Ha emlékszünk még az előző szakaszra, annak címe: "Egy viharos század" volt. Valóban, pontosan egy évszázad volt ez, 1681-től 1781-ig tartott. S ezután következett hála Istennek a "borúra derű", fordítva, mint mondani szoktuk. Ez nem azt jelenti, hogy minden vihar elmúlt, jöttek még nehéz korszakok is. Ezekről is olvashatunk majd. Mégis, a nagy viharfelhők elmúltak, a "derűs" korszakot pedig így is nevezhetjük a türelem korszaka.
1781-ben II. József, Mária Terézia fia, a "kalapos király", aki nem koronáztatta meg magát, az "Edictum tolerancia"-t, a Türelem rendeletét adta ki. Messze nem jelentett ez teljes vallásszabadságot!

A katolikus vallás "uralkodó vallás" maradt. De a rendelet bevezető szövege már így hangzott: "Minthogy Ő Felsége meg van győződve arról, hogy minden kényszerítés, mely erőszakot követ el az emberek lelkiismeretén, nagyon ártalmas, viszont pedig a keresztény kegyesség által jóváhagyott igazi türelmességből a legnagyobb haszon áramlik a vallásra és az államra, elhatározta, hogy ezt a türelmességet összes örökös tartományaiban törvénnyel megszilárdítja." Politikai tekintetben ez a rendelet azt jelentette, hogy a katolikusok mellett reformátusok, evangélikusok és görög katolikusok is eljuthattak állami tisztre, méltóságra Szúz Máriára tett eskü nélkül is. A rendelet az oktatás terén is megnyitotta a protestáns iskolák alapítása lehetőségét.
A magánéletben előírta, hogy a vegyes házasságoknál szűnjenek meg a reverzálisok, amelyek eddig arra kötelezték a szülőket, hogy a gyermekeiket katolikusnak neveljék. Megengedte, hogy a nem katolikusok magán istentiszteleteket tarthassanak "Ahol több mint 100 "akatolikus" család elszegényedés nélkül vállalja, hogy templomról, papról, tanítóról gondoskodni akar és tud, ott egy udvarban, torony és harang nélkül "oratóriumot" (imaházat!) építhetnek" Ha nem is teljes szabadságot, de nagy örömöt és előrelépést jelentett ez a rendelet. 1783–84-ben evangélikus egyházunkban 165 anya- és 586 leánygyülekezet éledt fel. A Dunántúli Kerületben öt év alatt 50-ról 126-ra elemelkedett a gyülekezetek száma. Tényleg öröm volt ez.
De mit jelentett ez nálunk, Kőszegen? Az 1781. október 25-én kiadott rendeletet városunkban ez év december 24-én hirdették ki, tehát Karácsony estéjének ünnepén. A következő napon, tehát Karácsony 1. ünnepén a német és magyar közösség együtt már Kőszegen, Pigner Sámuel felügyelő házában tartott összejövetelt, természetesen itt is felolvasták a rendeletet. Azonnal határozat született: kérvényezik a templom építését. Természetesen ez a rendelet azt is jelentette, hogy az eddig kötelezően Nemescsón tartózkodó kőszegi lelkészek is visszajöhettek: Wohlmut Ferenc német és Asbóth Gottfried magyar lelkészek. Nemescsón egyébként 1782. január 1-jén olvasták fel a feloldó, türelmi rendeletet.
Kőszegen 352 család, Kiszsidányban 31 család jelentkezett a templomépítés támogatására és a lelkészi és tanítói hivatal fenntartására. Ha ezt az összesen 383 családot csak négy családtaggal szorozzuk be, ez is több mint 1500 evangélikus felnőttet és gyermeket jelentett, akik a próbás száz év alatt megtartották evangélikus hitüket és áldozatkészségüket. Ez a számítás azonban csak "minimális", hogy a nagyotmondást elkerüljük. Ez igazán örvendetes és biztató kezdet volt., sőt Isten csodájának is tarthatjuk.
Persze az építés még ekkor sem ment simán. Az építés engedélyéhez a szombathelyi katolikus püspökség hozzájárulása is szükséges volt, ez bizony hátráltatta az engedély kiadását. Több küldöttség is járt közben az udvarnál, Kehrn Mihály és Küttel János Ádám, egy másik küldöttségben pedig Fügh János és Stettner Mihály. Végül is az engedélyt 1783. május 25-én kaptuk meg az építésre, a város egyik mocsaras, vizes udvarában. Amikor a hely meg lett, akkor a gyülekezet a mai Gyöngyös utcában négy házat vásárolt a lelkészek, tanítók és iskola számára, s ehhez is többen sok adománnyal járultak hozzá. Május 26-án tartották Kőszegen száz tiltott év után az első keresztelést Biró Ferenc felügyelő házában, talán érdemes a kislány nevét is feljegyezni: Kantner Katalin, egy posztókészítő leány volt. Ez volt az első szertartás egy istentisztelettel egybekötve, el lehet képzelni, mennyien jöttek össze és mi lyen hálás szívvel, könnyes szemmel. Június 1-jén volt a következő vasárnap és istentiszteleti nap. Délelőtt Asbóth lelkész magyarul, délután pedig Wohlmut lelkész németül hirdette az igét. A következő napon, hétfőn, reggeli istentisztelet volt és ezen a napon tartották az első temetési, délután pedig az első esketési szertartást.
Május 31-én kimérték és "kicövekelték a mai templomunk kertjének területét, Június 25-én volt a templom alapkőletételének nagy ünnepe, az ünnepi beszédet nagy gyülekezet, sok vendég előtt Asbóth lelkész tartotta. Az építés gyorsan haladt, mert nemcsak a mesterek és embereik dolgoztak, hanem nagyon sok gyülekezeti tag is beállt sokszor segíteni. Ennek eredménye lett, hogy ez év november 30-án, az első ádventi vasárnap már felszentelhették a templomot. Az akkori jegyzőkönyv szövege így hangzik: "November 30-án, az első ádventi vasárnapon, miután új templomunk Isten segítségével felépült, felszenteltetett, három igehirdetés tartása mellett. Isten, aki a templom építésben segítségünk volt, segítsen, hogy ez a hely ezután is Isten dicséretére szolgáljon, és a következő nemzedékek is Őt dicsérjék abban." Kevesen tudják, hogy ez a templom tehát öt hónap alatt épült fel, s ez a tény nemcsak az építőket és a gyülekezetet, hanem elsősorban azt az Istent dicséri, akiről a zsoltár ezt mondja: "Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők." Jó lenne, ha az idén 324 éves templomunkra ilyen hálával tekintenénk, megtöltenénk, mint elődeink, és hittel hallgatnánk abban Isten üzenetét úgy, hogy azért még utazni sem kell, "helyben" van.
Ezután gyülekezetünk életében sokféle szempontból az építés ideje kezdődött, de ez legyen egy következő szakasz, történet.

Keveházi László
(Szegletkő, 2007. Pünkösd)

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31