Lelkészeink mintegy féléves szolgálata alatt sok új programmal, különböző alkalmakkal örvendeztetnek meg mindnyájunkat. Ez történt 2005. februárjában is, amikor többünket, fiatal felnőtteket, házaspárokat személyesen megszólítva, meginvitáltak minket abból a célból, hogy kötetlen formában, a Szentírás és a hit segítségével, olyan témákról beszélgethessünk, amelyek valamennyiünket érdekelnek és foglalkoztatnak. Márciusban tíz fő részvételével tartottuk az első alkalmunkat, amely az ismerkedés jegyében zajlott. Az alakuló találkozó ötletes és emlékezetes volt. Egy gombolyag spárgát a beszélgetés során egymásnak továbbadva végül egy szemmel látható, de szimbolikus kötelék alakult ki közöttünk. A személyes bemutatkozás során arra is lehetőség nyílt, hogy elmondhassuk miért is fogadtuk el a meghívást és mit várunk ezektől a találkozóktól. Egyöntetűen megfogalmazódott az, hogy milyen nagy igény van a mi korosztályunknak is - akiket a diszkó és a szórakozó helyek világa már nem vonz - tartalmas, igényes beszélgetésekre és a hozzánk hasonló gondolkodású és hitvallású emberek társaságára, egymás megismerésére. Többen elmondtuk, hogy a család és a gyermeknevelés, a hivatás, a napi munka mellett ez a kör jelentheti a kikapcsolódás tartalmas lelki és szellemi formáját. A kezdeti tétova megszólalások után megnyíltunk és őszintén tudtunk beszélni a minket foglalkoztató kérdésekről, problémákról.
Az imádságok és a gitáros énekek keretként ölelik közre témáinkat. A halványan meghúzott irányvonal - mint tematika - az Ószövetség Prédikátor könyvének részei. Témáink voltak már az emberi lét "hiábavalóságának" kérdése, a gazdagság és a bölcsesség. Természetesen sokszor eltérítik a beszélgetés fonalát aktuális, sokakat elgondolkodtató hétköznapi aktualitások. Ezen kívül tervezünk egy szabadban rendezett főzéssel, grillezéssel egybekötött családi délutánt is, várhatóan különböző nehézségű túrákra is sor kerül a jövőben, gondolva az eltérő korú, fizikumú érdeklődőkre is. Az igazi közösséggé formálódás eredményeként a közös nyaralás is szerepel a távlati célok között.
A fiatal felnőtt kör alkalmaira kéthetente csütörtökön fél hétkor kerül sor. Fontosnak tartjuk a rendszerességet, de természetesen a többség akadályoztatása esetén előre egyeztetve változhat az időpont. A kör nem hittanóra, bibliaóra, de jó alkalom a beszélgetésekre a hitről, világról, problémákról, örömökről, kapcsolatokról és mindenről, ami érdekel, foglalkoztat minket. A résztvevők tovább színesíthetik egyházközösségünket, odafigyelhetünk másokra, segíthetünk egymásnak.
Nagyon sok szeretettel és a gyarapodás reményében várunk mindenkit ezekre az alkalmakra, aki nyitott, érdeklődő a hit, a közösség, az emberek iránt és tartalmas, izgalmas beszélgetésekre vágyik. A kör nyitott, bármikor lehet csatlakozni, örömmel várunk minden ötletet, programjavaslatot.
Hívunk és számítunk mindenkire, hiszen Isten és egymás felé fordulva együtt tovább tudjuk erősíteni hitünket és a Kőszegi Evangélikus Gyülekezetet!

Schwahofer Péter

Megjelent a Szegletkő 2005. évi pünkösdi számában

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
Dátum : 2022. március 1., kedd
2
Dátum : 2022. március 2., szerda
3
Dátum : 2022. március 3., csütörtök
4
Dátum : 2022. március 4., péntek
5
7
10
Dátum : 2022. március 10., csütörtök
11
Dátum : 2022. március 11., péntek
12
14
15
16
Dátum : 2022. március 16., szerda
17
Dátum : 2022. március 17., csütörtök
18
Dátum : 2022. március 18., péntek
19
Dátum : 2022. március 19., szombat
21
Dátum : 2022. március 21., hétfő
22
Dátum : 2022. március 22., kedd
23
Dátum : 2022. március 23., szerda
24
Dátum : 2022. március 24., csütörtök
25
26
28
29
Dátum : 2022. március 29., kedd
30
Dátum : 2022. március 30., szerda
31
Dátum : 2022. március 31., csütörtök