Gyülekezetünk történetéből a "második morzsának" címét: "Hitviták tüzében" egy másik könyvtől kölcsönöztem, ami ugyancsak erről az időszakról szól. A nemrég megszületett evangélikus egyház ebbe a "tűzbe" került, egyrészt az akkori római katolikus egyházzal szemben, másrészt pedig a reformáció következő "helvét", vagy svájci hullámával szemben is. Erről szól nemcsak egész egyházunk története, hanem a kőszegi gyülekezet története is ebben az időszakban. De miről is volt szó voltaképpen? Nézzük történetünket tovább!


Az első szakaszban említett Semlyén Simon prédikátor 1570-ig volt itt Kőszegen, innen később Németújvárra ment. De hamarosan a magyar prédikátor mellé egy német igehirdetőt is hívott a gyülekezet, hiszen akkor még sokkal többen hallgatták Isten igéjét német nyelven. Az új német prédikátor pedig Hübner Simon volt. A kőszegi evangélikus gyülekezetnek tehát hamarosan két lelkésze is volt, mert a szolgálatokat két nyelven kellett folytatni. Sajnos közelebbi munkájukról nem sokat tudunk.
És akkor, 1580 táján változott a helyzet. Az előbbi lelkészeket két új igehirdető követte gyülekezetünkben. 1580-1595 között Bátkay István jött gyülekezetünkbe, majd 1596-97-ben mellé került Kincses Pál is. S kettőjükkel, mintha új irány és ezzel együtt bizonyos feszültség is kezdődött volna nálunk.
Miről volt szó? Az evangélikus egyház lelkészeinek akkoriban alá kellett írnia egy könyvet, amelyben "lutheránus" hitvallásaink voltak összegyűjtve (Formula Concordanciae - Egyesség Könyve). De országos viszonylatban egyre többen voltak, akik a reformáció másik, svájci, vagy "kálvininak" nevezett irányához tartották magukat. És sokan voltak olyanok is, akik előzőleg "lutheránusoknak" vallották magukat, majd "kálvinisták" lettek, hogy erősebben fejezzem ki magam. Ez a folyamat kezdődött Dunántúlon, majd folytatódott Tiszántúlon és Felvidéken is. És hozzá kell tenni egy szomorú tényt: a leginkább "elválasztó" tan az úrvacsoráról szóló tanítás volt. Az volt a kérdés, vita tárgya, hogyan van jelen Krisztus az úrvacsorában? "Valóságosan" - ahogy Luther vallotta -, vagy csak "jelként", jelképesen? Ma talán furcsa sokunknak ez, de akkor ez valóságosan elválasztott embereket egymástól! S így kerültek sokan a "hitviták tüzébe". Hozzá kell tenni, hogy bár a kérdés vitatéma volt egyszerű emberek között is, azért mégis a viták inkább a lelkészek között voltak élesek.
Környékünkön az említett kérdésben több ilyen "vita", gyűlés, vagy ahogy akkor nevezték "kollokvium" - beszélgetés volt. Talán a nevek érdekesek lesznek, meg a témák is. Az első a "Hegyfalusi vita" volt 1587-88-ban. "Mi a Krisztus teste?" - volt a téma. Beythe István evangélikus püspök képviselte a mi részünket, felfogásunkat. Aztán 1591. június 1-3. között - tehát három napig! - tartott az úgynevezett "Csepregi kollokvium". Sokan voltak jelen, a környék minden lelkésze és világi vezetők, "urak" is. S itt bizony bekövetkezett a szakadás is a vitában. Végül Meszlenben volt egy újabb találkozás 1595-ben. S ez a "beszélgetés" már bizony veszekedés is volt, a szakadás megerősítése. Lutheránus részről az említett "Formula Concordiae"-hoz ragaszkodtak, a másik részről pedig megszületett az úgynevezett "Németujvári Hitvallás". S ki volt ennek megszerkesztője? Az eddig evangélikus tanítást képviselő Beythe István püspök. S ő lett a környéken a - nevezzük most már így - "reformátusok" püspöke. Ez bizony nagy "csapás" volt az evangélikus tábornak. Évekig, még tovább is éppen ezért az evangélikus környéknek nem volt püspöke, hanem az esperesek végezték a püspöki feladatokat is.
De miért kellett ezt leírnom? Hogyan csapódott ez le itt nálunk, Kőszegen? A kőszegi lelkészek sem írták alá az evangélikus hitvallásokat! Bátkai és Kincses sem. Sőt, vitába kerültek az akkori evangélikus esperessel, aki felszólította őket az aláírásra. Ők azonban ragaszkodtak meggyőződésükhöz. S azt is el kell mondanom még, hogy később mindkettő el is ment Kőszegről. Ezt talán annak is lehet minősíteni, hogy Kőszegen így maradt és "győzedelmeskedett" a lutheri irány. A következő kőszegi lelkész Rusa Mihály már aláírta az evangélikus hitvallásokat, ő tehát az evangélikus nyájnak evangélikus pásztora volt.
Miért írtam ezt kissé hangsúlyosabban? A kőszegi református gyülekezet a 20. század elején született meg. Erről később talán még szó kerül. De református testvéreink ezt a tizenkét évet is hozzászámítják a református gyülekezet kőszegi történetéhez. Sőt, van, aki azt mondja, hogy megvan az első református "parókia", lelkészlakás is. Ez pedig a Jurisich téri grafittós ház, a latin felirattal, magyarul: "nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené." Azt mondják, hogy ez olyan tipikusan református mondat, ami a "kiválasztásra", a kálvini tanítás egyik lényeges elemére utal. Tehát volt akkor református pásztor, gyülekezet és parókia is 12 évig Kőszegen. - Ez persze mások számára vitatott, tény, hogy a ház későbbi, és a felirat pedig, mint Rákóczi fejedelem kedves bibliai igéje került a házra. De erről ne vitázzunk.
Ami azonban lényegesebb, hogy ez a fajta "hitviták tüze" kihunyóban van, és valljuk meg, ez nem is baj! Hozzá tehetjük, hogy az úrvacsorai asztal, amit Urunk mindnyájunk meghívására készített, nem volna szabad, hogy elválasszon minket! Sőt, Jézusnak ez a szerzése éppen az egyház egységét építi és célozza abban a reménységben, hogy Nála együtt leszünk "asztala körül."
De ez a rész a kőszegi gyülekezet történetéből kitörölhetetlen. Megvallom, gondolkoztam, hogy előhozzam-e ezt a "morzsát"? De ez is taníthat bennünket. Nem kell feladnunk meggyőződésünket. Az ökumené nem "turmix", hanem szép, sokszínű, sokillatú és ízű gyümölcsöskosár. S Urunk arra tanít - ezen a történeten keresztül is - hogy a különbözőség nem ellenségeskedés. Egymást testvérei vagyunk "megbékélt különbözőséggel" is.

Keveházi László
(Szegletkő, 2005. Pünkösd)

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
3
Dátum : 2019. április 3., szerda
5
6
7
Dátum : 2019. április 7., vasárnap
8
10
Dátum : 2019. április 10., szerda
12
Dátum : 2019. április 12., péntek
13
15
17
Dátum : 2019. április 17., szerda
18
Dátum : 2019. április 18., csütörtök
20
Dátum : 2019. április 20., szombat
24
Dátum : 2019. április 24., szerda
26
27
29