A kőszegi gyülekezet különálló harangtornyában kilátó és toronymúzeum kialakítása lett volna a 2017. esztendő nagy projektje, amelynek támogatására már egy kormánydöntés is született. Azonban végül a turisztikai pályázaton mégsem nyert ez az elképzelés. Ezért azon gondolkoztak a kőszegiek, hogy hogyan sikerülne más, de mégis maradandó módon emlékezni a reformáció 500. évfordulójára. Így jött az ötlete gyülekezetünk egyik tagjának, hogy a templomban lévő igencsak megkopott régi Luther rózsás ablak helyett egy művészi alkotást kellene készíttetni. A támogatás és a megvalósítás is sok önkéntes segítő munkája által jöhetett létre. Így az október 8-i vasárnapi istentiszteleten adtunk hálát a templomban Soós Csilla ólomüvegművész által készített Luther rózsáért. Az istentisztelet után mutattuk be az evangélikus nagykönyvet is, amely egész októberben megtekinthető lesz a templom várköri bejárata előtt.
Az istentiszteleten gyülekezetünk ifjúsága is szolgált egy reformációi hangjátékkal. S velünk ünnepeltek ezen a napon a fóti gyülekezet kiránduló tagjai is, dr. Cserhátiné Szabó Izabella lelkésznő vezetésével.
Az istentisztelet végén pedig a bibliai játszóház önkénteseinek munkája nyomán egy Luthert ábrázoló mézeskalácsot is kapott mindenki a reformációt elindító igei üzenettel: "Az igaz ember pedig hitből él." 

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
Dátum : 2022. március 1., kedd
2
Dátum : 2022. március 2., szerda
3
Dátum : 2022. március 3., csütörtök
4
Dátum : 2022. március 4., péntek
5
7
10
Dátum : 2022. március 10., csütörtök
11
Dátum : 2022. március 11., péntek
12
14
15
16
Dátum : 2022. március 16., szerda
17
Dátum : 2022. március 17., csütörtök
18
Dátum : 2022. március 18., péntek
19
Dátum : 2022. március 19., szombat
21
Dátum : 2022. március 21., hétfő
22
Dátum : 2022. március 22., kedd
23
Dátum : 2022. március 23., szerda
24
Dátum : 2022. március 24., csütörtök
25
26
28
29
Dátum : 2022. március 29., kedd
30
Dátum : 2022. március 30., szerda
31
Dátum : 2022. március 31., csütörtök