Online igehirdetések

Böjt 5. vasárnapjának éneke
A vasárnap énekét (EÉK 199. ének) Szász Judit kántorunk szólaltatja meg templomunk orgonáján.

19Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, 20azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; 21és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: 22járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, 23a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett. 24Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. 25Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.

Bővebben ...

Böjt 4. vasárnapjának éneke
A vasárnap énekét (EÉK 357. ének) Szász Judit kántorunk szólaltatja meg templomunk orgonáján.

„Mert a belső ember szerint gyönyörködöm Isten törvényében, de tagjaimban egy másik törvényt látok, mely ellene szegül az elmém törvényének, és a bűn törvényének foglyává tesz engem, mely a tagjaimban van. Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálra szánt testből? Hálát adok Istennek Jézus Krisztus, a mi Urunk által.

Azért én elmémmel ugyan Isten törvényének, de természetem révén a bűn törvényének szolgálok.” /Róm 7,22-25/

 

Bővebben ...

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
3
4
Dátum : 2024. június 4., kedd
5
Dátum : 2024. június 5., szerda
6
Dátum : 2024. június 6., csütörtök
7
Dátum : 2024. június 7., péntek
8
10
11
Dátum : 2024. június 11., kedd
12
Dátum : 2024. június 12., szerda
13
14
15
17
18
19
20
21
22
Dátum : 2024. június 22., szombat
23
Dátum : 2024. június 23., vasárnap
24
Dátum : 2024. június 24., hétfő
25
Dátum : 2024. június 25., kedd
26
Dátum : 2024. június 26., szerda
27
Dátum : 2024. június 27., csütörtök
28
Dátum : 2024. június 28., péntek
29