azért ítéltek el, mert "waldens" volt.

Bővebben ...

Alábbi linkre kattintva gyűjtöttük össze a Szegletkő című hírlevelünkben publikált olvasmányos és elgondolkodtató írásokat Keveházi László tollából, olvasásra ajánlva. Szemezgessenek kedvükre!

Gyülekezetünk történetéről bővebben

Műemlék templomunk 1783-ban épült, II. József "türelmi rendelete" értelmében zárt helyen, torony és harang nélkül. Evangélikus őseink-több, mint 110 éves üldöztetés, vallási jogfosztottság után - lázas sietséggel, nagy szorgalommal építették fel templomunkat. 1783. június 25-én volt  az alapkő ünnepélyes elhelyezése: ezen az alkalmon Asbóth János Gottfried lelkész végezte az ünnepi szolgálatot. Ugyanebben az évben, november 30-án, Ádvent első vasárnapján pedig már a templom felszentelése is megtörtént. A templomépítés évében a város 5080 lakosából 1533 volt evangélikus (30 %). Templomunk a kor felfogásának megfelelően copf stílusban épült. Kontyolt, nyeregtetős egy emeletes épület. Oldalán szép arányú portikuszok.

Bővebben ...

Lelkészeink felsorolása az 1500-as évektől napjainkig.

Bővebben ...

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
2
3
Dátum : 2024. december 3., kedd
6
7
9
10
Dátum : 2024. december 10., kedd
11
Dátum : 2024. december 11., szerda
13
Dátum : 2024. december 13., péntek
14
Dátum : 2024. december 14., szombat
16
17
Dátum : 2024. december 17., kedd
18
Dátum : 2024. december 18., szerda
20
21
23
27
28
29
Dátum : 2024. december 29., vasárnap
30
31