Kórusunk

Gyülekezeti énekkarunk próbáit
minden szerdán 18.30-tól tartja a Zrínyi utcai gyülekezeti házban.
Szeretettel várjuk énekelni vágyó új tagok jelentkezését!

 Gyülekezetünkben már az 1800-as években is működött énekkar, erről tanúskodnak a mindenkori lelkészek által vezetett énekes füzetek, melyekbe bejegyezték az istentiszteleti énekek számát és az énekkari szolgálatokat.
Az 1990-es években szünetelt az énekkar. A jelenlegi kórust 2001-ben szerveztük újra elsősorban azzal a szándékkal, hogy istentiszteleti alkalmainkat színesítsük. Tagjaink - képzettségtől függetlenül - lelkes, énekelni szerető testvérek.
Kórusunk négyszólamú vegyeskar, (kb. 20 fő), hetente egy alkalommal próbálunk. A próbákon nem csak a kórusműveket, hanem a gyülekezeti énekeket is gyakoroljuk.
Eddig főként istentiszteleti alkalmakon szolgáltunk, elsősorban a nagyobb ünnepeken. Általában orgona, vonószenekar, vagy rézfúvós együttes kíséretével énekelünk. Istentiszteleten templomunkon kívül kiszsidányban, valamint a kőszegi református templomban szolgáltunk. Többször énekeltünk már jótékonysági hangversenyeken, 2004-ben részt vettünk a pápai egyházkerületi kórustalálkozón.
Nem csak a kóruspróbákat, hanem a próbák utáni beszélgetéseket is nagyon fontosnak tartjuk, s ugyanilyen közösség építő alkalmak a közös kirándulások is. Nyaranta egy alkalommal gyalogtúrát szervezünk a Kőszegi hegységbe és jókedvvel, sok énekléssel vagyunk együtt.
Továbbra is szeretettel várjuk tagjaink sorába az énekelni szerető testvéreket!
Szívesen felvesszük a kapcsolatot más gyülekezeti énekkarokkal, hogy közösen, énekkel hirdessük Isten dicsőségét.

Szász Judit
karvezető

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
4
6
Dátum : 2019. február 6., szerda
8
Dátum : 2019. február 8., péntek
9
11
Dátum : 2019. február 11., hétfő
13
Dátum : 2019. február 13., szerda
15
Dátum : 2019. február 15., péntek
16
Dátum : 2019. február 16., szombat
18
20
Dátum : 2019. február 20., szerda
22
23
25
27
Dátum : 2019. február 27., szerda