Egyházmegyei Konfirmandus Nap Kőszegen
2017. november 18-án, szombaton tartotta a Vasi Evangélikus Egyházmegye hagyományos konfirmandus napját, melynek idén is a Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium és Szakiskola adott otthont. Délelőtt a bemutatkozás és áhítat után tíz csoportban játékos feladatok segítségével dolgozta fel a több mint száz fiatal a reformáció idén különösen is aktuális üzenetét. Ebéd után pedig a kőszegi iskola tanárainak segítségével szintén több csoport közül választhattak a fiatalok. Ismerkedhettek Kőszeg városával, az iskola rejtett kincseivel, íjászkodhattak, kézműves foglalkozáson vehettek részt, vagy éppen a természetben élő állatok, madarak életét figyelhették meg, de lehetőség volt az iskola tangazdaságában való lovaglásra is.
Végül pedig a Szélrózsa találkozóról szóló ismertető, valamint záró áldás után elfogyaszthatták azt a százhúsz palacsintát, amit az egyik csoportban munkálkodó fiatalok töltöttek meg az iskola tankonyhájában.
Nemrég történt
- Konfirmáció, 2024.
- Az új presbitérium beiktatása a virágvasárnapi istentiszteleten
- Konfirmációi hétvége Balatonszárszón
- Egyházmegyei hittanverseny
- Ökumenikus Világimanap 2024.
- Kőszegi templomunkról az ATV műsorában
- Petőfi 200 - koncert a templomban
- Bakancsos istentisztelet Kiszsidányban a Teremtés hetében
- Hittanhét 2023.
- Konfirmáció, 2023.
Menü
Naptár
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
2
Dátum :
2023. március 2., csütörtök
|
4
|
5
Dátum :
2023. március 5., vasárnap
| ||||
6
|
11
| |||||
13
|
15
|
16
Dátum :
2023. március 16., csütörtök
|
19
Dátum :
2023. március 19., vasárnap
| |||
20
| ||||||
27
|
30
Dátum :
2023. március 30., csütörtök
|