A Kőszegi Evangélikus Szeretetotthon lakója volt a Húsvét előtt elhunyt Ribnikár Antal, aki több mint egy éven keresztül volt az országban a legidősebb férfi.

1910. január 25-én született Bécsben. Szüleit nem ismerte, árvaházban, nevelőszülőknél nőtt fel. Kitanulta a szabómesterséget, mestervizsgát is tett, majd önálló szabómesterként tevékenykedett Vasváron. Megnősült, egy gyermeke született. Később Szombathelyre költöztek, nyugdíjazásáig a Határőrségnél dolgozott. Felesége elvesztése után egyedül élt, kiskertjében dolgozgatott, lányának segített a ház körüli munkákban. 2002-ben került Lukácsházára a lányához. A Kőszegi Evangélikus Szeretetotthonba 104 éves korában költözött be. Az intézményben töltött 4 év alatt a nővérek szerető gondoskodással vették körül, mindig igyekeztek a kedvében járni. Nagyon szerette az édességet, kedvenc étele a lekváros palacsinta volt.

105. születésnapjára nagy ünnepséget szerveztünk a szeretetotthonban városunk polgármestere és országgyűlési képviselője részvételével, valamint a sajtó nagyszámú képviselőjével. Az elmúlt három évben már szűkebb körben ünnepeltük a születésnapokat, családja, valamint szeretetotthonunk lakói és dolgozói körében. Tóni bácsi 2018. március 24-én hunyt el kőszegi intézményünkben.

Érdekességként elmondható, hogy ő volt az ismert adatok alapján a 6. olyan magyar férfi Magyarországon, aki betöltötte a 108. életévét. 2016. december 31-től haláláig, közel 15 hónapig ő volt a legidősebb férfi az országban.

Freyler Ernőné
intézményvezető

Calendar

Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
Date : Wednesday, 01 February 2023
4
6
7
Date : Tuesday, 07 February 2023
8
Date : Wednesday, 08 February 2023
11
13
Date : Monday, 13 February 2023
18
Date : Saturday, 18 February 2023
20
Date : Monday, 20 February 2023
21
Date : Tuesday, 21 February 2023
22
Date : Wednesday, 22 February 2023
24
Date : Friday, 24 February 2023
25
27
28
Date : Tuesday, 28 February 2023