Műemlék templomunk 1783-ban épült, II. József "türelmi rendelete" értelmében zárt helyen, torony és harang nélkül. Evangélikus őseink-több, mint 110 éves üldöztetés, vallási jogfosztottság után - lázas sietséggel, nagy szorgalommal építették fel templomunkat. 1783. június 25-én volt  az alapkő ünnepélyes elhelyezése: ezen az alkalmon Asbóth János Gottfried lelkész végezte az ünnepi szolgálatot. Ugyanebben az évben, november 30-án, Ádvent első vasárnapján pedig már a templom felszentelése is megtörtént. A templomépítés évében a város 5080 lakosából 1533 volt evangélikus (30 %). Templomunk a kor felfogásának megfelelően copf stílusban épült. Kontyolt, nyeregtetős egy emeletes épület. Oldalán szép arányú portikuszok.

A belső tér alakítása világos, áttekinthető, egyszerűségében hatásos. Az emelet magasságában körbefutó karzat fából készült.  A karzatot szögletes oszlopok tartják. Az emeleten hengeres oszlopok emelkednek a mennyezetig. A körbefutó fogazott párkány copf jellegzetesség, amely már a klasszicizmus "előfutára", antik görög építészeti motívumokra utal. Figyelemre méltóak a templom kovácsolt lakatos munkái. Jó mesterre vallanak az ablakrácsok és a főkapu díszítései. A templombelsőben ugyanilyen szívós munka a copf stílusú rács az oltár körül. A fából készült szószék-oltár ismeretlen szombathelyi mester fafaragó munkáját dicséri 1784-ben állították fel. Valószínű, hogy a szószék korábban készült az oltárnál. Erre utal szerkezete és felületének kiképzése.
Az oltár építészeti megoldását a késő-barokk lehiggadt formái jellemzik. Az építmény festése márványt utánoz. A díszítő motívumok, az oszlopfők és a faragott ornamentika aranyozott.  A felépítmény két oldalán az Ó- és Újszövetséget jelképező szobrok állnak: jobbról Mózes a Tízparancsolat két kőtáblájával, balról pedig Jézus a hatalmát jelképező "országalmával". Mindkét szobor jellegzetesen barokk alkotás, faragásuk kvalitásos mester kezére vall. Az olajfestésű oltárkép az építészeti háttérből kiemelhető, témája az utolsó vacsora, XVIII. századi barokk munka. Figyelemre méltó az oltárt díszítő hat ezüst gyertyatartó 1824-ből, empire stílusban készült remek ötvösmunkák. Az 1714-ben készült feszületet ezüstlemezek díszítik. Szép iparművészeti alkotás az 1818-ban készült keresztelő kút, tömege az empire vázára emlékeztet. Sima díszítés nélküli oldala viszont a XIX. századi dunántúli bútorművészet magas szintű bizonyítéka. A templomban elhelyezett padok fenyőfából faragott egyszerű barokk alkotások.
 Az orgonát eredetileg Jetter János Jakab kőszegi mester építette 1784-ben az orgonaépítés csúcspontját jelentő stílusban, barokk ideálok szerint. Az orgonát 1814-ben ifj. Klügel József átépítette. A templom 1970-ben történt renoválása után 1972-ben az orgonát is felújították és bővítették, Trajtler Gábor orgonaművész-lelkész tervei szerint. Így most egy 14 regiszteres 2 manuálos külső formájában az eredetivel teljesen azonos orgona hirdeti Isten dicsőségét. Orgonánk hangzása és színvariációja most jóval nagyobb a réginél. Kibővített billentyűzete alkalmassá teszi nagy orgonaművek játszására is.

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
Dátum : 2022. november 1., kedd
2
Dátum : 2022. november 2., szerda
4
Dátum : 2022. november 4., péntek
5
Dátum : 2022. november 5., szombat
7
8
Dátum : 2022. november 8., kedd
9
Dátum : 2022. november 9., szerda
10
Dátum : 2022. november 10., csütörtök
11
Dátum : 2022. november 11., péntek
12
14
15
Dátum : 2022. november 15., kedd
16
Dátum : 2022. november 16., szerda
17
Dátum : 2022. november 17., csütörtök
18
Dátum : 2022. november 18., péntek
19
21
22
Dátum : 2022. november 22., kedd
23
Dátum : 2022. november 23., szerda
24
Dátum : 2022. november 24., csütörtök
25
Dátum : 2022. november 25., péntek
26
28
29
Dátum : 2022. november 29., kedd
30
Dátum : 2022. november 30., szerda